Ezt olvasta már?


Busójárási emlékmorzsák

Másfél hét óta csend honol Mohácson. Véget ért a farsang, a Busójárás.

Mégis, jó szívvel emlékezünk vissza e hat nap mozgalmasságára, szép és emlékezetes pillanataira, a szívből jövő mulatozásra, bolondozásra. Mindarra, ami kultúra, ami érték, ami a miénk, amit csak itt és kizárólag ilyenkor élhetünk meg, s válhat (örök) élménnyé számunkra. E becses momentumokból igyekszünk felidézni néhányat alábbi összeállításunkban, kitérve arra is, hogy vendégeink miként látták az itteni történéseket.

Tisztelt Polgármester Úr, kedves József! – kezdi köszönő levelét Dr. Gordan Grlić Radman.

A Horvát Köztársaság budapesti nagykövete így folytatja: „Nagyon örülök, hogy a feleségemmel, valamint zágrábi barátainkkal idén is az Önök csodás kis városában vendégeskedhettünk. Polgármester úr ezúttal is rendkívül jó házigazdának bizonyult, vendégszeretetével és kedvességével tovább mélyítette barátságunkat. Ezen a gyönyörű, napsütötte vasárnapon Mohács utcáin boldog és elégedett emberek tömegei vonultak, míg a főtéren szóló zene még inkább fokozta a közösen megélt élmény erejét. Gratulálok a kiváló szervezéshez, amellyel most is sok embert sikerült odavonzaniuk…”

Az eseményt számos magas rangú vendég is megtisztelte jelenlétével, közte Izrael nagykövete, a horvát főkonzul, több államtitkár és államtitkár-helyettes, magas beosztású hivatalvezetők, minisztériumi munkatársak, polgármesterek, parlamenti képviselők, testvérvárosaink delegációi – valamennyien elismerően szóltak a látottakról, a hangulatról, a programok sokféleségéről, színvonaláról, a kitűnő szervezésről, a mohácsiak vendégszeretetéről.

A külföldi és a világsajtó szintén pozitívan írt a Busójárásról, közte a világhírű angol Daily Mail újság is. És akadt hivatalos elismerés is: a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara díjazta a 2016-ban megyénkben kimagasló gazdasági tevékenységet végző vállalkozókat, kézműveseket, a szakképzés és idegenforgalom terén dolgozókat. A február 24-én második alkalommal megrendezett Baranya Megyei Üzleti Estélyen több mint 200-an ünnepelték a gazdasági élet kiválóságait. Az eseményen a Busójárás rendezvénye a Baranya Megyei Idegenforgalmi Díjat kapta meg, amelyet Jaksics György és Szekó József vett át a megyeszékhelyen.

A népdal a lélek virága – írta a 200 éve született Arany János. Csakugyan, e „virág” száz és száz színben nyílt ki a Busójárás idején is, németül, magyarul, szerbül, horvátul egyaránt szólt a dal, önálló koncerteken, bálokban, táncházakban, tehetségkutatón és más rendezvényeken is. Jó volt hallani, amit nemzetközi hírű népszenészünk, a Herczku Ágit zenekarával kísérő Nikola Parov mondott: jó kezekben az utánpótlás, ha egyszer ők leteszik a hangszert, abbahagyják az éneklést, s nem lépnek fel többé, lesz, aki felvegye a stafétát, s tovább gondozza kivételes zenei örökségünket, értékeinket…

1.235 busóra terítettek a Húshagyókedd esti Busóbálon a Városi Sportcsarnokban: a maszkosoknak, hagyományőrzőknek Szekó József mondott köszönetet szereplésükért, közreműködésükért, a Busójárás nagyszabású rendezvényének ismételt sikerre viteléért.

Hagyományőrzőink egyike szép jubileumot ünnepelt: ötvenedik alkalommal öltözött be busónak idén Reiter József. A népi iparművészként is ismert maszkfaragó pár éve méltán érdemelte ki „A Busók Busója” megtisztelő címet. Természetesen ott volt a maszkfaragók, busójárásikellék- és más, népművészetitárgy-készítők közös, nagysikerű kiállításán is (képünkön), amelyet a mozi emeletén nyitottak meg.

Élénk volt az élet a Busóudvarban is e hat napon: vetélkedő, kiállításmegnyitók, élőzene, díjátadó, gasztronómiai bemutató színesítette a programokat, amelyekre rengetegen voltak kíváncsiak. Jól fogyott a mohácsi halászlé, az ízletes sokacbab. A létesítmény vezetése ezúton mond köszönetet minden maskarásnak, busónak (különösen a Drugovi és a Kürtös busócsoportnak), akik e pár napon többször is ellátogattak ide, hogy jó hangulatot teremtsenek. A Busóudvar egy vándordíjat is útjára indított: az arany színű serleget minden évben azon magánszemélynek vagy közösségnek ítélik oda, aki vagy amely szorosan együttműködik a Busóudvarral, részt vesz, színesíti annak rendezvényeit, s példamutatóan ápolja néprajzi hagyományainkat. A díjat első alkalommal a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola, s a támogató szülői közösség vehette át.

„Idei jankele futóversenyünk igen nagy létszámmal zajlott, ami nagy örömöt szerzett nekünk. Ezúton szeretnénk megköszönni az általános és középiskolák pedagógusainak, hogy hozzájárultak a szervezéshez és bevonták tanulóikat a programba. Külön köszönet a diákoknak, akik lelkesen csatlakoztak az „ügyhöz”! – kaptuk a levelet a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattól. „Fontosnak tartjuk, hogy beöltözés által tovább őrizzük, ill. felelevenítsük a hagyományt – írják. A futóverseny egy eszköz, amellyel közelebb hozhatjuk a ma (21. század) gyermekét a múlt értékeihez. Szeretnénk továbbra is ösztönözni a fiatalokat, hogy minél színesebben válogassák meg jelmezeiket, akár tanácsot kérve mindazoktól, akikben él még az ismeret a „jankeleséggel” kapcsolatban. Szívesen szervezünk jankelejelmez-készítő programot is…”

Tisztelettel és köszönettel: a SEBAJ busócsoport és egyesület tagjai nevében Fehér László, az egyesület elnöke

Köszönet-nyilvánítás

2017. február 23. és 28. között minden idők egyik legsikeresebb Busójárására került sor. Köszönöm minden résztvevőnek (busóknak, szép busóknak, jankeléknek, zenészeknek, táncosoknak, énekeseknek, szervezőknek, közmunkásoknak, rendőröknek, polgárőröknek, tűzoltóknak, kommunikációs munkatársaknak) a munkáját, segítségét, helytállását, mellyel hozzájárult a Busójárás színvonalas megrendezéséhez és városunk hírnevének öregbítéséhez.

Szekó József polgármester

A következő évi Busójárást február 8. és 13. között rendezik. Már csak 335 napot kell addig várni…







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0