Busójárás a NAV ellenőreivel
A vizsgált esetek több mint 40 százaléka megállapítással zárult a mohácsi Busójáráson. Az ellenőrzéssorozat eredményeképpen több millió forint büntetés kerül kiszabásra. A NAV Pécs közleménye.
Az elmúlt hétvégén, Mohácson megrendezett Busójáráson a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai és pénzügyőrei is jelen voltak. Nem szórakozni mentek, hanem dolgozni. Volt is munkájuk bőven, mert a vizsgálat alá vont kereskedők, vendéglátók több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.
Volt olyan, adószám nélküli kereskedő, akit egyáltalán nem zavart az akció, a mulasztás megállapítása után is folytatta tovább szabálytalan tevékenységét. Sőt, a másodszori ellenőrzése után sem hagyta abba az ajándéktárgyak értékesítését, mondván – „gyűjt a következő bírságra”.
Az ellenőrök munkáját nehezítette egy járókelő is, aki valószínűleg az ünnepi hangulat és az elfogyasztott lélekmelegítő hatására, minősíthetetlen hangnemben szidta a munkájukat végző ellenőröket. Miután haragját kiadta, dolga végeztével továbbállt.
Az ellenőrzések összesített eredményeképpen (nyugtaadás elmulasztása, adószám nélkül adóköteles tevékenység végzése, bejelentés nélküli foglalkoztatás) többszázezres büntetés kiszabására számíthatnak a vétkes adózók.
A pénzügyőrök futball klubok emblémáival, neveivel ellátott termékeket találtak egy elárusító helyen kifüggesztve. Az elárusító pult alól előkerült ugyanezen termékekből nagyobb mennyiség, melyek szemmel láthatóan hamisak: nem volt bennük semmilyen azonosításra alkalmas címke, bevarrás, méretezés, utasítás. A termékek eredetét, származását a helyszínen igazolni nem tudták. A több mint 100 darab termék összértéke közel 90 ezer Ft. Az elkövető áru hamis megjelölése szabálysértés miatt több 10 ezer forint bírságra, valamint a hamis termékek elkobzására számíthat.
Az ellenőrök lefoglaltak továbbá 30 liter rizsbort, amelynek származását a kereskedő nem tudta igazolni. Ugyanezen ellenőrzött nyugtát sem adott a jövedéki próbavásárlás során, így többszörös büntetés vár rá: a jövedéki törvénysértés miatt 150.000 Ft jövedéki bírság, míg a nyugtaadás elmulasztása miatt akár 1 millió forint bírság is kiszabható.
Nemzeti Adó-és Vámhivatal
Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság, Pécs
Dél- dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, Pécs
Baranya Megyei Adóigazgatósága, Pécs

- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tábornokok vesztegetési pere - Újabb vádlottakat hallgatott meg a bíróság
- Másfél évig tartottak fogva egy idős férfit Gádoroson
- Nyomravezetői díjak felajánlásával szorítanák vissza a madármérgezéseket
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Bérleti jog kiadó!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- FELHÍVÁS!
- Szex a lelki betegségek ellen
- Nem marad el szemétszállítás
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A Kossuth Filmszínház nyitva tartása 2011-ben
- LAJDI KLÁRA alpolgármester fogadóórái februárban:


