Budapesti adventi vásár lett Európa negyedik legjobbja
A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.
A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként a kilencedik helyet szerezte meg a versenyben, most azonban a közönség szerint már Európa negyedik legjobbja - közölték a budapesti vásár szervezői az MTI-vel.
A mezőny erősségét mutatja, hogy több mint 75 karácsonyi vásár közül választották ki a legjobb 10-et, és a budapesti rendezvényt a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi társa mindössze 236 szavazattal előzte meg.
A Bazilika előtti vásárra több mint 16 ezren szavaztak, a magyarok mellett orosz, francia, izraeli és horvát utazók. Az egyetlen magyar helyszínként szereplő vásár olyan városok rendezvényeit utasított maga mögé, mint Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln.
A verseny első helyén Zágráb, a másodikon a franciaországi Colmar, a harmadikon a bécsi adventi vásár végzett.
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mostantól viselheti, és minden kommunikációjában használhatja a European Best Christmas Markets TOP 5 címet és logót.
A vásár idei újdonsága a sötétedés után minden egész órában induló 3D-s vetítés, amelyen nyolc grafikus három hónapon át dolgozott. A kisfilmet olyan speciális technikával gyártották és olyan különleges eszközökkel vetítik le, hogy a 3D mozikban megszokott vizuális élményt kapjanak a látogatók. Négy nagy teljesítményű lézerprojektor sugározza a karácsonyi mesét a bazilika 44 méter magas és 1000 négyzetméteres "vásznára".
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál csak január elsején ér véget egy lencsenappal.
hírek innen, onnan
Elkezdődött a Trump–Zelenszkij-találkozó, a két elnök tárgyalni fog területi kérdésekről is
Mindketten azt remélik, hogy közel az orosz-ukrán béke.
Szándékosan a földbe vezette a repülőgépet a reptéri dolgozó - ezek voltak szívszorító utolsó szavai
Szomorú vég. A repülőgépet használta „kiútnak" a férfi.
5 nyilvánvaló jel, ami megmutatja, ha egy nőnek alacsony az önbecsülése
Sok nő él úgy a mindennapokban, hogy kívülről magabiztosnak tűnik, belül azonban folyamatosan megkérdőjelezi saját értékét.
Grófné volt a miniszterelnök szeretője: mindkettejük házastársa tudott a dologról
Bethlen István 1926 körül ismerkedett meg Széchenyi Andor Pál feleségével, aki a 2. világháború alatt kastélyában bújtatta a volt...
Fokozódó vulkáni aktivitás világszerte - véletlen egybeesés a Nap fokozódó működésével?
Az elmúlt időszakban a világ több pontjáról érkeztek hírek aktív vagy nyugtalan állapotban lévő vulkánokról, miközben a...
Itt a vége, a TV2 közölte a hírt, amely ezreket lephet meg azonnal
Fontos hírt közölt a TV2, itt a vége a találgatásoknak.
Beszakadt alattuk a jég, a kiskorú testvérpárt már nem lehetett megmenteni
Egy 14 éves lány és egy 12 éves fiú alatt szakadt be a jég Romániában. A szerencsétlenség után egyikük sem tudott kijutni a vízből. A...
Óriási bejelentést tett Donald Trump: megvan a békemegállapodás alapja, erről fog tárgyalni Zelenszkijjel
Donald Trump amerikai elnök optimistán nyilatkozott az orosz-ukrán háború lehetséges lezárásáról.
Látványos videón, ahogy kitört az Etna
Sűrű hamuoszlop emelkedett a magasba.
Kökény Attila fia és a többiek: a legígéretesebb sztárcsemeték, akik nagy jövő előtt állnak
Kökény Attila fia édesapját követte a Megasztárban.
Felkészültél a változásra? Ezek az állatok a spirituális ébredésedről árulkodnak és fontos üzenetet közvetítenek
A spirituális ébredésed vonzza őket közeledbe!
Meglepetést szimatolt? Mutatjuk, hogy ért véget a nemek csatája.
1973-ban kezdődött a női és a férfi teniszezők rendhagyó vetélkedése.
Sport
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban
A házigazda sorozatban hetedszer nyert.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.
Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett
Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.
Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál
Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


