Botka László közvetlen munkatársai a bíróság előtt
Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. - Pécsi Napilap -
Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László személyes kabinetvezetője is.
A vád szerint Szegeden a Botka László vezette önkormányzat baráti alapon adta az ingyenes kombinált éves bérleteket, 2008 és 2012 között összesen 300-at. Szegeden a belvárosban egy óra parkolás 2012-ben 440 forintba került, egy éves bérlet ára pedig 231 ezer forint volt akkoriban. Az ügyben egy adósságkezeléssel foglalkozó kft. ügyvezetője tett feljelentést, mert szerinte nem azok kapták az ingyenes bérleteket, akiknek a munkájához erre szükség lett volna, hanem többek közt a városvezetők titkárnői.
Ráadásul az egész úgy zajlott, hogy még csak rendeletet sem hoztak arról, hogy ezt megtehessék, erre csak 2013-ban kerítettek sort. A vádirat szerint ezzel negyvenmillió forintos kárt okoztak a városnak.
Az ügyben a szegedi parkolási cég két volt vezetőjét, egy üzletágvezetőt, valamint Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László kabinetvezetőjét vádolták meg jelentős vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezeléssel. A Tények mindegyiküket kereste, de senki nem nyilatkozott. Mózes Ervin címzetes főjegyző a Délmagyarország című lapnak korábban azt mondta, vezetői értekezleteken fogalmaztak meg javaslatokat a Szegedi Közlekedési Társaság ügyében arról, hogy ki kapja az ingyenbérleteket, ezeket ők hárman (a főjegyző, az alpolgármester és a kabinetvezető) írták alá.
A közlekedési cég vezetőit hűtlen kezeléssel, a három városházi tisztviselőt erre való felbujtással vádolják. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért akár öt év börtönt is kiszabhat a bíróság. A per néhány hónap múlva kezdődhet.
Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltnek akarja, ez egyébként nem találkozik több, baloldali ellenzéki párt véleményével. Az MSZP gyakran hivatkozik arra, hogy Botka milyen sikeres polgármester Szegeden - a parkolási botrány ennek némileg ellentmond.
origo
hírek innen, onnan
Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en
A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...
PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező
„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...
Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz
Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.
Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj
Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


