Ezt olvasta már?


Bogdán László, Cserdi polgármestere öngyilkos lett

A hír hihetetlen, de sajnos igaz, az okokról még senki sem tud semmit.

Sajtóhírek szerint tegnap  éjjel önkezével vetett véget életének, Bogdán László. 47 éves volt.

Az Indirektnek egy forrás, egy bizonyos B. Bianka is megerősítette a polgármester halál hírét.

 

“A hír igaz, Bogdán László az éjjel fölakasztotta magát. Hogy mi áll ennek a hátterében, azt sajnos nem tudom”

Fotó: MM

Bogdán László 1974-ben született Pécsett. 2002-ben indult el független jelöltként a polgársmesteri címért Cserdiben, 2006-ban pedig sikerült is elnyernie a címet.

A közösségépítő munkásságáról elhíresült polgármester rengeteget tett a faluért és a hátrányos helyzetű romákért, nem csupán a munkanélkülsiéget sikerült majdhogynem felszámolnia, de a korábban bűnügyi statisztikák élmezőnyében élenjáró faluban sikerült a bűnözést is szinte nullára redukálnia.

 

Bogdán László 47 éves volt.

forrás: pécsaktuál







0

hírek innen, onnan

Koszos és rendetlen az autója? A pszichológusok szerint ezt árulhatja el a személyiségéről

A pszichológusok szerint egy poros műszerfal, a hátsó ülésen heverő kabát vagy néhány elfelejtett bevásárlószatyor nem feltétlenül a...

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Drámai elváltozást találtak a Cascadia szubdukciós zónában: Brandon Shuck geológus mutatott rá, mit vált ki a mélyben futó 75 kilométeres törés

Példátlan felvétel egy haldokló tektonikai rendszerről A Louisiana Állami Egyetem kutatói a Science Advances folyóiratban...

Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit

Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.

Bocsánatot kért Lannert Judit a futballhasonlatért

Úgy véli, zárt körben elhangzott megfogalmazása nem volt szerencsés, ugyanakkor továbbra is fenntartja a mesterséges intelligencia...

Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról

A felfedezés azért számít mérföldkőnek, mert a csillagászoknak most először sikerült egyértelműen azonosítaniuk olyan rádiójeleket,...

Omega-blokk alakulhat ki, Magyarország a keleti peremére kerülhet

Európa fölé szokatlanul meleg léghullámok sodródnak, az újabb hőkupola Magyarországot elkerülheti, ám a csapadékot sem engedi felénk.

Gyakran használ Bluetooth-t? Ezt jó, ha tudja

A Bluetooth a rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikáció egyik legismertebb technológiája, amelyet többek között...

Sokan csodaszernek hiszik ezt a gyógynövényt, de használata nagyon veszélyes lehet bizonyos gyógyszerek mellett

A természetes eredet nem jelenti automatikusan azt, hogy egy készítmény veszélytelen. Egyes gyógynövények ugyanis jelentősen...

Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató

Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.

Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton

Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0