Ezt olvasta már?


Bódis: a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelés valósult meg a pedagógusoknál

Az elmúlt években a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbér-emelést hajtotta végre - hangoztatta Bódis József oktatási államtitkár szerdán Budapesten.

Az államtitkár sajtótájékoztatóján kifejtette: a folyamat 2013-ban kezdődött, 34 százalékos emeléssel, majd ezt követően minden évben 3,5 százalékkal nőttek a bérek, és összesen 50 százalékkal bővültek a kerestek.

Hozzátette: egy egyetemi végzettséggel bíró, pályakezdő pedagógus az emelés előtti 130 ezer forinttal szemben 203 ezer forinttal számolhat. Egy szintén egyetemi végzettségű, 20 éve a pályán lévő pedagógus 173 ezer forint helyett 335 ezer forintot vihet haza. Főiskolai végzettségű, 20 éve a pályán lévő pedagógus bére 149 ezer forintról 301 ezer forintra nőtt.

Az oktatási államtitkár hozzátette: a béremelés nemcsak a tanárokat, tanítókat érintette, hanem az óvónőket, óvodapedagógusokat is.

Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetésben 315 milliárd forint szerepel a megemelt pedagógus bérekre. Mint mondta: nem szeretnének megállni, a törekvésük, hogy ezen az úton tovább haladjanak és érezhető béremelést tudjanak biztosítani a jövőben is az érintettek számára.

Kérdésre azt mondta: a pedagógus életpályamodellről bizonyos érdekvédelmi szervezetekkel már tárgyaltak és abban maradtak, hogy a tapasztalatok alapján hozzányúlnak a minősítési rendszerhez. Jelenleg ugyanis vannak jól teljesítő pedagógusok, akik nem is kérik a minősítést, a rendszer tehát finomításra szorul.

Szerinte a minősítéshez kapcsolódva egy másfajta bérezéssel kellene a minőségi munkát elismerni. Most ebben gondolkodnak, de még a folyamat elején járnak, és szakmai szervezetek véleményét is mindenképpen szeretnék begyűjteni - mondta.

Bódis József úgy fogalmazott: a pedagógusok bérviszonyai meghatározzák munkájuk minőségét, a gyermekekhez való viszonyukat, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő megbecsülésben részesüljenek.







0
0

hírek innen, onnan

Újabb 40,7 milliárd forint indul a gazdákhoz

Több mint 22 ezer termelőnek indított újabb előlegutalásokat a Magyar Államkincstár. Az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás...

Evakuációt rendelt el Kijev, újra felmerült a béke lehetősége - Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek

Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.

Miért okozhat hányingert a migrén? Nem mindig a fejfájás a roham legkellemetlenebb tünete

A migrén sokaknál nem csupán erős fejfájással jár: a roham az emésztőrendszer működésére is hatással lehet, ezért hányinger, sőt...

Értékelés: a Moody's szerint a tagországok körében nem csökken a hajlandóság az EU-val szembeni kötelezettségek teljesítésére

A Moody's elemzése szerint azért lehet változatlan kilátással stabil az EU besorolása, mert nincs saját befizetett alaptőkéje, így...

Ismét kitört az ellenőrzés alól az AI: ezúttal felhasználók képeit kezdte el megosztani

Több tucat alkalommal töltött fel felhasználók által feltöltött képeket az internetre az OpenAI mesterséges intelligenciája, miközben...

Rágyújtotta a házat családjára a felbőszült apa: Szilvia most három gyerekkel lakik egy fűtetlen épületben

Három kisgyerekével egy fűtetlen, félig kész házba kellett elmenekülnie Szilviának, miután volt párja rájuk gyújtotta egykori házukat....

Többet érhet 30 másodperc edzés, mint 90 perc – de van egy feltétel

Kutatások során kiderült, hogy számos, az egészségünk szempontjából hasznos anyag szabadul fel a szervezetben az intenzív, ám rövid, 30...

Hallerné Nagy Anikó: A NER nemcsak a strandolóktól vette el a Fertő tavat, hanem a helyi vállalkozóktól a megélhetésüket is

A soproni lakossági fórumon bemutatott átmeneti mentőcsomaggal a Tisza-kormány gyorsan megnyitná a lezárt partot. A területen 75...

Tökéletes kirándulóidő a hétvégére

Feltéve, hogy nem hajnalban vagy késő este vágunk neki.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14...

Marco Rossi szerint a keret mélysége és a szerencse hiánya miatt kaptunk ki az ukránoktól

A szövetségi kapitány egy napóleoni legenda felemlegetésével megpendítette esetleges távozását is a magyar labdarúgó-válogatott...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0