Ezt olvasta már?


Bírálják a pécsi ellenzéki képviselők a jövő évi költségvetést

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség "jövőellenesnek" tartja a szerdán benyújtott költségvetési javaslatot, ezért ahhoz három módosító csomagot nyújtanak be, amelyekkel több száz milliárd forintot csoportosítanának át.

Tóth Bertalan, a frakciószövetség vezetője egy csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy jövőre az ország "arányaiban kevesebbet fog költeni oktatásra és szakképzésre, (.) kevesebbet fog költeni egészségügyre" és jóléti kiadásokra. Ha egy kormány nem fektet elég pénzt az oktatásba és az egészségügybe, akkor az a kormány a jövő generációja ellen dolgozik - jelentette ki.

Közben viszont a kabinet nem sajnálja a pénzt Paks 2-re, a Puskás Ferenc Stadionra, a Pénzügyminisztérium Várba költözésére és a kormánypropagandára - bírált a politikus.

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség ezért három módosító csomagot nyújt majd be, amelyek az oktatási, az egészségügyi és a szociális területekre csoportosítanának át pénzeket - jelentette be. A módosítócsomagok a közmédiától, a stadionépítésektől, a paksi beruházástól és a kormányzati kommunikációs kiadásoktól vonnának el pénzeket - közölte a politikus. Tóth Bertalan annyit elárult, hogy több száz milliárd forintos átcsoportosításról lenne szó, de részleteket nem közölt.

A sajtótájékoztatón részt vett Mellár Tamás, a frakciószövetség képviselője is, aki először pozitívumokat emelt ki a jövő évre javasolt büdzséből. A közgazdász azt mondta, hogy az 1,8 százalékos hiánycél biztosítható, ahogy a 2,7 százalékosra tervezett pénzforgalmi hiány is elégségesnek tűnik. A jövedelemkoncentráció is csökken, a kormány pedig felismerte, hogy bizonytalanná vált a külső gazdasági környezet, ezért 50 százalékkal emelte a tartalékot - hívta fel a figyelmet.

A Párbeszéd képviselője a 4,1 százalékosra tervezett gazdasági növekedést viszont túlzottan ambíciózusnak tartotta. Az sem látszik, hogy miből fog másfél százalékkal nőni a foglalkoztatottság, ahogy a 2,6 százalékos termelékenységnövekedés terve is túl optimista - tette hozzá.

A magyar gazdaság potenciális növekedési üteme körülbelül két százalék, amit csak úgy lehet négy százalékra emelni, ha jelentős keresletnövekedés indul meg a gazdaságban - folytatta gondolatmenetét. Arra is kitért, hogy az összeberuházásoknak várhatóan több mint a felét az állam fogja adni, ami azt vetíti előre, hogy a termelőtőke nem lesz képes kellő ütemben bővülni.

Külön kitért arra, hogy a büdzsében a Magyar Tudományos Akadémia intézeteinek bevételei az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál jelennek meg. Mellár Tamás úgy vélte, hogy ezzel valószínűleg elindult az akadémiai kutatóintézetek államosítása.

Egy másik témában feltett kérdésre Tóth Bertalan azt felelte, tiszteletben tartja Kunhalmi Ágnes azon döntését, hogy mégsem indul el az MSZP elnöki székéért. Hozzátette, továbbra is számít a politikus munkájára és tökéletesen alkalmasnak tartja a szocialisták választmányának vezetésére.







0

hírek innen, onnan

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha...

Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak

Szeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az...

„Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben”

A kormány a felszabadított európai uniós forrásokból összesen 868 milliárd forintot szán a termelést, a tárolást, a hálózati...

Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő

Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.

Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép

Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.

Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta

Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.

Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények

Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0