Bicsák Bence: nincs nagy baj, bicegve tudok sétálni
Karrierje során először kellett kórházba vinni egy versenyről a pécsi triatlonos Bicsák Bencét, aki szombaton a világbajnoki-sorozat hamburgi állomásán sérült meg.
A 23 éves versenyző - aki a ranglistákon messze a legelőkelőbb helyen áll a magyarok közül - az MTI-nek elmondta: a hamburgi kórházban a röntgen megállapította, hogy nincs törése, az ultrahangos és MR-vizsgálatra viszont csak Magyarországon kerül majd sor.
"Apukám és anyukám is orvos, otthon, Zalaegerszegen várnak még rám vizsgálatok, de a kezdeti sokk már elmúlt. Az a fontos, hogy törésem és komolyabb szakadásom sincs, bicegve pedig sétálni is tudok" - árulta el Bicsák Bence, aki hétfőn utazik haza Hamburgból. Hozzátette: versenyzői karrierje során már többször bukott kerékpárral, de a mostani volt a legnagyobb.
"Ezt megelőzően egyszer már ültem mentőben is, de kórházba most vittek először. Ott öt órát feküdtem a hordágyon, amíg sikerült összevarrni a sérült térdemet" - közölte. A balesettel kapcsolatban elmondta: esélye sem volt elkerülni a bukást, hiszen előtte és mögötte is estek.
"A kanyarban kicsúszott egy társam, és többeket vitt magával. Mivel bolyban haladtunk, az érkezők sem tudták elkerülni az esést. Én próbáltam megkapaszkodni a kordonban, nem átesni másokon, ami sikerült is volna, ha egy összeillesztés nem találja éppen telibe a térdemet" - emlékezett a triatlonos, aki először nem is érezte, hogy milyen nagy a baj.
"Azonnal felálltam, hogy megkeressem a kerékpáromat, és menjek a többiekkel. Először a bringámat láttam meg, majd a térdcsontomat a felszakadt bőr alatt, utána aztán jött a fájdalom is" - mondta Bicsák, akinek elszállítását nehezítette, hogy a mentősök egy ott parkoló kamiontól nem tudták azonnal elvinni.
A triatlonos elárulta: a sérülés miatt csak az edzésprogramja változik - napokig úszni, kerékpározni és futni sem tud -, de nagyon bízik benne, hogy a versenyszezonját nem érinti.
"A következő feladat jövő hét végén vár rám, amikor Edmontonban lesz vb-verseny. A tervek szerint oda vasárnap indultunk volna, de biztosan csúszik a rajtunk, mert a varratot csak valamikor utána lehet kiszedni" - mondta a triatlonos, aki Kanadából haza sem jön, hanem az Egyesült Államokban készül a tokiói olimpiai tesztversenyre, amit augusztus közepén rendeznek.
Bicsák sérülése miatt a magyar csapat nem tudott elindulni a vasárnapi vegyes váltó világbajnokságon, amit azért is nagyon sajnál a versenyző, mert jó formában érezte magát.
"Az erőnléti edzések mellett idén is sokat utaztunk, viszont Hamburg előtt már gyorsítottunk és iktattunk be regeneráló időszakot is. Ennek köszönhetően nagyon jó erőben éreztem magam. Hamburgban nem a saját úszódresszemben versenyeztem - hanem kölcsönkapottban, mert az enyém a bemelegítésnél elszakadt -, ez meglátszott az eredményemen. A kerékpározás során viszont tekertem az élen is, aztán jött volna az erősségem, a futás, de sajnos már nem derülhetett ki, hogy mindez mire lett volna elég a végelszámolásnál" - mondta Bicsák, aki a sportágban első magyarként szerzett érmet a vb-sorozatban, amikor május közepén harmadikként zárt a jokohamai futamon.
A pécsiek versenyzője a világranglistán a 16. helyen áll, a vb-sorozatban viszont a 9., míg az olimpiai kvalifikációban a 10. pozíciót foglalja el.
hírek innen, onnan
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


