Ezt olvasta már?

0

Benyújtotta fellebbezését a Csongrád Megyei Főügyészség a Szeviép-ügyben

A Csongrád Megyei Főügyészség benyújtotta a felmentő ítéleti rendelkezésével szemben bejelentett, hatályon kívül helyezést indítványozó, írásban indokolt fellebbezését a Szeviép-ügyben a Pécsi Ítélőtábla felé - tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.


hirdetés

zanka Ferenc közölte, a Szegedi Törvényszék másodfokú eljárásában a Szegedi Járásbíróság első fokon meghozott, és valamennyi vádlott esetében bűnösséget megállapító ítéletét megváltoztatva felmentette a vádlottakat az ellenük emelt vád alól.

Az ítélet szóbeli kihirdetésekor a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, majd az írásba foglalt ítélet kézbesítését követően a főügyészség a fellebbezésében a harmadfokon eljáró bíróság felé azt indítványozta, hogy a Szegedi Törvényszék ítéletét eljárási jogszabálysértés és megalapozatlanság miatt helyezze hatályon kívül, és utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására.

Fellebbezésében a főügyészség törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletének jogcímét. A vádhatóság szerint törvénysértő a bíróság megállapítása, amely elsősorban azzal indokolja a felmentő rendelkezést, hogy az ügyészség a szükséges bizonyítás felvétele érdekében nem tett indítványokat, mulasztott.

A főügyészség a fellebbezésében megállapítja, hogy a Szegedi Járásbíróság felvette a szükséges bizonyítást, megalapozott tényállás alapján az ügyészség indítványával egyezően döntött a vádlottak bűnösségéről.

A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszéken az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak megalapozottsága és törvényessége miatt. A megalapozott és törvényes elsőfokú ítélet helybenhagyását kérő ügyészi indítvány esetén szükségtelen és indokolatlan további bizonyítás felvételének kezdeményezése - szögezte le a csoportvezető ügyész.

A Kúria döntése alapján az ügyészi fellebbezésről a Pécsi Ítélőtábla fog harmadfokú eljárásban dönteni, ezért a hatályos eljárási szabályoknak megfelelően a főügyészség fellebbezését a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség útján terjesztette elő.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Figyelmeztetések hétfőre - Zivatar, felhőszakadás és hőség is lesz Lőrinc napján

Időjárás-előrejelzés hétfőre, Lőrinc napjára. A Lőrinc napi időjárás megmutatja, milyen lesz az ősz. Most kiderül:

Az amerikai pénzügyminiszter megvédte Donald Trumpot

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban védelmébe vette Donald Trump elnök rendeleteit, mondván,...

A makuladegeneráció is súlyosabbá teheti a koronavírus tüneteit

Azok az emberek, akik ebben a szemmel kapcsolatos betegségben szenvednek, nagyobb kockázatoknak vannak kitéve akár halálozás szempontjából...

Feldobnád a kertet? Van egy jó hírünk.

Saját (éden)kertet szeretne? Az ország legnagyobb kültéri wellness termékkínálatát felvonultató Expo már az ország négy pontján...

Fehéroroszország fellázadt az elnök ellen - volt, ahol a rohamrendőrök letették a pajzsot, de Minszkben minden máshogy alakult - megrázó felvételek

Tüntetések robbantak ki Fehéroroszország fővárosában Minszkben és több már belorusz városban, miután Alekszander Lukasenko, az ország...

Júniusban 191 ezer ember munkáját biztosította a járvány sújtotta ágazatok adókedvezménye - a nap hírei

Halálos balesetet szenvedett egy lengyel turistabusz az M5-ös autópályán. Jelentős erőforrásokat ígértek a bejrúti robbanás utáni...

Koronavírusos az Atlético Madrid két játékosa

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcas döntőjére Lisszabonba utazó Atlético Madrid két tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Botrányos lett a magyar zenész fellépése

Egyórás csúszással indult a koncert, a következő fellépést le is mondták.

Rita Ora bikinis képeitől egy pillanatra még az internet is belassulhatott

Az énekesnő egy rögtönzött divatbemutatót tartott, ami finoman szólva is jól sikerült, és rengeteg like-ot kapott a követőitől.

Sport

Hasmenése volt a UFC-harcosnak, de nem tudta hogy már adásban van - videó

Amit mondott, az biztos, hogy ott van az évtized tévés bakijai között.

Megint drogügybe keveredett a korábbi válogatott magyar pingpongos

Ült már börtönben hasonló bűncselekmény miatt, és most könnyen lehet, hogy visszatérhet a rácsok mögé.

Ennyire súlyos verésbe még nem szaladt bele a Chelsea

A Bayern München bizonyította a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján is, hogy az egyik legnagyobb favorit az idei kiírásban.

Négy csapat közül kaphat ellenfelet a Fradi a BL-selejtező első körében

Az UEFA elkészítette az első kör kalapjainak beosztását a vasárnap déli sorsolás előtt.

Kétséges Ronaldo jövője, a klubelnök is nyilatkotott

Az ötszörös aranylabdás portugál kiválóság 2010 után először búcsúzott a legrangosabb nemzetközi kupasorozat ezen szakaszában.

A Barcelona és a Bayern München már a negyeddöntőben BL-döntőt játszhat

A két sztárcsapat pénteken csap össze Lisszabonban. Messi a Napoli, Lewandowski pedig a Chelsea ellen gálázott.

A hangja is félelmetes ennek az óriási KO-nak

Beneil Dariush fél éven belül másodszor nyert rendkívül látványos KO-val a UFC-ben.

Már nem százszázalékos a Debrecen az NB II-ben

A Nyíregyháza újabb sikerével vezeti a másodosztályú bajnokságot.

Domináltunk a Barcelona ellen, könnyedén átmentünk a védelmükön

Gennaro Gattuso, a Napoli edzője szerint csapata dominált a Barcelona ellen, az első bekapott gól után azonban majdnem megőrült, annyira ideges volt az amúgy sem nyugodt olasz edző.

Örülnek a Djurgardensnél, hogy a Fradival játszhatnak a BL-ben

Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk - mondta a sportigazgató.

Pozitív lett a koronavírustesztje, lemarad az idénynyitóról az olimpiai bajnok kenyai

"Világcsúcsot akartam dönteni Monacóban. De az atlétika visszatér, és én is vissza fogok térni" - jelentette ki Kipruto.

Bejelentette távozását a Chelsea brazilja

Eldőlt, hogy nem marad a Chelsea-nél Willian.

0

Bulvár

Ezek az agyvérzés csalhatatlan előjelei

Az agyvérzés tüneteinek mielőbbi felismerése életet menthet!

Ő Varga Iza ritkán látott férje - 24 éve lángol közöttük a szerelem

Varga Iza és férje már lassan negyed évszázada alkotnak egy párt.

Szakíthatott Tóth Andi és Szabó Ádám

Nemrég esküvőről, közös családról beszéltek.

Megdermedt, amikor meglátta, mi tépte szét az aligátort

A floridai vadőr azonnal meg is örökítette a vérengzést.

Tom Cruise elárulta, miért nem akarja látni a lányát

Hét éve nem látta imádnivaló kislányát, Surit Tom Cruise, de akkor is csak imidzse érdekében látogatta meg.

Sport ötven felett: így használ és úgy árthat

Számos sport akár ötven fölött is elkezdhető, de nagyon fontos a jó sportfelszerelés és az aktuális egészségi állapot figyelembevétele. A túlterhelés káros lehet!!

Képeken a '70-es '80-as évek boltjainak feledhetetlen hangulata: még az orrunkban van a kávé illata

A régi boltok hangulatát nem lehet feledni: retró képeken gyerekkorunk üzletei.

Furcsa tolvaj lopkodja a cipőket a környéken: felvétel is készült a különös elkövetőről

Meglepődtek a lakók, amikor kiderült, ki volt a rejtélyes cipőtolvaj.

Bill Clinton lánya óriási galibát okozott a Fehér Házban: a biztonsági őröknek kellett beavatkozniuk

Chelsea kamaszként szigorú szabályok közt élt, de néha megpróbált lázadni.

Ez vár az online-vásárlókra januártól

2021. január 1-jétől kötelező lesz a másodlagos azonosító használata online vásárlás esetén, de egyes bankok már most is alkalmazzák.

Heti horoszkóp augusztus 10-től 16-ig: a Bika jó hírt kap, a Kos karrierje fordulatot vehet

Ragyogó napok elé nézünk a heti horoszkóp szerint, és nem csak a napsütés miatt.

blogmorzsák

Repülőgépek közelről: A "Vihar"

Az F-16I Sufa az F-15-ösök mellett a Közel-Kelet egyik legnagyobb harcászati potenciált jelentő típusa, amely mögött jelentős „éles” tapasztalat is van.

„Szédülésre, fövényre, forrázó hidegre – egyen görögdinnyét"

Ki egyen görögdinnyét és kinek nem javasolt? Egy orvos-botanikus tanácsai 1798-ból.

Napszemüveggel vigasztalódik Cristiano Ronaldo

Csapata, a Juventus földbe állt a BL-ben, ám Ronaldo legalább a saját napszemüveg-kollekciójának örülhet.

Küszöbön a bajnokavatás a Formula–E-ben

Újabb stabil teljesítményének köszönhetően akár már ma bajnok lehet Antonio Félix da Costa. Hazai pályán nyert a BMW.

Tengerparti táncparti Little Richarddal

Amikor a rock and roll prédikátora a tökéletes nyári kikapcsolódásról énekelt.

Megöregedtek, lenyugodtak, zenélni viszont nem felejtettek el

A Deep Purple "Whoosh!" című legújabb korongjával sem okoz csalódást.

Kántor: a leghíresebb magyar rendőrkutya története

Kántor az egyik leghíresebb magyar négylábú, sikerei ma is lenyűgözőnek számítanak. Nézd meg, ki volt a gazdája!

Hogyan repülünk COVID idején?

"Az első poszt-covid repülős utamon ezt tapasztaltam a re­pülőtereken és a gépeken. Új szabályok és szokások."

Elnökök a tizediken

"Olvasói benyomásom, hogy az Együtt képesek vagyunk rá! című eszmefuttatás egy színtelen, szagtalan pártprogram zanzásított változata."

Szijjártó dönthetett a koronabeszerzések mentesítéséről

Szabadon lehetett fürkészni és portyázni.

Nagyszerű közel-keleti salátázó a belvárosban

A leginkább izraeli ételeket kínáló helyen nem csak salátákat lehet enni.

Tenet, Mulan és a mozizás jövője

A járványhelyzet és a filmfor­galmazás továbbra is harcban állnak, ezek a legújabb fejlemények.

0