Bécsi ikonok Pécsen
Egy estényi Bécs érkezik a Kodály Központba szeptember 29-én, a Pannon Filharmonikusok bérletnyitó hangversenyén.
Bécs, pontosabban korszakalkotó bécsi ikonok nyitják a Pannon Filharmonikusok Pannonicum sorozatát szeptember 29-én, szombaton 18.00 órakor. A név kötelez és igaz ez a koncert címére is, mely már sejteti, bécsi klasszikusok sorakoznak fel a koncert műsorában, három nagy horderejű zeneszerző, Schönberg, Mozart és Schubert egy-egy nagyszabású műve lesz hallható. Szólistaként a bécsi születésű Benjamin Schmid hegedűművész, valamint Alexander Zemtsov brácsaművész állnak színpadra, az est karmestere a szintén bécsi kötődésű Bogányi Tibor lesz. A hangversenyt a zenekar legújabb programsoroztának első klubestje követi, ahol exkluzív gasztronómiai és zenei csemegét fogyaszthatnak majd a klubtagok.
Az osztrák főváros egyik legvarázslatosabb időszakát eleveníti fel a Pannon Filharmonikusok koncertje. Három bécsi klasszikus műve szólal meg a Kodály Központban. A zeneszerzők életművében afféle bizonyságtételek, hogy mindazt, amit a kor és a közelmúlt szerzői tudnak az adott műfajról, ők is tudják, sőt, virtuóz módon használják saját zenéjükben. És ahogyan számos nem bécsi hatást magukba szívtak, számos nem bécsi zeneszerzőre is hatottak az utókorban, például Schumann vagy Mendelssohn zenéjére, illetve Schönberg a 20. század zenéjére. A hamisítatlan előadásmódról nem más gondoskodik, mint a Pannon Filharmonikusok Bécsben élő vezető karmestere, Bogányi Tibor.
A hangverseny előtt 17.00 órától Kircsi László vezetésével Schönberg beavatóval hangolódhatnak a koncertlátogatók. A felvezető program díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a tatrai.blanka@pfz.hu címen lehet.
Az előadás szünetében Benjamin Schmid dedikálja a zenekar nemrég megjelent lemezeit, melyen szólistaként közreműködött. A hazai és a nemzetközi kritikusok tetszését is elnyerő felvételeken Bartók Béla, Csajkovszkij és Dvořák művei hallhatók, a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor dirigálta. Mindkét CD szeptembertől már kapható a Kodály Központban, így az érdeklődők akár a koncert napján is megvehetik és dedikáltathatják azokat.
A koncert után elstartol az első PannoniClub, melynek témája mindig az adott hangversenyhez igazodik, így most Bécs kerül fókuszba. Az eseményen a Bécsben született Benjamin Schmid hegedűművész, az ott élő Bogányi Tibor karmester és az osztrák fővárosban egyetemet végzett Horváth Zsolt igazgató osztja meg gondolatait a zene fővárosáról, az est moderátora Méhes Károly.
A zenei finomságok témába vágó gasztronómiai csemegékkel párosulnak. A klubtagoknak a Trüffel Cukrászdát vezető Sztanics Balázs mesél a hamisítatlan bécsi kávé és torta délutáni szertartásáról. A résztvevőket egy szelet Sacher tortával és burgenlandi borkóstolóval Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője várja, a büfékínálatból pedig nem maradhat el a bécsi szelet sem. Egész évadra szóló klubtagságot – mely mind az öt klubestre belépésre jogosít –, csak a Pannonicum-bérletesek vásárolhatnak. Koncertjeggyel azonban, kizárólag a helyszínen napijegy is vásárolható az adott klubestre.
hírek innen, onnan
„Jövőre se lesz semmi másképp, úgyse tudunk beleszólni”
Nézze meg, mit várnak a járókelők 2026-tól!
Sokan rosszul tudják: ezért nem veszik vissza a boltok a karácsonyi ajándékot
Előfordul, hogy karácsonyi ajándéknak nem egészen azt kaptuk, amit szerettünk volna, vagy mi tévedtünk színben-méretben a meglepetésünk...
Csaknem négyszeres ünnepi áremelkedés
Az év végi ünnepek jellemző árucikkeinek az árai tizenöt év alatt csaknem négyszeresükre nőttek.
„Gyönyörű bombázó vagy” – Regán Lili bikinis képe dicséretcunamit indított el
Regán Lili bomba formában van a követői szerint.
Vissza nem térítendő pénz a hitel mellé: új konstrukcióval ösztönzik fejlesztésre a legkisebb turisztikai vállalkozásokat
A kormány és a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új konstrukciója kifejezetten azokat a magánszemélyeket és mikrovállalkozókat...
Megkondultak a vészharangok: több tucat gyártó sorsa dőlhet el a világ legnagyobb autópiacán
Több tucat kínai elektromosautó-gyártó sorsa dőlhet el 2026-ban: a gyengülő belföldi kereslet rákényszerítheti a veszteséges...
A D betűs szavak éve lesz 2026: a drónok, a dopping és a digitális detox kora jön
2026-ban eldől, hogy visszatérünk-e a saját életünkbe, vagy maradunk a kijelzők mögött. Miközben a világpolitikát drónok és...
Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz
Ezt arra az esetre helyezte kilátásba a külügyminiszter, ha támadás érné Oroszországot.
Önazonos öltözködés: amikor a ruhatárunk végre rólunk szól
Az öltözködésünket rengeteg külső és belső hatás alakítja. Munkahelyváltás, anyává válás, élethelyzeti fordulópontok,...
Miért torpant meg világszerte az elektromos autók gyártása?
A világcégek nem fújták le az elektromos átállást, de alaposan átírták a korábbi terveiket.
Hármas karambol történt Borsodban, fennakadásra kell számítani a környéken
Egymásba szaladt három gépkocsi a 35-ös főút 5-ös kilométerszelvényénél, a baleset és a helyszínelés miatt egy sávon halad a forgalom.
Oroszország rakétákat telepített Belaruszba – Moszkva számára egész Európa elérhető lett
Amerikai kutatók műholdas felvételek alapján állítják, hogy Oroszország nukleáris fegyverekkel felszerelhető hiperszonikus rakétákat...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt
Tovább íródik a szenzációs sorozat.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után
Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


