Ezt olvasta már?


Baranyai listavezető, hiányzó gólok, kiegyenesedő PMFC

Véget ért a labdarúgó NB III. őszi szezonja, érthetően a szentlőrinciek a leginkább elégedettek, hiszen három pont előnnyel telelhetnek a tabella élén, Kozármislenyben a vérszegény támadójáték miatt bánkódnak, míg Pécsen a kaotikus nyár után hét veretlen meccsel zárták az őszt.

Abban mindhárom csapat éppen aktuális vezetőedzője egyetértett, hogy a rajt előtt a Szeged-Grosics Akadémia, a SZEOL és a Dunaújváros tűnt a bajnokság három favoritjának, ehhez képest némi meglepetés, hogy a Szentlőrinc vezeti a tabellát. Kozármislenyben jobb szereplést vártak a nyolcadik helynél, Pécsett pedig azt értékelik, hogy megkapaszkodtak a középmezőnyben.

Kilenc pont előny jobb lett volna

- A bajnokság előtt az 1-6. hely volt kitűzve célul, én azért a legjobb ötbe vártam magunkat – kezdte az értékelést Turi Zsolt, a Szentlőrinc vezetőedzője. – A legjobbat teljesítettük, köszönhetően annak, hogy elkerültek bennünket a hullámvölgyek, még a vereségek esetén sem fociztak le minket a pályáról, azok inkább egyéni hibáknak tudhatóak be. Köszönhető mindez annak, hogy a nyáron sikerült egyben tartani a társaságot, és jól is igazoltunk. Ugyan két vereséggel kezdtünk, és kettővel zártunk, de közben volt egy 12 meccses győzelmi sorozatunk, ami alatt 28-3-as gólkülönbséget produkáltunk, szóval ez egy jól összerakott történet volt, működő védelemmel és eredményes támadójátékkal. Fontos volt, hogy a cserék sem érezték mellőzöttnek maguknak, megértették, hogy sokszor a padról beszállók döntik el a meccseket. Sajnálom a végén becsúszott két vereséget, mert úgy gondolom, hogy kilenc pont előnnyel fordulni garancia lett volna arra, hogy meg is őrizzük az első helyünket. Erről persze most sem mondtunk le, a tulajdonossal már folyik az egyeztetés, hogy milyen posztokra igazoljunk, és ugyan messze még az NB II., de már most el kell kezdődnie a háttérmunkának, hiszen elég annyi, hogy a pályánk például nem alkalmas a magasabb osztályra.

Hiányoznak a gólerős csatárok

- A nyolcadik hely számomra csalódás, és nem is elsősorban azért, mert a 3-5. volt a cél – kesergett Németh Zsolt, a Kozármisleny vezetőedzője. – Kevés a megszerzett 21 pont, 30-32-őt szerettem volna, amivel ott is lennénk a harmadik-negyedik helyen. Nem is a négy vereség miatt bánkódom, úgy gondolom, ez reális, hanem a sok döntetlen miatt, hazai pályán a Taksonyt, a Makót és a Hódmezővásárhelyet is meg kellett volna vernünk, idegenben pedig a Rákosmente ellen szerezhettünk volna két ponttal többet, ez összesen nyolc, amivel közelebb lennénk a céljainkhoz. Sokat mond, hogy nyolc meccsen nem találtunk a kapuba, magyarán a támadójátékunkkal volt elsősorban probléma. A télen igyekszünk eredményesebb csatárokat keresni, és akkor a végelszámolásnál megvalósíthatjuk a terveinket.

Hét veretlen meccsel zártak

- Nem túl szerencsés szezon közben átvenni egy csapatot, ráadásul a Pécs számára meglehetősen nehezen indult a bajnokság, hiszen a rajt előtt egy héttel még edzés sem volt – vágott bele Vas László, a PMFC vezetőedzője. – Irányításom alatt alaposan feszegettük a határokat, a sok sérült miatt a fiatalokhoz nyúltunk, akik nem is okoztak csalódást, de legyünk őszinték, nem ez a csapatépítés ideális módja. Mégsem lehetek elégedetlen, hiszen az utolsó hét mérkőzésen nem kaptunk ki, vagyis pontokban és helyezésben is léptünk előre. Az más kérdés, hogy ennek a klubnak nem itt kellene tartania, de ez már nem az én kompetenciám. Mivel kinevezésemkor az őszi szezon végigvitelét vállaltam, most tárgyalunk a folytatásról, hogy mikor lesz megegyezés, nem tudom.

M. Z.







0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0