Baranya megyei eladósodottsági adatok 2011. első féléves mutatói
Az első félév adatai alapján az eladósodott családok helyzetében további negatív változások álltak be.
A Statisztikai Hivatal, a PSZÁF, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája, a Végrehajtói Kamara, valamint helyi források adatait figyelembe vételével a bajba jutott adósok száma az előzőekhez képest 15%-kal növekedett.: az eddigi 36.000-ről hozzávetőleges számítások alapján 41.400-ra. (Zala megyében - például - a bajba jutott adósok száma az előzőekhez képest - ugyan szintén 15%-kal növekedett - azonban az eddigi 30.400-.ról hozzávetőleges számítások alapján 34.960-ra, ami még mindig kevesebb a baranyai adósoknál).
Sajnos arról nincsenek adatok, hogy ebből a 15 %-ból hány hitelügylet került át árverési szakaszba. Közüzemi tartozások, az APEH tartozások, valamint figyelembe véve, hogy más ügyekből indult végrehajtásokra már nincs korlátozás, ez az érték kb. 20%-kal növekedett. A végrehajtási eljárásra átadott ügyek száma az év végéig valószínűleg jelentős mértékben – a mostanihoz képest akár 50%-ot elérő mértékben – is növekedhet.
A Kormányzat öt pontos javaslata megmutatja, hogy kik számíthatnak segítségre. Sajnos azt kell mondjuk, hogy az eredeti elképzelésekhez képest a segítségre számíthatók köre több mint felével csökkent. Meg kell vizsgálni, hogy mely családoknak kell saját maguknak megoldani problémájukat. Elsősorban a szabad felhasználású hitelt felvettek ne számítsanak segítségre, valamint azok sem, akik ugyan eredetileg lakáscélú hitelt vettek fel, de a banki segítségnyújtás kereteiben a hitelük státusza megváltozott. Újrakezdési hitelnek vagy bármilyen más egyéb megnevezéssel, vagy átstrukturálták szerződéseiket, annak ellenére, hogy az eredeti hitelfelvételi célban változás nem állt be, illetve részt vettek az adósmentő programokban, az öt pontos javaslatcsomag már nem érvényes rájuk. Ez az eredetileg lakáshiteles szerződések kb. 25%-át érinti.
Nem számíthatnak segítségre azok sem, akik ellen bármilyen más egyéb ügyből kifolyólag végrehajtási eljárás indult. Ez a 90 napot meghaladó tartozással bírók esetében -mivel gyakorlatilag már felélték minden tartalékukat- az eredetileg lakás-hitelt felvettek és bedőltek akár 30%-át is elérheti. Ezeket a számokat figyelembe véve a bedőlt hitelesek kb. 75%-a kénytelen lesz saját erejéből boldogulni és lakhatási problémáját megoldani.
Érdekes módon azok járnak legjobban, akik ”nem kapkodták el” a bankkal történő egyeztetéseiket, hiszen ők nagy valószínűséggel számíthatnak állami segítségre, sőt még arra is, hogy a fennmaradt tartozásukat a bank el fogja engedni. Ez a fizetési morált tovább fogja lazítani, illetve meggyorsítja a még fizető ügyfelek bedőlési hajlandóságát.
Rosszul járnak az ún. „gazdagok” is, a 30 milliós ingatlan érték és 20 milliós tartozás felettiek, akiket azonnal árverezhetnek. Igaz, ember legyen a talpán aki most korrekt módon meg tudja állapítani egy ingatlan valóságos értékét. Az is fontos szempont lehet, hogy egy több generációs házban hányan laknak.
Kimaradt a törvényalkotásból az áprilisban beharangozott végrehajtói jutalékok 50%-os csökkentése., amely rendkívül nagy könnyebbséget jelentett volna minden végrehajtás alá vont számára, valamint az, hogy a kezesek és adóstársak csak a jelzálog alá vont ingatlan értékéig felelnek ingó és ingatlan vagyonukkal.
Lekerült a napirendről az ún. „tiszta lappal történő kezdés” lehetősége, amely eredetileg azt jelentette, hogy a tulajdonos csak az ingatlan értékéig felel a felvett tartozásért. És azt meghaladóan már további adósságok nem terhelik. Most ez átnevezésre került „az elsétálás joga” kifejezésre, amely azt a képzetet tükrözheti, hogy bárki könnyelműen és felelőtlenül állami segítséggel kisétálhatna a hiteléből, minden gondot és bajt másra hárítva. Ez természetesen így nem igaz, hiszen a helyzet kialakulásáért az állam, a bank, és az ügyfél egyaránt felel, sőt az elhúzódó válságkezelésért elsősorban az első kettőt terheli a felelősség.
A leszűkített öt pontos javaslat-csomag után szinte alig marad olyan adós, akinek az államnak hivatalosan segítenie kell.
Eljött az ideje annak, hogy minden család saját maga elemezze kialakult helyzetét és gondoskodjon lakhatásának megoldásáról. Több nagyváros is jelezte már, hogy gyakorlatilag nincsenek önkormányzati bérlakásaik, illetve csak úgy tudnak helyet teremteni és lakhatási feltételt biztosítani, ha kiköltöztetik azokat, akik jelentősen elmaradtak a bérleti díjakkal, illetve a közüzemi tartozásokkal. Viszont azok lakhatását is meg kell oldani valamilyen szinten.
A lakáshitelesek számára építendő lakóparkok magukban hordozzák a gettósodás veszélyét- de nem is szabad egy helyre összegyűjteni azokat, akik bajba kerültek, hiszen ez a megbélyegzés lehetőségét vonhatja maga után és nem igazodik a valóságos élethelyzetekhez.
A kilakoltatási kvóta megállapítása is kétélű fegyver lehet, hiszen akikre 2014-15-ben kerül sor, azok tartozása az eredetihez képest akár megötszöröződhet. Aggasztó továbbá az is, hogy az Önkormányzatok még nem dolgozták ki terveiket a fedél nélkül maradt családok elhelyezésére.
Az igazi és hatékony megoldási lehetőség kidolgozása sajnos még várat magára. Igazából jó és mindenki számára kedvező megoldások sajnos nincsenek. Mérlegelni azonban feltétlen szükséges.
Kiknek az érdekét helyezzük előtérbe? A válság veszteseit, a bankok profitját, vagy a bankadóból befolyt összegeket? Két dologhoz mindenképpen ragaszkodnánk kellene: a lakásukat elvesztők vagy kedvezményes hitelhez jussanak egy szerényebb ingatlan megvásárlására, vagy ingatlanuk kerüljön be az eszközkezelőbe Ez még mindig olcsóbb lenne, mint a lakóparkok építése. A „tiszta lappal történő kezdés” lehetőségének megteremtése annál is inkább, mivel egyre jobban bebizonyosodik, hogy a bankok szerződéskötési és szerződésmódosítási gyakorlata nem volt mindenben jogszerű.
A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája az év végéig nagy valószínűséggel meghosszabbítja az ingyenes tanácsadás lehetőségét minden bajba jutott számára.
Az ezzel kapcsolatos információk a www.bankikarosultak.hu honlapon elérhetőek./Kovács László ügyvezető
hírek innen, onnan
A Netflix új misztikus sorozata sem tudta felülmúlni a Sötétséget
A nyugdíjas forradalmárok sikere ellenére a Netflix nem tudta megismételni a Sötétség időutazós tökéletességét.
Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?
Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk....
Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása
A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat...
Kullancsok ellen okosan
A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...
A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon
A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója
Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...
A paprika júniusban nemcsak vizet kér: kertész ismerősöm szerint ettől lesznek igazán nagyok és húsosak a termések
Júniusban dőlhet el, milyen lesz a paprikatermés.
Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.
Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...
Vége a zuhanykabinok korszakának? Ez a látványos fürdőszobai megoldás hódít most a modern otthonokban
Egyre többen választják az olasz zuhanyt.
A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat
A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


