Ezt olvasta már?


Az ország nagy részén erős szél várható

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a szél miatti figyelmeztetést.

Azt írták: a kedd hajnali óráktól a délutáni, esti órákig északkeleten, illetve az Alföldön alakulhat ki néhol viharos széllökés északi, északkeleti irányból. A Dunántúlon - elsősorban annak nyugati felében - előreláthatólag kedd estig lehetnek helyenként viharos széllökések.

Az előrejelzés szerint délkeleten lesz eleinte sok a felhő, ott reggel még kisebb eső is előfordulhat, de napközben már nem valószínű csapadék; hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-10 Celsius-fok között alakul, a szélcsendes, gyengén felhős tájakon lesz hidegebb. A nappali maximumok 10-15 fok között alakulnak.

 








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A Ferencváros továbbra is hibátlan a Bajnokok Ligájában

Harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során: Nyéki Balázs...

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében....

Harmadszor is lecsapott a Kreml a tinédzser utcazenészekre, de a tiltakozást nem tudta elfojtani

Szabadulásuk után azonnal, harmadszor is fogdába küldte a szentpétervári bíróság egy 18 éves énekesnő együttesét, mert a hatalomnak...

Először a történelemben: 48 ezer pont felett zárt a Dow Jones

Az európai részvénypiacokon látott komolyabb emelkedés után az amerikai tőzsdék vegyes képet mutattak. A Dow Jones mutatója már a...

Iványi Gábor: A szívgyógyász kérdezte, nem ért-e valami különleges izgalom vagy megpróbáltatás, mert a jobb szívkamrám nem működik rendesen

De aztán csak nevetett és legyintett - mesélte a hatóság elleni erőszakkal megvádolt lelkész a Kontrollnak. Azt mondta, ő ezután sem tér...

Lázár János: Nagyon nagy csata lesz, mert a szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni

Szerinte ők hibáikkal együtt is különbek az ellenfélnél.

Súlyos bűncselekményre derült fény: dúsgazdag fegyverrajongók fizettek azért, hogy civilekre lőhessenek a háborúban

Olasz hatóságok vizsgálják azokat a vádakat, melyek szerint tehetős külföldiek több tízezer dollárt fizettek, hogy "hétvégi...

Kertész ismerősöm ordítja: ezzel a két egyszerű konyhai hozzávalóval soha nem látott virágzásnak indul az orchideád

Az orchideák gyakran váratlanul elveszítik életerejüket: a levelek sárgulnak, a gyökerek zsugorodnak, a növény lankad. A kertészek...

Szalay-Bobrovniczky Kristóf terepszemlét tartott Libanonban

A honvédelmi miniszter a Sharock Bázison tett látogatást.

Kevés alvással kétszer nagyobb az esélye annak, hogy megsérülünk futás közben

Egy friss tanulmány szerint a futók, akik rendszeresen keveset vagy rossz minőségben alszanak, közel kétszer akkora eséllyel sérülnek meg,...

A Föld legritkább eleme forradalmasíthatja a rákkezelést

Az asztatin a Föld legritkább természetes eleme, mely a periódusos rendszer egyik legkevésbé kutatott tagja, de rendkívül hasznos is lehet.

0

Sport

Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya

Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.

Gyászban teljes Katalónia, a Barcelona elnöke kioltotta a remény lángját

Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.

Napra pontosan tíz éve megállt az élet Magyarországon

2015. november 12-én halt meg Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó.

Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt

Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k

A Kúrián elmeszelték Jakabos Zsuzsannát és társait: bukták a többmilliós jutalmat

Tízmilliós jutalmak helyett még a világjátékokon sikeres sportolóknak kell fizetniük.

Marco Rossi az ostobaságról beszélt, ami a magyar válogatott vesztét okozhatja Jerevánban

A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.

Ismét betörtek a Chelsea szélsőjéhez, késsel védte a családját

Mint ismert, szombaton a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott otthon a nyeretlenül sereghajtó Wolverhampton Wanderers felett az angol Premier League 11. fordulójában. Az angol szélső, Raheem Sterling otthonról készült megn

A világ egyik legjobb csatárával pótolná Lewandowskit a Barcelona

A Barcelonánál Robert Lewandowski pótlásán dolgoznak.

A Barcelona elnöke Lionel Messi visszatéréséről, és Lamine Yamalról beszélt

Joan Laporta, a Barcelona elnöke interjút adott a katalán rádiónak, amelyben kommentálta Lionel Messi meglepő felbukkanását a felújított Spotify Camp Nou-ban, a klub és a spanyol válogatott között tegnap kirobbant

Szoboszlai és Varga Barnabás kirobbanó formája sok jót ígér, de van azért kérdőjel a válogatottnál

Az élet ismét eldöntötte az egyik legnagyobb dilemmát a vb-selejtezők zárása előtt.

0
0

Bulvár

„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek

Súlyos hibát követett el a kormányzati kommunikáció, amikor közzétette, vagy hagyta közzétenni a miniszterelnök interjú közben készített rajzait - véli a biztonságpolitikai szakértő. Tarjányi Péter szerint egy

„Két éve nem nézett rám egyetlen nő sem” – Férfiak, kinek jött be a „ne kergesd a szerelmet és akkor jön magától” dolog?

Sokan hiszik, hogy a szerelem akkor talál ránk, amikor nem görcsölünk rá. Vajon tényleg így van? Férfiak mesélnek saját tapasztalataikról.

Őrületbe kergette Palik Lászlót ez a játékos, Vágó István a stúdióból is elmenekült volna

A legutóbbi játékos eljutott a 10 millió forintos kérdésig a Legyen Ön is milliomosban, de olyan sokat hezitált, hogy az egész adásidőt lefoglalta.

Diófád van? Ne bosszankodj a sok levél miatt, hiszen kincset érnek.

Ősszel minden diófa-tulajdonos ismeri azt a bosszantó érzést, amikor térdig jár a lehullott levelekben. De nem csak gondot okoznak a diófa levelei, hanem titkos erő rejlik bennük!

Döntött a kormány – itt van Orbán Viktor bejelentése

A Harcosok Klubja csoportjában jelentette be.

Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik az előző évek deficitjével, de egyben azt is jelenti, hogy nem sikerült teljes

Nagy Márton döntött, Budapest 0 forintot fizet

Megjelent a nemzetgazdasági miniszter rendelete.

Így halt meg Kleopátra, ezt a borzalmat le sem merik írni a történelemkönyvekben

A legújabb elméletek szerint a halála egyáltalán nem volt romantikus, sőt, lehet, hogy mindent rosszul tudtunk.

blogmorzsák

A Négyek Bandája: amely milliók életét tette tönkre

Éppen 48 éve indult nagyarányú tisztogatási hullán a Négyek Bandájának híve ellen Kínában. Mi is volt ez a szervezet, és miért ítélték két tagjukat is halálra?

Mit nyerhet Magyarország a jó amerikai kapcsolattal?

Az aranykornak még nem látható tovagyűrűző hatásai is lehetnek.

A BBC-botrány

Mindenesetre mi maradjunk a deáki sajtótörvénynél, hátha eljut Londonba is az ötlet tőlünk. „Hazudni pedig nem szabad”.

0