Ezt olvasta már?


Az iskolák kényszerhelyzetben vannak a kieső tanárok miatt

Az iskolák kényszerhelyzetben vannak, növelniük kell az óraszámot, hogy pótolni tudják az oltatlan tanárok miatti kiesést. Helyenként jogellenes módon, de erről nem ők tehetnek.

 

A PDSZ felmérést végzett arról, hogy az iskolákban hogyan oldják meg a kötelező oltás miatt kieső pedagógusok pótlását - derül ki a Népszava cikkéből. Összesen 638 intézményből kaptak visszajelzéseket. A legtöbb helyen egy (19,2 százalék), kettő (19,6 százalék) vagy három fő (18,6 százalék) esik ki, de a szakszervezet szerint jelentős a négy fő kiesését megoldani kényszerülő iskolák aránya is (11,7 százalék).

 

Az intézmények mintegy felénél (46,4 százalék) emelik a tanárok óraszámait, vagyis szétosztják a kieső pedagógusok óráit a maradók között. Az iskolák mintegy harmadánál (32,8 százalék) eseti helyettesítést írnának elő, ami a szakszervezet szerint ebben az esetben jogellenes, ráadásul nem is fizetik ki. Csupán az intézmények 18,2 százalékából jött olyan visszajelzés, hogy fizetett helyettesítést próbálnak előírni. Vannak olyan iskolák is, ahova tanár szakos egyetemistákat próbálnak toborozni, írta a lap.

 

A szaktárca tájékoztatása szerint 780 pedagógust kényszerszabadságoltak. A köznevelésben dolgozó mintegy 78 ezer pedagógus 94 százaléka vette fel a védőoltást, 3 százalékuknak orvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, 1 százalékuk van betegállományban, és csak 1 százalék azoknak az aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek, válaszolta az EMMI a lapnak.

 

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor a Népszavának azt mondta, az adatok nem terjednek ki a szakképzésben dolgozó oktatókra, és mivel a területért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem közölt adatokat, arról nincs információ, hogy a szakképző iskolákban, szakgimnáziumokban, technikumokban dolgozó mintegy 23 ezer oktató közül mennyien kényszerültek távozásra.

 







0

hírek innen, onnan

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0