Az első magyar versenyző, aki túraautó-világbajnokságon futamot nyert
Exkluzív interjú Michelisz Norbert magyar autóversenyzővel. Akik számára nem lenne ismert, létezik egy úgynevezett túraautó-világbajnokság, hogy ez mit is takar, illetve Norbi miért is nem motorcsónak, vagy szörfbajnokként vált ismertté, máris kiderül...
"Michelisz Norbi a mesebeli legényke, aki egyszeri, kedves, tehetséges fiatal srácból mára legendává érett. Ő korunk legígéretesebb magyar autóversenyzője, sikert sikerre halmozott az elmúlt években, és egy-két éven belül akár túraautó-világbajnok is válhat belőle" - írta a totalcar.hu 2009. decemberében. Az "akár"-ból, valóság lett, sőt!
-Michelisz Norbert Mohácson született, így én inkább valamiféle vízi-sportot képzeltem volna hozzá. Miért épp a túraautó?
Gyerekkoromtól kezdődően mindenféle autóversenyzési forma érdekelt. 2005-ben aztán kaptam egy tesztlehetőséget a Hungaroringen az akkor hazai márkakupa bajnokságban futó versenyautókkal, ezek az autók zárt karosszériásak voltak, és azóta csak ilyen autókkal versenyzek. Mivel 20 éves koromban ültem először versenyautóban, így szinte kizárt volt, hogy komoly formulaautós karriert fussak be, maradt tehát a túraautózás.
-2006-ban Suzuki Swift kupagyőztesként debütáltál, azóta sok víz lefolyt - Mohácsnál is - a Dunán. 2008 óta veszel részt nemzetközi versenyeken, mi kellett ahhoz - a tudásodon kívül -, hogy külföldön is megmérettess?
Szerencsésen alakultak a dolgaim, mert az első két, hazai bajnokságban töltött évemben rögtön két bajnoki címet szereztem. A Zengő Motorsport számára kézenfekvőnek tűnt miután 2008-ban is rögtön futamot nyertem az akkor hazai márkakupa királykategóriának számító SEAT Leon Szuperkupában, hogy számomra lehetőséget biztosítson a megmérettetésre az akkor induló SEAT Leon Európa kupában.
-2010-ben a Zengő Dension Team színeiben a világbajnokság állandó résztvevője voltál a gyári versenyzők között. Ez mit jelent pontosan, gyári versenyzők?
A sorozatot két részre oszthatjuk, ugyanis léteznek csapatok, akik gyári támogatást élveznek, ilyen csapat volt például 2010-ben a BMW, Chevrolet, Volvo és részben a SEAT, és vannak, akik privát csapatként működnek, ők viszont már nem élveznek gyári támogatást de a technika hasonló, amivel versenyeznek. Azok a pilóták a gyári versenyzők, akik a gyári támogatást élvező csapatoknál versenyeznek.
-Az elmúlt évek során sok pályán versenyeztél már, van-e kedvenc, illetve olyan, amit kimondottan nem kedvelsz?
Az abszolut kedvencem a makaói pálya, ami egy iszonyatosan szűk és technikás városi pálya, de rajta kívül nagyon szeretem még az angol Brands Hatch nevezetű pályát, ami egy igazi régi típusú angol versenypálya számtalan beláthatatlan kanyarral. Olyan pálya nincs, amit nem kedvelek, minden helyszín egy új kihívás is egyben.
-A WTCC történetének első magyarországi futamára, a hazai autósport egyik, valószínűleg a legkiemelkedőbb helyszínén, a Hungaroringen kerül sor. Most végre a hazai közönség előtt versenyzel. Hányszor mentél már a pályán? Jobban izgulsz?
Nagyon sokszor, ha összeszámolom az elmúlt 5 év köreit, biztosan ezres nagyságrendet kapok. Ahogy közeledik a hétvége, úgy növekszik a nyomás is a vállaimon. Szeretnék bizonyítani a szurkolóim előtt, de nem szeretnék túl nagy elvárásokat sem támasztani magam felé. A Hungaroring sajnos nem feltétlenül BMW-s pálya, de a pályaismeret és a hazai szurkolók segítségével úgy érzem kompenzálhatóak a vonalvezetésből fakadó hátrányok.
-Június 3- és 5-e között Race of Hungary néven indul a megmérettetés. Mit tudsz arról, mennyien kíváncsiak Rád kishazánkban, akad bőven rajongó, csajok, akik amerikásan a keblükre kérik Michelisz Norbert saját kezű aláírását?
A futamra mindenképpen több ezres, akár több tízezres nézőszámmal számolnak a szervezők. Szerencsére ez is azt mutatja, hogy egyre többen ismernek, és el is ismernek mint autóversenyző.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
-Hány éves korodban ültél először, egyedül a volán mögött és vezettél...őszintén!?
7-8 éves lehettem, amikoris nagybácsim nekem és unokaöcsémnek épített egy Simson motoros kisautót. Természetesen nem közúton, hanem eldugott földesutakon közlekedtünk vele Himesháza közelében.
-Ha nem autó, akkor mi..."a teherautón és a motorcsónakon kívül"...?
Valószínűleg Motor.:)
-Kitartasz a túraautó mellett, vagy van egyéb elkalandozási vágy? (Forma1...)
Szerintem minden autóversenyző szeretné magát valamikor kipróbálni a Forma 1-ben, nálam sincs ez másképp. De ha őszinte vagyok, akkor azt kell mondanom, hogy valós esélyem nincs a Forma 1-be kerülni, 26 éves vagyok már, és még ha oda is jutnék, nem tudom, hogy boldogulnék a technikával. Egyébként volt alkalmam már F1 autót vezetni, mondanom se kell, hatalmas élmény volt.
Race of Hungary
Michelisz Norbival az alábbi időpontokban és helyszínen találkozhat személyesen bárki:
2011. június 2-án, csütörtökön 15:00 - 17:00, Budapest, Szent István Bazilikánál
2011. június 4-én, szombaton 16:15 – 16:45, a Zengő Dension Team sátránál - Paddock területén
2011. június 5-én, vasárnap 10:30 – 11:00, WTCC VIP Club/Paddock területén előtt felállított asztaloknál fog autogrammot osztani
Zengő Motorsport
További információk, érdekességek: zengomotorsport.hu
|
Michelisz Norbert (Mohács, 1984. augusztus 8. - ) magyar autóversenyző. A túraautó-világbajnokság első magyar résztvevője, valamint a 2009-es SEAT León Eurocup győztese. Jelenleg a Zengő Dension Team alakulatával vesz részt a túraautó-világbajnokságon. 2006-ben megnyerte a Suzuki Swift Kupát, majd 2007-ben Renault Clio Kupa bajnoka lett. 2008-tól vesz részt nemzetközi versenyeken. 2008-ban, egy futamot nyerve és tizennyolc pontot gyűjtve a tizennegyedik helyen zárt a SEAT León Eurocup mezőnyében. Ebben a bajnokságban versenyzett a 2009-es évben is. A szezon alatt öt győzelmet szerzett, és végül tizenhárom pont előnyben a második, Massimiliano Pedalà előtt zárt a bajnokság élén. 2008-ban a Seat León Eurocup monzai versenyén elért eredményei következtében, a SUNRED Racing támogatásával rajthoz állhatott a túraautó-világbajnokság japán futamán. A verseny első futamán már az első körben kiesett. A második futamon így a mezőny végéről indult és a tizenhatodik helyen zárt. 2009-ben ismét részt vett a túraautó-világbajnokságon két futam erejéig, ezúttal Angliában, ahol viszont mindkét alkalommal idő előtt kellett feladnia a versenyt. 2010-ben a Zengő Dension Team színeiben a világbajnokság állandó résztvevője volt a gyári versenyzők között. A 2010-es évadban kiírt újoncok versenyének öt társával együtt volt résztvevője. A 22 verseny során kétszer állhatott dobogóra (ebből egyszer volt ténylegesen a dobogón, mivel a japán futamon bár ötödikként ért célba, a brazil Augusto Farfust és a brit Andy Priaulx-t előle zárták ki mind a két versenyből), valamint ő lett az első magyar versenyző, aki túraautó-világbajnokságon futamot tudott nyerni, mivel a szezonzáró makaói futam 2. versenyén győzni tudott, megelőzve az olasz Gabriele Tarquinit és a brit Robert Huffot. A pilóták pontversenyében 104 ponttal a 9. helyen zárt, az újoncok között pedig megnyerte a bajnokságot a dán Michel Nykjær és a svájci Fredy Barth előtt. |
2009. október 1.
zengomotorsport.hu/vézé.
hírek innen, onnan
Már kész kis úriember Lékai-Kiss Ramóna kisfia. Noé rengeteget változott, odáig vannak a rajongók
Lékai-Kiss Ramóna ritkán enged bepillantást a családi életébe, ám amikor mégis megoszt egy-egy közös pillanatot kisfiával, Noéval, a...
Nem kis teljesítmény, hogy sikerült feljutnia egy 6200 méteres vulkán tetejére egy humanoid robotnak
A projekt mögött álló Geologic Dome csapata szerint a hosszú távú cél nem a hegymászás, hanem olyan robotok fejlesztése, amelyek...
Azzal vajon tisztában vagy, hogy az emberi test tömegének legnagyobb részét melyik elem teszi ki?
Annyit segítünk, hogy a keresett elem nem a szén!
Katalin hercegné káprázatosan szép ruhában tűnt fel, minden porcikájából sugárzik az elegancia
Elérkezett az év egyik legnagyobb királyi eseménye, a Trooping the Colour ünnepség, ahol - a szokásos módon - Károly király és Kamilla...
Vidéki prókátor: Varga Judit lemondatásával Orbán Viktort védték
Fülöp Botond szerint egy erősebb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban a kegyelmi ügy kormányválsághoz vezethetett volna.
Zero waste nyáriszünet: 5 kreatív játékötlet kartondobozokból és PET-palackokból, ha elmossa az eső a strandolást
Az eső elmosta a strandolást, de a világ nem dől össze! Egy kis kreativitással és néhány, a háztartásban is előforduló anyaggal...
Deutsch Tamás: selejtből lett a Tisza Párt
„A helyzet mégis az, hogy a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje.
A legjobb gyümölcs időseknek: A kardiológusok szerint olyanok, mint a balzsam a szívnek
A legújabb kutatás szerint ez a csodálatos gyümölcs a keringési rendszerünk egyik leghatékonyabb védőbástyája, amely valóságos...
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.
Halálos balesetet szenvedett egy magyar kamionos Csehországban
A baleset a D2-es, Brnotól a cseh-szlovák határig vezető autópálya 11. kilométerénél, Brno közelében történt reggel fél öt körül....
Tragikus hír érkezett: holtan találták meg az eltűnt, 19 éves Fülöp Istvánt
Napokig tartó intenzív kutatás után tragikus véget ért a 19 éves Fülöp István keresése. Bár a keresőcsapatok mindent megtettek, a...
Tisztújítást tartott a DK is: megvan a párt új vezetése
Új elnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután az áprilisi parlamenti választást követően lemondott posztjáról Dobrev Klára...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
Durvul a színházi botrány: Kálomista Gábor szerint teherbe ejthettek fiatal színésznőket
Elég keményen megy az adok kapok Lengyel Tamás és Kálomista Gábor között. A producer bár korábban kiállt Legyel Tamásék mellett a színházi botrányok kapcsán, most mégis egymásnak üzengetnek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


