Ezt olvasta már?


Az egyik legkorruptabb városnak tartja Mohácsot egy német

Egészen elképesztő hírről számolt be a balliberális sajtó: egy brit folyóiratban megjelent cikk szerint a települési közösségek töredezettsége és a korrupció közötti összefüggéseket talált a magyar vidéket kutató Johannes Wachs német matematikus.

A mohácsi önkormányzat közleményben utasította vissza a vádaskodást.

Elsőként – aztán több másik balliberális kiadvány is átvette a hírt – a Klubrádió számolt be a német matematikus, Johannes Wachs és társai által a brit királyi akadémia tudományos folyóiratában publikált tanulmányról, amelyben magyar városokat hasonlítottak össze korrupciós szempontból.

A témában készített tanulmányukhoz csaknem százhetven nagyobb vidéki helység közbeszerzési adatait vizsgálták meg, valamint feltérképezték a 2012-ig (!) még létezett IWIW alapján a települési közösségek szerkezetét is.

Ez alapján az egyik fő megállapításuk az volt, hogy ahol kicsi a politikai verseny és nagy a társadalmi töredezettség, ott nagy a korrupciós ráta, ami egyes településeken elérte a 80 százalékot. Az egyik legkorruptabb városnak Mohácsot találták, míg az egy megyével arrébb fekvő Dombóváron kifejezetten alacsony közéleti romlottsági hányadot mértek.

A mohácsi önkormányzat pénteken este közleményben reagált:

„Rosszindulatú, politikai indíttatású és minden alapot nélkülöző támadásnak tartjuk a CEU-n diplomát szerzett Johannes Wachs Mohács Városát sértő megállapításait.

Mohács – ellenőrizhetően – az ország egyik legjobban, leghatékonyabban gazdálkodó, legjobban fejlődő Fideszes vezetésű települése. Ostoba az, aki szerint, ha egy település lakói elégedettek a vezetőikkel, azok munkájával és következetesen újraválasztják őket, akkor az a város „korrupt”.

 

Ezzel Mohács közösségét, közvéleményét, polgárait sértik, alantas módon „tudományos” kutatásnak álcázva vádaskodásukat.

 

Mohács városával – annak vezetőivel – szemben azt a települést, Dombóvárt állítja példának, mintának, amelynek jelenleg is regnáló szocialista polgármesterét – nyilvános adatbázisból is ellenőrizhetően, így az olvasni tudók számára is utolérhetően – 2012. évben a Kúria 2 év, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, felbujtóként elkövetett sikkasztás és hivatali visszaélés bűntette miatt.

 

Érdekes lenne tudni, hogy a német-amerikai állampolgárságú Johannes Wachs és társai kinek a megbízásából kutatják – ilyen megkérdőjelezhető „tudósi” alapossággal – a magyar vidéket és jutnak a valósággal homlokegyenest ellentétes hamis következtetésekre”, olvasható a dokumentumban.

 

 

 

forrás: bama.hu







0
0

hírek innen, onnan

Már az esküszöveg visszamondásával is gondban voltak az új fideszes parlamenti képviselők

Palóc André és Hortay Olivér kapta a képviselői mandátumot a volt kormánypártban az Országgyűlésből távozott Szijjártó Péter és...

Káromkodás, konteók és kreatív szócsaták – Így kommentelnek a magyarok

Miről és hogyan beszélgetnek a Facebook-kommentelők? Az egykori kormánypártiak obszcénebbek, vagy a 2026 előtti ellenzék? Miért...

Holttest miatt riasztották a rendőröket Ausztráliában, de egy bábut találtak

Két férfi talált egy gyanús bőröndöt az ausztráliai Oallen mellett, ezért értesítették a hatóságokat. A gyilkossági nyomozásnak...

Fotó: Orbán Viktorral posztolt közös fotót egy szerb celeb, aki Szerbia nagy barátjának nevezte a volt kormányfőt

Radomir „Taki” Marinković, egy szerb valóságshow-szereplő, tett közzé egy közös képet a volt miniszterelnökkel. Orbán Viktor napok...

Sebestyén Balázs reagált a DJ Oti-bulin történt drogügyre: A poharainkra és magunkra nagyon kell vigyázni

A műsorvezető a Balázsék adásában szólalt meg a hétvégi, óbudai buli után terjedő vádakról. Bár a rendőrség vizsgálódik,...

„Jó volt, hogy Zsófi ott volt mellettem” – Elkelt a támogatás Hernádi Juditnak: a lányával hódította meg a Sziget nagyszínpadát – videó

Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Sziget fesztivál látogatói: anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia együtt álltak a...

A nyár folyékony aranya: ez a gyümölcs védi a szívedet, a csontjaidat és a szépséget

Kevés olyan gyümölcs létezik a világon, amely annyira szorosan összeforrt a mediterrán hangulattal és ízeivel. Ez a csodálatos csemege...

Átalakítja a kormány az óvodai rendszert

Rendszeres szakmai egyeztetést indít a kormány az óvodai nevelés legfontosabb kérdéseiről, a rugalmas tankötelezettségtől a digitális...

Bűntudat- és rémhírkeltés, maxra tekert klíma, konteók - vita az energiaválságról a Parlamentben

Válságkezelés helyett bűntudatot akart kelteni a Tisza, értékelte a KDNP-s Rétvári Bence, Bóka János szerint az egész helyzet...

Masszív munkaerő-toborzási kampányt indított a BYD

A kínai autógyártó több mint kilenc ezer új munkatársat keres a Sencsen-Santou különleges együttműködési övezetben lévő ipari...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők

Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Miért ment oda Magyar Péterhez? Menczer Tamás szerint még „maguk alá gyűrhető” volt

Menczer Tamás azt mondta, azért ment oda Magyar Péterhez a korábbi, nagy visszhangot kiváltó találkozásukon, mert akkor még úgy hitte, a vele érkező politikai kihívás „maguk alá gyűrhető”. A hatalom árnyéká

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

0