Ezt olvasta már?


Az "örök vegyszerek" szintje a csapadékban jóval meghaladja a biztonságos szintet

Egy új kutatás szerint az esővízben lévő "örök vegyszerek" mennyisége jóval meghaladja a biztonságos szintet a világ legtöbb helyén - olvasható kedden a BBC hírportálján.

A szén-fluor kötést tartalmazó, ezért nehezen lebomló poli- és perfluor-alkil vegyületeket (angol rövidítéssel PFAS) egyebek mellett teflonedények, tűzoltó habok és víztaszító textilek gyártására használják.

Az örök vegyületek néven is ismert anyagok évekig megmaradnak a környezetben. Napjainkra annyira elterjedtek, hogy a tudósok szerint nincs a Földön olyan hely, ahová nem jutottak volna el. Megtalálták az esővízben Tibetben, valamint az Antarktisz eldugott vidékein is.

A Stockholmi Egyetem kutatói szerint létfontosságú az ilyen vegyületek felhasználásának a gyors korlátozása.

A tudósok attól tartanak, hogy PFAS-vegyületek veszélyesek lehetnek az egészségre, többek között rákkeltők lehetnek, de erre még a kutatás nem talált döntő bizonyítékokat. Egyre inkább aggasztja viszont őket a poli- és perfluor-alkil gyorsuló terjedése az elmúlt években.

Ezeknek a vegyületeknek mintegy 4500 fajtájuk van, és szinte minden lakásban jelen vannak a Földön olyan mindennapos termékekben, mint a csomagolóanyagok, nem tapadó edények, ragasztók, papírok és festékek.

Egyre nagyobbak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy ezek a lassan felbomló anyagok megjelentek az ivóvízben is. Idén a BBC egy korábbi oknyomozó írása szerint PFAS-vegyületeket találtak angliai vízmintákban, és a szintjük meghaladta az európai biztonsági ajánlásokat, de alatta maradtak az angliai és walesi normáknak.

Az Environmental Science & Technology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint, amely négy konkrét vegyület jelenlétét vizsgálta, az esővíz PFAS-szintje világszerte gyakran meghaladta az ivóvízzel kapcsolatos amerikai biztosági előírásokat.

A feltárt bizonyítékok szerint arra is lehet következtetni, hogy a talaj is szennyezett szerte a világban. A tanulmány eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy nincs a Földön olyan hely, amely mentes lenne ezektől az anyagoktól - szögezte le Ian Cousins professzor, a Stockholmi Egyetem tanulmányának vezető szerzője.

A tudósok emlékeztetnek, hogy a biztonsági normák sok helyen csak ajánlottak, jogi úton nem betartathatók. Más tudósok szerint azonban a szigorítással várni kell, amíg egyértelműen bebizonyosodik ezen anyagoknak az egészségre gyakorolt káros hatása.

Számos kutatást végeztek a PFAS-vegyületek egészségkárosító hatásáról, és a tudósok szerint nagy koncentrációjuknak való kitettség együtt jár egyes daganatos megbetegedések, termékenységi problémák és gyerekek esetén a fejlődésbeli visszamaradás megnövekedett kockázatával. Más kutatások viszont nem találtak összefüggést a PFAS-vegyületek és ezen betegségek között.

Crispin Hallsall, a Lancasteri Egyetem tanára szerint a talajvíz PFAS-szintje máris meghaladja a környezetvédelmi előírásokat. Hallsall professzor nem vett részt a Stockholmi Egyetem kutatásában. A szakember feltételezi, hogy a PFAS-koncentráció magas szintje miatt veszélyes lehet az ivóvíz is.

A tanulmány szerint az ivóvíz tisztítása lehetséges, de igen költséges.

A tanulmány szerzői szerint ezeknek az anyagoknak nem annyira a mérgező jellege, mint inkább a lassú felbomlása a veszélyes. Bár néhány PFAS-vegyületet két évtizede már nem gyártanak, az apró részecskét továbbra is jelent vannak a vízben, a levegőben és a talajban.

 







0
0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0