Ezt olvasta már?


Az Exim 2021-re az exportképes magyar vállalatok felét akarja hitelezni

Az Eximbank középtávú stratégiájában azt tűzte maga elé, hogy valamely termékével 2021-re az exportképes magyar vállalkozások felét elérje - jelentette be Urbán Zoltán, a pénzintézet vezérigazgatója pénteken Pécsen.

A Magyar export napja elnevezésű roadshow utolsó állomásán elmondta, termékeivel az Exim azokat a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) célozza meg, amelyek árbevételén belül az export aránya meghaladja a 10 százalékot. Felméréseik szerint 10-12 ezer ilyen magyar kkv működik. 2015 óta az Exim megduplázta a kkv-szektorba tartozó ügyfelei számát, amely év végére eléri az 1200-at. A magyar export 17 százalékát a kkv-k adják, ahol a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztatják - érzékeltette Urbán Zoltán.

Urbán Zoltán hozzátette, hogy az Exim belföldi hitelprogramjai is a külpiaci versenyképességére készítik fel ügyfeleiket. 2017 első három negyedévében az Eximbank mintegy 256,71 milliárd forintnyi hitelt folyósított, amellyel 134,14 milliárd forintnyi többlet export és 27,23 milliárd forintnyi belföldi többlettermelés megvalósulását támogatta. Urbán Zoltán kitért arra is, hogy exportfinanszírozó tevékenységük nyomán ügyfeleik 89 országba tudják külkereskedelmüket bonyolítani, biztosítói üzletáguk 37 országra nyújt kockázatátvállalást.

PNL







0

hírek innen, onnan

Sült csirkés kekszet dobtak piacra – itt lehet kapni

A csülkös vagy hurkás vajon milyen lenne? Te vennél belőle?

Megindult a roham a Hajógyári-szigeten: Belestünk a Sziget Fesztivál izgalmas kulisszái mögé, innen irányítanak mindent – fotók

Hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis kinyitotta kapuit a Hajógyári-sziget, és megkezdődött a korai beköltözés a...

„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés

Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét,...

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten...

Évi 33 000 000 tonna szén-dioxidot pöföghet ki az Amazon új gigaprojektje

Ennyit a környezetvédelmi célokról? Elképesztő adatközpontot épít az Amazon, ami azonban még döbbenetesebb, az az ezt kiszolgáló...

5+1 hiba, ami miatt felmosás után is ragad a padló

A ragadós padló szinte mindig ugyanabból a néhány apró, de makacs hibából fakad, amit generációk óta adunk tovább egymásnak, anélkül...

Matolcsy Ádám lett vezérigazgató az MNB-botrány kulcscégénél

Matolcsy Ádámot két cégben is vezérigazgatónak nevezték ki, köztük az MNB-botrányhoz köthető cégbirodalom egyik központi vállalatában.

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones 25 éve tartó házasságának titka, minden párnak tanulságos lehet

25 év a korkülönbség kettőjük között, mégis rácáfoltak a szkeptikusokra: máig ők Hollywood egyik legirigyeltebb sztárpárja....

A hétfői balhé után kedden a roma holokausztról megemlékező beszéddel indul a parlament

Erről egyeztek meg a délutánra összehívott rendkívüli házbizottsági ülésen.

Jön a Ferragosto, megy a bárány; egy ágazat ezeregy lehetőséggel

Csak forintban olcsóbb a bárány, valójában töretlen iránta az európai kereslet. Ez az ágazat még nagyon sok fejlődési potenciált...

Íme Csonka András szülinapos nővére, Edit: „Eszméletlenül fiatalos, csinos, lendületes és szexi”

Csonka András gyönyörű közös fotóval köszöntötte fel nővérét születésnapja alkalmából.

Ezek a fák hamar árnyékolnak – ne csak gyümölcsfát ültess a kertedbe.

A gyorsan árnyékot adó fák rendszerint igen nagy tápanyagigénnyel rendelkeznek, kevésbé kemény a fájuk, így az erősebb viharokat...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

0