Átugrott a hegyen a Hét Domb Fesztivál
Óriásit lépett előre egy év alatt a tavaly Komlón először megrendezett Hét Domb Filmfesztivál, hiszen kinőtte a bányászvárost, és idén már Pécs is a helyszíne.
Két számadat elegendő ahhoz, hogy lássuk, valóban minőségi ugráson ment át a fesztivál, idén 106 ország 3076 filmmel nevezett. A versenyprogramba várhatóan ötven alkotás kerül be, de ez több is lehet, ha sikerül a feliratozás. A szeptember 3-9. között rendezendő filmes seregszemle idei díszvendége Bahrein lesz, külön napot szentelnek szeptember 5-én az ország kulturális bemutatásának, amit Pécsett, a Kodály Központban egy gálaest zár le.
Érdekesség, hogy Pécsett "gerillamozik" lesznek, több belvárosi vendéglátóhelyen alakítanak ki 20-30 fős filmkávézókat, az itteni vetítésekkor a rendezőkkel, producerekkel találkozhatnak az érdeklődők.
A zsüri elnöke Ragályi Elemér lesz.
Nagyszabású filmmustra új helyszínnel, nemzetközi fókusszal
A tavalyi nagy sikerű 1. Komlói Hét Domb Filmfesztivál után idén második alkalommal, szeptember 3-a és 9-e között kerül sor hasonló, de még nagyobb szabású eseményre: A komlói filmmustrával egyidőben, azzal összetartozva rendezik meg Pécsett a Seven Hills International Film Festivalt (SHIFF 2018). A tavalyi megmérettetés résztvevőinek és közönségének visszajelzései alapján ugyanis igény mutatkozott egy, kifejezetten a nemzetközi mezőnyre koncentráló filmfesztiválra. Annak pedig legmegfelelőbb otthont Pécs, a kultúra városa adhat, így tehát idén a hazai filmeket Komlón, a külföldről nevezetteket új fesztiválhelyszínen, Pécsett mutatják be.
A Hét Domb Filmfesztivál 2018 Komlón
A komlói Hét Domb Filmfesztivál tavalyi sikerével kivívta a filmes szakma egyöntetű elismerését, pozitív visszajelzések sorát begyűjtve a résztvevőktől. Ennek is betudható, hogy jelentősen növekedett a részvételi kedv a filmkészítők körében. A különböző kategóriákban a tavalyinál negyvennel több, mintegy kétszáz hazai alkotást neveztek a megmérettetésre. A díjakról elismert szakmai zsűri dönt majd, élén a világhírű, Oscar-díjas rendezővel, Rófusz Ferenccel, akinek munkáját Koltai Róbert színész-rendező és Halmy György rendező-forgatókönyvíró segíti.
A filmvetítéseket különböző off-programok egészítik ki, amelyek közül a pécsi Total Art Egyesület foglalkozásai ígérkeznek a legérdekesebbnek. Ezeken gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják a különböző animációs technikákat és megtanulhatják, hogyan lehet bábokkal, gyurmafigurákkal, rajzokkal filmet forgatni.
A Hét Domb Filmfesztivál programja:
• A versenyfilmek vetítése: szeptember 3-8., 9:00-21:00 óra között; Színház és Hangversenyterem;
• A döntős nagyjátékfilmek vetítése: szeptember 3-8.; 19:00 óra; Színház és Hangversenyterem;
• Rajzfilmek, gyermekfilmek a versenyprogramban: szeptember 4-6., délelőttönként; Színház és Hangversenyterem;
• A Total Art Egyesület animációs műhelye: szeptember 3-8., 9:00 óra; Közösségek Háza;
• Díjátadó ünnepség: szeptember 8., 14:00 óra; Színház és Hangversenyterem;
• További kísérőprogramok: MiniZoo: szeptember 4-6., délelőttönként; a Magyar Honvédség bemutatói szeptember 5-én délelőtt gyerekeknek, 6-án délután felnőtteknek; fotókiállítás.
A Seven Hills International Film Festival (SHIFF) Pécsett
A SHIFF küldetése szerint közép-európai kulturális és szórakoztató fesztivál, nemzetközi filmszakmai szimpózium és verseny.
A megmérettetésre a június 20-i határidőig több mint száz országból összesen 3.076 külföldi és hazai filmprodukciót neveztek. Az előválogatást és előzsűrizést követően 30-50 versenyfilm kerül majd a döntőbe. A zsűri a produkciókat az alábbi kategóriákban díjazza:
1. legjobb nagyjátékfilm
2. legjobb kisjátékfilm
3. legjobb dokumentumfilm
4. a zsűri különdíja
5. legjobb rendező
6. legjobb színész
7. legjobb színésznő.
A SHIFF filmszakmai igazgatója Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál (DIFF) egykori művészeti igazgatója.
Filmvetítések és fesztivál Pécs belvárosában:
A versenyfilmeket és egyéb nevezett alkotásokat három fő helyszínen mutatják be: az Uránia Moziban, az Apolló Moziban és a Cinema Cityben. A filmvetítésekre 2018. szeptember 3-tól 7-ig délelőtt 10.00 óra és este 22.00 óra között, előre közölt pontos műsorrend szerint kerül sor.
Számos film megtekinthető lesz a pécsi Király utcában található vendéglátóhelyeken, ahol 20-30 fős, úgynevezett Film Kávézókat (Film Cafe-kat) alakítanak ki. A rövid- és werkfilmek vetítése pedig a tervek szerint közterületeken, extrém felületeken, „gerillamozikban” is zajlik majd.
A SHIFF ideje alatt számos, a filmművészetet, filmszakmát bemutató és népszerűsítő közönségtalálkozóra is sor kerül majd: az érdeklődők alkotókkal, főszereplőkkel, sőt, nemzetközi (európai, hollywoodi, bollywoodi) és magyar filmes szakemberekkel és sztárokkal is találkozhatnak.
A résztvevők és vendégek számára egyaránt nyitott fesztiválközpont a Király utca 38-ban lesz. A rendezvény teljes ideje alatt filmszakmai központként működik majd az Apolló Mozi és a Trafik étterem-kávézó is: Utóbbi két helyszínen közönségtalálkozókon, workshopokon, filmesztétikai és filmkritikai esteken, megbeszéléseken, műelemzéseken vehetnek részt az érdeklődők.
A Seven Hills International Film Festival kiemelt rendezvényei Pécsett:
• SHIFF Nyitó gála Voisingers Filmzenei Est: szeptember 3., 19.00 óra; Kodály Központ;
• Spirit of Bahrain gálaest a Pannon Filharmonikusok közreműködésével: szeptember 5., 19.00 óra; Kodály Központ;
• Jótékonysági gálaest, filmvacsora: szeptember 6., 19.00 óra; Hotel Palatinus City Center***, Bartók Terem;
• Utcabál, 25 emeletes emlékkoncert: szeptember 7., 20.00 óra; a Megyeri tér közterén, az egykori pécsi magasház helyén;
• SHIFF Díjátadó szakmai és kulturális gálaest: szeptember 8., 19.00 óra; Uránia Filmszínház;
• A fesztiválgyőztes filmek vetítése: szeptember 9., 16.00 óra; Uránia Filmszínház.
M. Z.
hírek innen, onnan
Egy új kutatás szerint a köldök szaga jelezheti a Parkinson-kórt
Német kutatók lézeres spektroszkópiával mutatták ki, hogy a köldökből vett szagminták kémiai profilja eltér a Parkinson-kóros...
Ezt a hibát rengeteg gazdi elköveti kutyasétáltatás közben – kedvencét is veszélybe sodorhatja vele
Ön is így sétáltatja kedvencét?
Drámai a helyzet Bangkokban: Hivatalosan is katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították a víz alá került várost
Víz alá került Bangkok.
4 tulajdonság, ami gyakran jellemzi a lelkileg mérgező embereket
Vannak emberek, akik mellett egy beszélgetés után nem feltöltődünk, hanem úgy érezzük, mintha teljesen lemerítették volna az energiánkat.
Kapitány Istvánt a repülésről kérdezték, tragikusan elhunyt pilóta édesapja jutott eszébe
Édesapja a Malév főpilótája volt.
Új oktatási stratégián dolgozik a minisztérium, az alaptantervet is megújítják
Az oktatási tárca a kormánypárti frakcióval egyeztetett a készülő változásokról, az új stratégiáról és a Nemzeti alaptanterv...
Fotók, videó: Tavaly tigriskölyköt csempészett, ezúttal egy selyemmajommal kapták el a tiszafüredi férfit
Egy pomázi közúti ellenőrzésen akadt fenn az a sofőr, akinek autójából papírok nélküli védett állat került elő. A hatóságok...
A saját otthonukat gyújtotta rájuk bosszúból az apa - Az édesanya és három gyermeke az utolsó pillanatban menekült ki a lángok közül
Három gyerekével egy fűtetlen házba menekült a geszti édesanya, miután a volt párja bosszúból rájuk gyújtotta az otthonukat. A...
A legtöbben ugyanazokat a felesleges tárgyakat őrizzük otthon, derül ki egy óriási kutatásból
Egy friss kutatásból kiderült, mit rejtegetünk otthon, miért ragaszkodunk a tárgyainkhoz, és mennyire zavar bennünket a rendetlenség.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely...
Napokon belül hatalmas amerikai támogatás érkezhet Ukrajnának, csak épp a legfontosabb maradt ki belőle
A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok kihagyta a Patriot légvédelmi rendszerekhez használt elfogórakétákat a Kongresszus...
Tömeges áramszünetek jönnek két vármegyében: itt a települések listája
Somogy és Fejér vármegye több településén szeptember 28. és október 2. között tervezett áramszünetekre kell készülni. Az E.ON adatai...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.
Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig
Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


