Ezt olvasta már?


Asztalitenisz Extraliga - Döntőben a Pécs

Érvényesült a papírforma az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjének vasárnapi elődöntőiben: a férfiaknál a Celldömölk és a Pécs, míg a nőknél a Budaörs és az Erdért jutott be a hétfői fináléba.

A magyar szövetség lezárta a koronavírus-helyzet miatt korábban csak felfüggesztett csapatbajnoki idényt, az egyetlen kivételt az élvonal négyes fináléja jelenti, amelyet a Marczibányi téri Ormai Csarnokban bonyolítanak le. Az elmúlt években az alapszakasz-győztesek a negyedik helyezettekkel, míg a másodikak a harmadikokkal csaptak össze az elődöntőben, a félbeszakadt bajnokság sajátos helyzete miatt azonban ezúttal sorsolással döntöttek a párosításról. A viadal összdíjazása hárommilió forint, a győztesek 750 ezerrel gazdagodnak.

A férfiaknál Pécs-Mezőberény és Celldömölk-Szécsény mérkőzést rendeztek a fináléba jutásért, mindkét összecsapás sima győzelmet hozott. A vesztesek - a Mezőberény és a nők szövetségi kapitányával, Bátorfi Zoltánnal felálló Szécsény - egy-egy találkozót nyertek.

A nőknél is hasonló volt a forgatókönyv, a favorit Budaörs meccset sem vesztve bizonyult jobbnak a Kecskemétnél és az Erdért SE is magabiztosan verte a Statisztikát.

A helyosztókra hétfőn kerül sor. Az esemény zárt kapus, az M4 Sport a második versenynapról is élőben közvetít.

Eredmények:

férfiak, elődöntő:

Pécsi TE PEAC Kalo-Méh I. - HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény 4-1

Celldömölki VSE Swietelsky Jufa Hotels I.-Szerva ASE Szécsény I. 4-1

nők, elődöntő:

SH-ITB Budaörs 2i SC - Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 4-0

Budapesti Erdért SE-Statisztika PSC I. 4-1

a hétfői program:

női döntő és bronzmérkőzés 11 óra

férfi döntő és bronzmérkőzés 15 óra

 

A Final Four során minden párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, tehát 4:0, 4:1, 4:2 és 4:3 lehet a végeredmény.

A MOATSZ 2015 óta rendezi meg a mai formájában a négyes döntőt, amelyben a férfi és női Extraliga alapszakaszának első négy helyezettje küzd meg a bajnoki címért és a dobogós helyekért. A mostani résztvevők közül a Celldömölk háromszor (2015, 2016, 2018), a Pécsi TE (2017) és a Budaörs (2015) pedig egyszer-egyszer végzett az élen.







0

hírek innen, onnan

Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő

Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.

Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép

Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.

Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta

Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.

Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények

Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket

Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...

Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád

A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.

Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos

A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0