Ezt olvasta már?


Alkotóművészeti pályázatot hirdet a MANK vidéki városokban

Kép/Test/Lét címmel három megyeszékhelyen, három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet meg alkotóművészeti pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK).

A MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon mutatja majd be a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben a járványhelyzet elmúltával - közölte a MANK szerdán az MTI-vel.

Mint írják, elsőként Veszprémben jelent meg a pályázat június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz.

A program keretében a MANK Veszprémben a Művészetek Házával közösen hirdette meg a Test/Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására - olvasható a szerdai közleményben.

A pályázat célja, hogy a "jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére" - írják.

A veszprémi felhívásra pályázatot nyújthat be "minden olyan képző- vagy iparművész mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik". Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat.

A pályázatokat a vptestharmonia@gmail.com címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel.

A beérkezett pályaműveket művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli.

Mint írják, tekintettel a jelenlegi koronavírus-helyzetre, a zsűri által kiválasztott munkákat bemutató kiállítás megvalósításának időpontja még bizonytalan.

A közlemény szerint a közeljövőben jelenik meg a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását.

Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.

"A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a testkultusz és a testábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be" - idézik a közleményben Tardy-Molnár Annát, a MANK ügyvezetőjét.

A közleményben felidézik, hogy a MANK 2019-ben két galériában szervezett havonta újabb és újabb kiállítást Szentendrén, valamint vidéki bázishelyszínein (Kecskemét, Hódmezővásárhely, Zsennye) szervezett kulturális programokat és rendezvényeket.

"Ezeken keresztül megerősítettük jelenlétünket és a művészek közötti kohéziót, a művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település mind a művész egyaránt profitálhatott. Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak" - tette hozzá az ügyvezető.







0
0

hírek innen, onnan

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket

Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...

Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád

A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.

Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos

A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.

Hihetetlen népszerű: jön az AI-informatika, mint a legújabb egyetemi képzés Magyarországon

Rengetegen jelentkeztek a hazai felsőoktatás legfrissebb mesterszakára, a mesterségesintelligencia-informatikára. Két másik teljesen új...

A vízkorlátozásra nem akkor érdemes felkészülni, amikor már alig folyik víz a csapból

Felértékelődött a víz: mutatjuk, hogyan csökkentsd kerti vízigényedet, gyűjtsd az esővizet és teremtsd meg tudatosan háztartásod...

A legjobb esti ital az agy egészségéért – a táplálkozási szakértők szerint javítja a memóriát

Egy pohár meggylé nemcsak frissítő ital lehet: a benne található természetes vegyületek miatt kutatások vizsgálják az alvásra és az...

Sebestyén Balázs: Az emberélet az első

A műsorvezető azt írta, őszintén sajnálják, ha bárkivel baj történt a szombati koncerten.

Nagy győzelmet arattak az oltásellenesek Amerikában, megszületett az elnöki rendelet

Donald Trump amerikai elnök rendeletben korlátozta a gyermekkori védőoltások számát, a közegészségügyi szakértők tiltakozása...

Polgárőrök lepik el Budapest utcáit a következő hetekben: itt lehet velük nagy eséllyel találkozni

A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0