Ezt olvasta már?


Alapos vérfrissítést tervez a FIDESZ a pécsi képviselőtestületben

Kedden nyilvánosságra hozta a FIDESZ-KDNP-ÖPE szövetség, kiket szeretnének indítani a 2019-es önkormányzati választásokon pécsi képviselőjelöltként. Ezek szerint a mostani képviselőik kétharmada nem jutna újabb mandátumhoz.

Ennek többek között az az oka, hogy eleve eggyel kevesebb egyéni körzetben szavazhatunk Pécs lakosságszámának csökkenése miatt, illetve az, hogy az ÖPÉ-vel kötött szövetség értelmében hat helyet a Kővári János vezette szervezetnek engedtek át. Így viszont alig marad olyan Fideszes jelölt, aki rendelkezik közgyűlési tapasztalattal. Összesen hat ilyen jelölt van, vegyük sorba őket.

Decsi István alpolgármesterként küzdötte végig ezt a ciklust, rá egyfajta folytonossági igény miatt mindenképpen szükség van. Az újra ringbe szállók között van Haász János, aki régóta magabiztosan hozza a körzetét, ráadásul sokszor markánsan képviseli is azt. Szintén ebbe a sorba tartozik Bognár László, akinek oktatásban, kultúrában meglévő ismeretei elengedhetetlenek, mint ahogy Hári József esetében a sport tartozik ebbe a kategóriába. Csizmadia Péter és Kövesi Mária aktív bizottsági munkája miatt érdemelheti meg az újrázást.

Persze újrázónak tekinthetjük az ÖPE által állított jelölteket, hiszen Kővári János hosszú évek önkormányzati tapasztalatával rendelkezik, míg az Összefogás Pécsért Egyesület sajátos képviseleti rendszerének köszönhetően (Kővári mellett évente cserélték a listás helyre bejutó emberüket) Varga Péter, Berényi Zoltán és Vozár Pál is belekóstolhatott a közgyűlési munkába. A többi kilenc ember viszont teljesen újoncnak számít majd.

Érdekesebb, hogy kik maradnak ki! Erb József ciklusokon keresztül volt képviselője a Fidesznek, többek között a kisebbségi kérdés szakértőjének számított. Oszoli Dénes a Városfejlesztési Bizottság vezetőjeként tette le a névjegyét, míg Sztojkovics Éva a Népjóléti és Sportbizottság élén munkálkodott. Juhászné Müllner Marianna a Jogi és Ügyrendi Bizottságot igazgatta, míg Girán János egy rövid ideig alpolgármester is volt. Szintén régi motorosnak számít Huba Csaba, aki a jelek szerint szintén háttérbe vonul. Őri László jelenlegi alpolgármester hiánya is feltűnő lehet, a hírek szerint őt a megyei közgyűlés elnökének szánná a párt.

Ami még érdekesség lehet, hogy a mostani képviselőjelölti névsorban mindössze két hölgy (Kövesi Mária és az ÖPÉ-s Varga Zsanett) szerepel, a most lezáruló ciklusban a városvezető Fideszeseknél hatan képviselték a gyengébbik nemet.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0