Akár 6800 kilométerre is megközelítheti a Földet egy felénk tartó aszteroida
Az égitest nem csapódik be, ennek ellenére a NASA nagy erővel készül az eseményre, hiszen először próbálhatja ki nemrég kiépített aszteroidafigyelő rendszerét.
A 2012 TC4 nevű, körülbelül 10-30 méter széles aszteroida október 12-én fog elhaladni Földünk mellett. A pontos távolság egyelőre kérdéses, hiszen az objektumot 2012-ben sikerült utoljára megfigyelni, ráadásul a kutatómunka akkor csupán hét napig tartott, ilyen rövid idő alatt pedig lehetetlen feladat volt precíz pályaszámításokat végezni – írja a Science Alert tudományos portál.
Annyi biztos, hogy az aszteroida nagyon közel lesz, akár 6800 kilométerre is megközelítheti bolygónkat, becsapódni azonban egészen biztosan nem fog.
Az eseményre a NASA mindenesetre gőzerővel készül: ez lesz az első alkalom, hogy az amerikai űrügynökség élesben tesztelheti az aszteroidák észlelésére és követésére kiépített hálózatát. A cél, hogy a szakemberek a puszta megfigyelések mellett az elmúlt években kidolgozott bolygóvédelmi stratégiákat is gyakorlatba ültethessék.
A projektet a Bolygóvédelmi Koordinációs Iroda (Planetary Defense Coordination Office, PDCO) nevet viselő ügyosztály fogja koordinálni. A részleg fő feladata a NASA által támogatott, és a földközeli aszteroidákkal kapcsolatos projektek felügyelete, valamint az Egyesült Államok minisztériumai, továbbá a különböző országok közötti, a potenciális becsapódások megakadályozását célzó együttműködés megszervezése. A kutatómunkába a világ minden tájáról vonnak be csillagászokat.
A PDCO aszteroidakövető rendszere egyébként múlt októberben már bizonyított, akkor egy korábban teljesen ismeretlen kisbolygónak sikerült kiszámítani a pályáját és megbecsülni az esetleges becsapódás valószínűségét. A mostani teszt abban fog különbözni a korábbitól, hogy az amerikai tudósok első ízben hangolják össze a munkát a projektben részt vevő külföldi intézetekkel.
Nem 100%-os a rendszer
Vannak esetek, melyeket a PDCO sem lát. Ilyen például az a múlt heti eset, mikor viszonylag közel haladt el egy aszteroida a Föld mellett. Az égitestet csak három nappal az elhaladása után sikerült észlelni, ez pedig jól jelzi, milyen veszélyeket jelenthetnek világunkra a felénk száguldó kisbolygók.
A szakemberek szerint azt is fontos megjegyezni, hogy a megfigyelés önmagában nem elég, hiszen hiába detektálunk idejében egy Föld felé tartó űrsziklát, egyelőre nincs megfelelő eszközünk arra, hogy védekezzünk ellene.
hírek innen, onnan
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!
Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...
Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra
Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.
Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat
Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.
Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat
Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...
Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle
Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.
Nem árulja el az Igazságügyi Minisztérium, miért lehetett nyilvános Kónya Endre aktája, ha más elnöki kegyelmi ügyek iratait anonimizáltan sem adja ki
Továbbra is homály fedi, milyen bűncselekmények elkövetői kaptak elnöki kegyelmet a NER alatt.
Tisztújítást tart a Mi Hazánk
Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...
7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek
A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.
Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában
A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.
Giorgia Meloni megdöntötte Silvio Berlusconi rekordját, de most jön az igazi próbatétel
Egy ember mindent felboríthat.
Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN
Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


