Ezt olvasta már?


Akár 100-150 000 Ft-ot is össze lehet sípolni, mégis kevés a játékvezető

A hétvégén kiderült, valóban kevés a játékvezető

Mivel november 10., szombat munkanap volt, az amatőr labdarúgó-bajnokságok valamennyi mérkőzését vasárnap rendezték, ami fokozottan rávilágított egy problémára, amit egyébként szakemberek régóta hangoztattak, hogy kevés a játékvezető.

Mintegy harminc ember hiányzik a rendszerből

Csak Baranyában 28 felnőtt bajnoki mérkőzést rendeztek ezen a vasárnapon – a megye I-es Mohács – Pécsvárad találkozót már szombaton lejátszották, a megye IV-es Szabadszentkirály – Patapoklosi összecsapást eleve november 30-ra halasztották –, vagyis ha minden meccsre egy játékvezetőt és két partjelzőt tudott volna küldeni a megyei igazgatóság játékvezetői bizottsága, akkor 84 emberre lett volna szüksége. Csak a felnőttmeccsekre, mert emellett számtalan utánpótlás-találkozót is rendeztek aznap, azaz bőven száznál több játékvezetői vizsgával rendelkező aktív bírót kellett volna mozgósítani.

De ez gyakorlatilag lehetetlen volt, ami abból is látszott, hogy a megyei első- és másodosztályban még valóban két asszisztens segítette a játékvezető munkáját, de a harmad- és negyedosztályban már csak egy partjelzőre számíthatott. Ne tekintsük ezt speciális baranyai jelenségnek, a Magyar Labdarúgó Szövetség adatbankjában tallózva azt tapasztaltuk, hogy szinte minden megyében ugyanez volt a helyzet, a helyi játékvezetői bizottságoknak szintén meg kellett küzdeni a problémával. Tegyük hozzá, az utánpótlásmeccseken akadt olyan megye, hogy csak játékvezető volt, asszisztens már nem „jutott” neki. Baranyai volt játékvezető szerint a megyében mintegy harminc ember hiányzik a rendszerből.

Mindez azért is problémát jelenthet, mert éppen a legalacsonyabb osztályokban fordul elő a legtöbb vita egy-egy ítélet kapcsán – nézők, játékosok és vezetők részéről egyaránt –, amit kezelnie kell a játékvezetőnek, és minél kevesebb segítője van, annál nagyobb nyomás nehezedik rá, ráadásul konfliktushelyzetben kevesebb támaszra számíthat. (idősebb, már visszavonult játékvezetők rendszeresen felemlegetik, hogy pályájuk kezdetén sűrűn előfordult, hogy délelőtt utánpótlás-mérkőzést vezettek, majd délután már felnőttmeccsen kellett helyt állniuk, hasonlóra nyilván az említett hétvégén is találnánk példát.)

Az persze ideálisabb helyzet, ha „szét lehet húzni” a hétvégét, vagyis szombaton és vasárnap közel azonos számú mérkőzést rendeznek, ekkor jobban lehet gazdálkodni a humán erőforrással. A másik, amit tehet, és gőzerővel tesz is a Magyar Labdarúgó Szövetség és a megyei igazgatóságok, hogy igyekszik minél több játékvezetőt toborozni, és a megfelelő tanfolyam, majd vizsgák után foglalkoztatni. A legközelebbi ilyen tanfolyam decemberben indul, jelentkezni a jatekvezetoleszek.hu weboldalon lehet.

Baranya Megyei Igazgatóság több fronton igyekszik segíteni

Ahogy Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóságának igazgatója fogalmazott, több fronton is iigyekeznek segíteni a játékvezetők helyzetén. Az első és legfontosabb, hogy idén megemelték a játékvezetők díjazását az amatőr osztályokban tíztől 67 százalékig, ami azt jelenti, hogy a legalacsonyabb összeg meccsenként az utánpótlás asszisztenseké, ez 5000 forint, viszont egy megyei első osztályú sípmester már húszezer forintnak örülhet meccsenként a számláján. Mivel a fent vázolt helyzet alapján sűrűn előfordul, hogy egy spori több meccset is kap egy hétvégén, könnyen kijöhet havi száz-százötvenezer forintos zsebpénz is. Persze költségek is vannak, a december 6-án induló tanfolyamra diákok 20.500, felnőttek 26.500 forintért jelentkezhetnek, de itt is van segítség, ugyanis a 20 év feletti aktív megyei labdarúgókat húszezer forintos kezdőcsomaggal támogatja a megyei igazgatóság, ha egy csapattól ketten jelentkeznek, akkor a klub harmincezer forint értékben kap labdákat. Érdeklődni és jelentkezni Georgiu Theodorsnál lehet a gtheo92@gmail.com email-címen vagy a 20/319-7967-es telefonon. A feltétel: betöltött 14. életév, erkölcsi bizonyítvány, a tanfolyam díjának befizetése, a tanfolyam foglalkozásainak 70%-án kötelező a részvétel, fizikai teszt feltétele az érvényes sportorvosi igazolás.

M. Z.







0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0