Ahány ház, annyi arcát mutatja a lakáspiaci fordulat
A KSH, valamint az MNB minap közzétett, 2022. IV. negyedévi lakáspiaci jelentéseiben már részletesebben is megmutatkozik a tavalyi fordulat természete.
Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az nem vall mélyebb válságra, viszont nem kínál olyan
párhuzamokat sem, melyek alapján a trendforduló várható lefutását pontosan
megjósolhatnánk.
Budapest, 2023. május 04. – Elsőként a kereslet csökkenése jelezte a tavalyi lakáspiaci
fordulatot, s a 2022. évi forgalom végül – a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) eddig
feldogozott adatok szerint 1 – legalább 10 százalékkal maradt el az előző évitől. A visszaesés
negyedévről-negyedévre gyorsult, míg január-márciusban még csak 3,5 százalék volt,
október-decemberre elérte a 20 százalékot. Az újépítésű lakások értékesítésének
részaránya ezen belül is csökkent: a 2021-es 7,5 százalékról 6,5 százalékra.
Az árak változása némi késéssel reagált a kereslet visszaesésére. Az új és a használt
lakások az első félévben hasonló dinamizmussal (14,5%, illetve 16,6%), jelentősen
drágultak, majd ez a párhuzamosság megtört. Az év második felében az újak árát már a
stagnálás jellemezte, míg a használtak még mintegy 3 százalékos növekedést értek el a III.
negyedévben, ám a IV.-ben azt már el is vesztették.
Bár nominálisan a III. negyedévben ért csúcsra a lakások összevont árindexe, reálértéken
számolva már a II. negyedévtől esett, s az év végéig innen 13 százalékot csökkent. A 2015-
ös bázishoz mérve 2022 végén a nominális árindex +156%-on, a reál +72%-on állt. Az előző
évhez viszonyítva a névleges árnyereség ekkor még mindig +16% volt, ám a reálértékű
összehasonlítás eredménye már veszteséget (-5%) mutatott.
Ugyanakkor az új lakások viszonylag jól állták a sarat, tavaly az átlagos négyzetméterár 900
ezer forint lett, 25 százalékkal magasabb, mint 2021-ben. Ugyan Budapesten az V., illetve a
XII. kerületben már a 2-2,5 milliót is elérték a négyzetméterárak, a fővároson kívül egyelőre
csak a balatoni agglomerációban jellemzőek az 1 millió feletti összegek. (Az új lakások
statisztikájáról ugyanakkor tudható, hogy az oda bekerülő adatok gyakran több negyedévvel
korábbi szerződéseken alapulnak, amelyekbe írt vételár általában jóval alacsonyabb, mint az
adásvétel lezárásakor jellemző piaci érték.)
A használt lakások átlagos négyzetméterára 20,6 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva.
Ezen belül Budapesten a panelek 23, az egyéb társasháziak 18, míg a családi házak 13
százalékkal drágultak. Az árak alakulásában itt a IV. negyedév bizonyult vízválasztónak,
akkor a családi házak négyzetméterára jelentősen, 13 százaléknyit esett, míg a többlakásos
házaknál a növekedés csak stagnálásba fordult.
A fordulat többé-kevésbé eltérő arcát mutatta a különféle településeken is. Míg az éves
forgalmat tekintve a főváros meg tudott őrizni némi, 4,3 százaléknyi bővülést is, addig a
megyeszékhelyeken átlagosan 19, a városokban 17, a községekben 8 százalékos
csökkenést regisztráltak. A visszaesés az év végéhez közeledve egyre nőtt: a IV.
negyedévben a megyeszékhelyeken már 40, a városokban 28, a községekben pedig 14
százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban. Az árak csökkenése csak
részben követte ezt a mintát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összefoglalója szerint 2 október-
decemberben a nominális árváltozás az előző negyedévhez képest Budapesten -1,1%, a
vidéki városokban -2,9%, míg a községekben -6,6%. Tekintettel arra, hogy a községi
ingatlanok már a III. negyedévben is elszenvedtek egy 7,1 százalékos árcsökkenést, az évet
1 https://www.ksh.hu/s/kiadvanyok/lakaspiaci-arak-lakasarindex-2022-iv-negyedev/index.html
2 https://statisztika.mnb.hu/sw/static/file/MNB_Lakasarindex_2022Q4.pdf
összességében csupán alig látható, 0,3 százalékos drágulással zárták. Ezzel szemben a
vidéki városoknál az éves átlagos nominális felértékelődés 14,4 százalékra, a fővárosnál
pedig 16,1 százalékra jött ki. Ám ezek az értékek sem voltak képesek ellensúlyozni az
inflációt. Az MNB kalkulációja szerint az éves reálértékváltozás a községi lakásoknál -18,3%,
a fővárosiaknál -5,4% míg a vidéki városiaknál -6,8%.
A városok eredményeit régiókra bontva is közli az MNB jelentése. Abból kitűnik, hogy az
éves drágulás egyedül Budapest környékén haladta meg az inflációt: a közép-magyarországi
régióban 4 százalékos reálértéknövekedést mértek. Ezzel szemben a következő legjobban
dráguló régió, Nyugat-Dunántúl városaiban is már reálárcsökkenést (-3,1%) regisztráltak.
Legkevésbé az ország észak-keleti részén bírták a versenyt az inflációval, így a
lakóingatlanok leértékelődése az Észak-Alföldön (-10,3%) és Észak-Magyarországon (-
11,5%) lett a legnagyobb.
Ez az igencsak sokrétű kép is arra vall Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője
szerint, hogy a jelenlegi fordulat mögött nincs egy olyan generális, a piac minden
szegmensét egyöntetűen megrendítő ok, mint volt korábban például a tőzsdeválság vagy a
devizahitel-krízis. A mostani, magukban is összetett negatív hatások inkább széthúzzák a
piacot: az eleve jobban pörgő területek – optimista forgatókönyv szerint – jobbára csak
döccennek, míg ahol amúgy is gyengébb a kereslet, ott jobban szenvednek. Ezt színezi a
rezsiaggodalom tavalyi hirtelen felerősödése, ami miatt azokon a településeken, ahol
nagyobb arányban forognak családi házak, összességében jobban is estek az árak.
Nagyobb visszaesési kockázatot jelenthetett a romló hangulatban még az is, ha egy
területen, akár egy célzott támogatás, például a CSOK révén időlegesen túlárazottá váltak a
lakóingatlanok. Az év végén szembeötlő volt a forgalom- és az árcsökkenés ütemének
szétválása is a vidéki városoknál. Ennek hátterében pedig az állhat, ami az OTP
Ingatlanpont tanácsadóinak is napi tapasztalata: az eladók csak igen lassan igazítják az
áraikat a kereslet realitásához. Erről is majd csak az első 2023-as adatok mutathatják meg,
hogy mennyire volt ideiglenes jelenség.
Az OTP Ingatlanpont
A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanközvetítő
hálózata, az OTP Csoport tagja. Országszerte közel 90 irodában, több mint 800 felkészült tanácsadó segíti az
ingatlanok értékesítését. A társaság egyedülállóan, egy kézben ötvözi az ingatlan- és a hitelintézeti szakértelmet,
így az otthonteremtéshez és felújításhoz szükséges pénzügyi termékek és szolgáltatások is elérhetőek minden
Ingatlanpont irodában. A hálózat, mint a hazai piac meghatározó szereplője, széleskörű üzleti, partneri
kapcsolatokkal is rendelkezik, kínálatban az újépítésű ingatlanok gazdag választéka is elérhető. Az OTP
Ingatlanpont mindemellett rendszeresen publikál szakértői elemzéseket a hazai ingatlanpiac helyzetéről,
folyamatairól.
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


