Ezt olvasta már?


Agyalás Pécsett: Agykutatás Hete 2020-ban

A DANA Alapítvány által koordinált Brain Awareness Week 25. éve népszerűsíti az agykutatás innovációját és mindennapi kihívásait, egyesít globális kampányában egyetemeket és kutatóintézeteket a világ számos pontjáról.

Március 17-étől az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden – veszi kezdetét az Agykutatás Hete, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az agykutatás különböző aspektusaiba. A pécsi programokat a PTE Általános Orvostudományi Kara és a karon belül működő Transzdiszciplináris Kutatások Intézete szervezi.

A rendezvény március 17-én az Általános Orvostudományi Kar kétnapos, előzetes regisztrációk alapján már most telt házas előadássorozatával és laborlátogatásokkal kezdődik. A Transzdiszciplináris Kutatások Intézete idén is megszervezi A bűnözői elme című programját, melyet tavaly szinte a legnagyobb érdeklődés és túljelentkezés övezte. A korlátozott létszámmal meghirdetett esemény alatt a vendégek meglátogatják a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, ahol Dr. Horváth Orsolya, a PTE Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék munkatársa és Dr. Pásztor Attila igazságügyi klinikai szakpszichológus előadását a börtön bejárása követi.

Agyhullámoktól a zene frekvenciáig címmel Dr. Sík Attila beszélget Dr. Magony Andorral arról, hogyan lehet az agyhullámokat zenévé varázsolni, és Vass Andrással, a Pannon Filharmonikusok karmesterével a tudomány és a kortárs zeneszerzés kapcsolatáról. Valamilyen formában mindenki humoros tud lenni, de hogy mitől is vagyunk azok, arra Nagy Bandó András humorista, Dr. Révész György és Prof. Bereczkei Tamás a PTE Pszichológiai Intézet oktatói adják meg a választ. Dr. Zsidó András Norberttől megismerhetjük fóbiáink eredetét és evolúciós történetét, míg szociálpszichológiai kísérletekről és az agymosás társadalmi szintjeiről Dr. Vincze Orsolya és Dr. Bigazzi Sára, a PTE Pszichológiai Intézet munkatársai beszélgetnek Dr. Sík Attilával. A rendezvénysorozat zárásaként a XXI. század stresszoldó függőségeinek kialakulásáról és kezeléséről tart előadást Tománé Mészáros Andrea, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője, Bereczki Enikő generációs szakértő és Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns. Az Agykutatás Hete során nem csak ismeretterjesztő előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken, hanem alkotó eseményeken is részt vehetnek az érdeklődők a Reménysugár Kulturális Egyesület szervezésében. Az egyesület két programmal is várja az alkotni vágyókat: az „Origami, az elménk edzője” workshopon akár egy idegsejtet is megtanulhatnak hajtogatni a látogatók, míg a „GUBANC –Kézimunka az agy jógája” egyfajta kézimunka körben fogja össze az alkotó hölgyeket.

További részletes programleírás, információ és regisztrációs lehetőség a www.agykutatashete.hu weboldalon található.

Az Orvosi Kar Transzdiszciplináris Kutatóintézete, vagy ahogy a tagok hívják ITD (Institute of Transdisciplinary Discoveries) 2020-tól nem csak szervezi a pécsi rendezvénysorozatot, hanem a Magyar Idegtudományi Társaság megbízásából országosan közrefogja, koordinálja a kampányban résztvevő 4 helyszínt. Az Intézet fundamentumként megfogalmazott küldetését és erőfeszítéseit az Agykutatás Hete során is elérendő célként tartja szem előtt: különböző diszciplínák és módszertani megközelítések társításával népszerűsíteni az agykutatás tudományát. A könnyebb és érthetőbb befogadhatóság érdekében a tudományterületeket összeköti az üzleti és civil szférával, ezzel is közelebb hozva a témát a mindennapi emberekhez.







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0