Ezt olvasta már?


Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély

Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet olyan éjszakákra, amikor 0 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Azt írták: a mögöttünk álló hétben a hőmérséklet kissé alacsonyabban alakult a március első felében már megszokottnál, a sokéves átlagnál 1-3 fokkal volt melegebb. A hűvös levegő beáramlása már vasárnap elkezdődött, éjszakánként a hét első felében a derült, szélcsendes helyeken hűlt fagypont alá a levegő, szerdán pedig az ország túlnyomó része ilyen volt, ekkor helyenként mínusz 5 foknál is alacsonyabban alakult a hőmérséklet. Az 5 centiméteren mért talajhőmérséklet a múlt hét második felében már nagy területen meghaladta a 10 fokot, azóta azonban 7-9 fokra esett vissza.

Kevés csapadék csak a hétvégén hullott, a legtöbb helyen 5 milliméter alatt maradt a mennyisége. A talaj felszín közeli része március első felében sokfelé átnedvesedett, azóta azonban veszített nedvességtartalmából, az Alföldön és a Dunántúl keleti felén sokfelé kimondottan száraz. Ez az évnek ezen időszakában azért sem jó, mert a száraz felszínek fölött a derült, szélcsendes éjszakákon jobban le tud hűlni a levegő, mint a nedvesebb felszín fölött. A középső talajréteg még országszerte jó nedvességellátottságú, a fél méternél mélyebb réteg pedig továbbra is telített állapotban van - írták.

Az őszi vetések az enyhe télen megsínylették a tartós vízborítást, a belvízfoltokban már sokfelé kipusztultak. Azokon a területeken, ahol nem volt tartós belvíz, a növények már látványos fejlődésnek indultak, a kalászosok és az őszi káposztarepce szárba indult, utóbbin már megjelent a zöldbimbósvirágzat is.

Egyre több gyümölcsfa fakad, virágzik, több héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az elmúlt napok fagyos éjszakáin fagyvédelem nélkül a korai csonthéjasok jelentős fagykárokat szenvedtek. A növényvédelemre az idén különösen nagy gondot kell fordítani, mert a télen a kórokozókat és a kártevőket csak kis mértékben tizedelte meg a fagy - írták.

Hozzátették: az elmúlt egy hétben csak kevésszer esett, a számított levélnedvesség-tartam (amikor vizes volt a növények levélzete) alacsonyan alakult, a legtöbb helyen az időszak kevesebb, mint 10 százalékát tette ki, ami növényvédelmi szempontból kedvező, a gombás megbetegedések terjedésének ez a száraz időszak nem volt jó.

Az előrejelzés szerint a folytatásban változékony időre kell készülni, pénteken főként a középső országrészben várható gyenge eső, zápor, majd szombat estétől vasárnap estig többfelé kell csapadékra számítani, és hétfőtől csökken a csapadékhajlam. A hőmérséklet szombatig tovább emelkedik, a legmelegebb órákban többfelé a 20 fokot is megközelíti, majd vasárnap egy hidegfront mögött ismét hidegebb légtömeg áramlik a Kárpát-medencébe, így 5-6 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Hétfőn és kedden hajnalban hűlhet fagypont alá a levegő, de a jelenlegi számítások szerint nem nagy területen, és keddtől ismét melegedés kezdődik, a jövő hét közepén 16-21 fokos maximumok várhatók.

MTI







0

hírek innen, onnan

„Mintha bezárt volna öt, 500 embert foglalkoztató üzem” – Békéscsabán 1 milliárddal csökken az iparűzésiadó-bevétel

„Egyértelmű, hogy minden területen meg kell húzni a nadrágszíjat és fájdalmas döntések is elképzelhetők” – mondta lapunknak...

Újabb országjárásba kezdett Orbán Viktor

Az exkormányfő nem nyilvános munkamegbeszéléseket tart, egyelőre a menetrendjét is homály fedi.

Nem csak a krizantém létezik: 4 gyönyörű őszi növény, amitől virágba borul az erkélyed

Amikor a nyári meleg elmúlik, sokan úgy gondolják, hogy az erkélyen véget ért a virágzási szezon. Pedig a megfelelő...

Lovászy László: a mai 40-50 éveseket már robotok ápolják idős korukban, itt az ideje a humanizmus megújításának

A jövőkutató, emberi jogi szakértő az AIToday-nek kifejtette: a humanoid robotok otthoni megjelenése elkerülhetetlen. Mindeközben a...

Tizedére csökkenhetett a mellrákszűréssel kapcsolatos egyik legnagyobb félelem

Egy új átfogó elemzés szerint a mellrákszűrés során fellépő túldiagnosztizálás aránya az eddig vélt 30-50 százalék helyett 5...

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi...

Fagyos hajnal után visszatér a kellemes ősz: 25 fok is lehet vasárnap

Érdemes rétegesen öltözni a hétvégén, mert a hajnali és a délutáni hőmérséklet között akár húsz fokos különbség is kialakulhat....

Használjuk ki ezt a napos, kellemes szeptemberi vasárnapot!

Nem valószínű, hogy ilyen kellemes hétvégi napból sok lesz még idén.

Sajátos országjárásba kezdett Orbán Viktor

Orbán a megyei választmányok tagjaival fog egyeztetni, de ennek állítólag semmi köze Lázár János nyári felméréséhez a Fidesz...

Nem kell esőre számítani vasárnap

Kellemes, csapadékmentes őszi idő várható vasárnap a HungaoMet Zrt. napi előrejelzése szerint. A reggeli pára feloszlása után sok...

Egy tehetségkutató, amely életeket változtatott meg – így lett Tóth Vera az első Megasztár győztese

Ma már szinte elképzelhetetlen, mekkora szenzációnak számított 2003-ban a Megasztár indulása. A TV2 akkor egy teljesen új formátumot...

Dobó Kata társa: ennek kell megfelelnie annak, aki meg akarja hódítani

Dobó Kata őszintén elmondta, milyen párt szeretne maga mellé.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

Ismert férfit igazoltatott a rendőr, a vér is kiment a lábából: elképesztő állat mászott ki a macskahordozóból

Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot találtak e

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

0