Adott a lehetőség, de közös a felelősség és a munka
– Digitális, technológiai forradalom zajlik a világban, amelynek pozitív hullámaira Pécs is felkerülhet, de ahhoz sok mindennek változnia kell – mondta lapunknak Dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
– A mindennapi híreket követve sokszor olyan érzése van az embernek, mintha egy száguldó vonatra kellene felszállni. Ennyire felgyorsult minden?
– Igen, a mesterséges intelligencia, a digitális technológiák, vagyis az ipar4.0 fejlesztése mostanra radikális tempót diktál, amelyre mindenképpen építeni kell, mert a globális kihívásokkal csak így tudunk szembeszállni.
– Lapunk is foglalkozott már azzal, hogy számottevő tudással rendelkező, potens, pécsi informatikai vállalkozások szép számban találhatók városunkban, de akkor ennyi elég is?
– Kétségtelen, hogy Pécs a hagyományos iparfejlesztésben szinte behozhatatlan hátrányba került, tulajdonképpen azt is mondhatom, ezt a játszmát elvesztettük. Ugyanakkor nagyon sok olyan potenciál van városunkban, amelyekre építve az új technológiai forradalom révén felzárkózhatunk. Ez pedig előnyös lehet a városban élők és az itteni vállalkozások, valamint a közintézmények, az egyetem, de halkan jegyzem meg, akár a politikum számára is.
– Ez elég utópisztikusnak tűnik… Pécs akár nyertese is lehet a most zajló változásoknak?
– Határozottan állíthatom, hogy igen, de ehhez sok szervezetnek és a döntéshozóknak változnia kell.
– Miben?
– Sokszor az az érzése az itt élőknek, hogy több, jelentős hatókörrel felruházott intézmény működik, de külön-külön, és nem egymás mellett. Jómagam és a kamara is többször jelezte már, hogy az egyetemnek például sokkal közelebb kell kerülnie a helyi gazdasághoz mind a kutatás, fejlesztés, mind a képzés terén. Említhetem az informatikai és digitális képzést, de akár a digitális oktatást is. Úgy látom, jelenleg csupán a kancellária, a Természettudományi Kar és a Műszaki Kar látja ezeknek a változásoknak a szükségességét, de ennél sokkal szélesebb körű egyetemi és partneri együttműködésekre van szükség. Az egyetem a város jövőjét tekintve kulcspozícióban van.
– A politika látja ezeket a folyamatokat?
– Úgy tapasztalom, náluk nem igazán „ment át” ezeknek a változásoknak a sürgető fontossága. Sokszor az az érzésem, a városi közéletet ma a kulturális, oktatási és közigazgatási intézményi közeg moderálja. Kevesen és keveset foglalkoznak az előttünk álló brutális erejű változásokkal.
Miközben az emberek általában lineárisan terveznek, az említett társadalmi-gazdasági változások, amelyek ma már kézzel foghatók, exponenciálisan fejlődnek.
Nincs időnk tehát! A teljes folyamatot, átállást – mind gondolkodásban, mind tettekben – felgyorsulva kell megtenni! Most tényleg behozhatjuk a lemaradást, ha a tudás intenzív gazdaságra helyezzük a hangsúlyt, különben Pécs ki fog ürülni, előbb a fiatal, majd a középkorú népesség a fejlődő centrumokba áramolhat.
A technológiai forradalom kapcsán van esélyünk is, persze, teszem hozzá gyorsan, mindennek az alapja, hogy az ebben felelőséggel bíró felek együttműködjenek.
– Na, ez az, valahogyan ez lehet egy „magyar átok”, az együttműködés… Hogyan lehet ebben előrelépni?
– Minden résztvevőnek, és most nevesítem is, az önkormányzatnak és intézményeinek, az egyetemnek, a helyi vállalkozásoknak és még a civil szervezeteknek is túl kell lépniük azon a berögződésen, hogy a döntéseiket túl gyakran saját magukra optimalizálják, nem a város fejlődésére. Nem fektetnek energiát a partneri együttműködésekre. Mindenki felel a fejlődésért, és egymásra is vagyunk utalva. Ezért tartom fontosnak, hogy ezek a szereplők a napi konkrét munkában dolgozzanak együtt, mert nem elég a protokolláris együttműködés, a városnak át kell állnia a gazdaságorientált üzemmódra!
– Hát akkor hagyni kell az udvarlást, a flörtölést…, mégis, ki kezdeményezzen?
– Véleményem szerint az a legoptimálisabb, ha a legnagyobb közhatalommal rendelkező önkormányzat koordinál, képesnek kell lennie a többi, neki nem alárendelt szektorokkal való párbeszédre, azok koordinálására. Vagyis egyfajta kovásza, de nem kizárólagos irányítója a folyamatoknak.
Az egyetem maga is hatalmas fejlesztési potenciállá válhat, ha képes átalakulni, lépést tartani a technológiai forradalommal, és felvállalja küldetését, a helyi gazdasági, társadalmi környezet fejlesztését.
A kamara, a nyugatiaknál sokkal kisebb eszközrendszerével ebben mégis hatékony partner lehet. A meghatározó vállalkozások természetesen teljes mellszélességgel segítik és támogatják ezeket a változásokat, a fejlődést. A velünk kapcsolatban álló közép- és nagyvállalkozások, valamint a tudatos kisvállalkozások minden fórumunkon jelzik ennek a nyitottságnak és együttműködésnek a szükségességét, rajtunk nem fog múlni, fontos nekünk ennyire a város jövője.
PNL
hírek innen, onnan
Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra összefogott – váratlan bejelentéssel rukkoltak elő
Karácsonyi pulcsiban, Szentkirályi Alexandrával az oldalán jelentette be Rubint Réka: a Női Digitális Polgári Kör és a Fitt...
Otthon horoszkóp 2026: Csillagjegyed szerint ilyen lakásátalakítás tenne jót a leginkább neked
Nézzük meg, melyik csillagjegynek milyen lakásátalakítás hozná a legelőnyösebb változást 2026-ban.
Összefoglalta idei első fél évét Orbán Viktor, képekben
A miniszterelnök gazdag programjáról egy 15 képes összeállítás látott napvilágot a Facebookon.
Drónok miatt zárták le a légteret Hannover felett
Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér – közölte a repülőtér...
Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a...
Sarolta hercegnő kabátjáról beszél most mindenki, ezért különleges
Sarolta hercegnő a stílusérzékét az édesanyjától örökölte.
Erős földrengés rázta meg Tajvant: még Tajpejben is érezni lehetett
Helyi idő szerint szombaton késő este 7,0-es erősségű földrengés rázta meg Tajvant, amit a fővárosban, Tajpejben is érezni lehetett.
Késsel és vegyi anyaggal támadt emberekre egy japán férfi
Egy abroncsgyár egykori dolgozója lehetett a férfi, aki Közép-Japánban elkövette a támadást.
Lezárták a repteret: Azonosítatlan drónok zavartak be
Jelentős fennakadásokat okoztak a drónok.
Vilmos herceg fiára figyelt mindenki karácsonykor
Ellopta a show-t a kis Lajos herceg.
Óvatos duhajok vagyunk a befektetéseinkkel, ez az oka
Bár a felnőtt hazai lakosság egyharmada rendelkezik valamilyen befektetéssel, a többség továbbra is az alacsony kockázatú, hagyományos...
Ha ezekben a városokban élsz, észrevétlen veszély leselkedik az egészségedre
Több városban aggasztó a helyzet, ami súlyos egészségügyi problémákat okozhat.
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


