Ezt olvasta már?


Adománygyűjtés indult a pécsi állatkert számára

Adománygyűjtést szerveznek a koronavírus-járvány miatt március közepe óta zárva tartó, anyagilag emiatt nehéz helyzetbe került pécsi állatkert számára.

Mindezt Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője jelentette be az állatkert igazgatójával, Siptár Dáviddal közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a járvány miatt az idén hatvanéves, néhány éve teljesen felújított intézmény több mint egy hónapja nem fogad látogatókat, és így nincs jegybevétele sem. Ezért elindította a Mentsük meg a Pécsi Állatkertet! elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében saját képviselői keretéből 100 ezer forintot már fel is ajánlott.

Arra kérte képviselőtársait, hogy ők is ajánljanak fel ugyanekkora összeget az állatok etetésére és ellátására, de ugyanígy adakozásra bátorított minden pécsi magánszemélyt, vállalatot és bárkit, aki szívügyének tekinti a pécsi állatkert sorsát.

Bár az állatkert önkormányzati tulajdonban és fenntartásban van, mint Siptár Dávid elmondta, az állatok takarmányát, az orvosi kiadásokat, a fejlesztéseket és a közüzemi díjakat a saját bevételekből finanszírozzák. Ezek elmaradása miatt nehéz helyzetbe kerültek, tartalékaikat élik fel, és egyebek mellett az áruházak emberi fogyasztásra már nem alkalmas élelmiszereiből látják el az állatokat.

Az intézmény az MTI-vel március végén közölte, hogy a zárva tartás gazdálkodási szempontból nagyon nehéz időszakot jelent az állatkert számára. Azért, hogy az "állatok ellátását akadálytalanul tudják folytatni, illetve dolgozók közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése", a pecszoo.hu oldalon egyebek mellett állatok örökbefogadására, adományozásra biztatták akkori felhívásukban a látogatókat.

A hat évtizeddel ezelőtt, még társadalmi munkában megépített mecseki létesítményt 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból teljes egészében átépítették, korszerűsítették, azóta pedig folyamatosan egyre több látogatót fogad. A 4,5 hektáron elterülő, több mint háromszáz faj csaknem másfélezer egyedét bemutató pécsi állatkertbe tavaly a vendégeket távol tartó esős időszakok és nyári forró napok ellenére is több mint 150 ezer látogató váltott jegyet, ami kiemelkedő eredmény volt a park történetében.

 







0

hírek innen, onnan

Mesterséges intelligencia gyerekeknek: hol húzzuk meg a határt?

A fiatalabb generációk körében rendkívül gyorsan terjed a mesterséges intelligencia felhasználása, miközben a jogi és adatvédelmi...

A harvardi kardiológus figyelmeztet: ez a 6 gyakori hiba egyenes utat jelent a szívbetegségekhez

A legtöbben nem a génjeikben öröklik a szívbetegségeket. Dr. Francesco Lo Monaco kardiológus, aki éveken át kutatta a szív- és...

Még alig léptek életbe a sokat vitatott szabályok, Brüsszel máris változtatást kér

Indokolatlan volt az ellenzék hangulatkeltése a három hónapja életbe lépett migrációs paktum kapcsán: míg a kormány továbbra is kitart...

Két szék közül választhat a Médiatanács új tagja, tisztségért indul a Mi Hazánkban

Több kérdés is felmerült a párt tisztújítása kapcsán.

Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt

Adatközpontokat és internetszolgáltatókat értek orosz csapások Kijevben. A tél közeledtével az ukránok attól tartanak, hogy az újabb...

„Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság

„Kattant a rugós kés.” „150.000 ft.” A rejtélyes poszt után megszólalt a tolnai rendőrség is: az online térben is felelősek...

Megdöbbentő dologra képes a kóla az udvaron: ezt biztosan nem tudtad róla

A kólában lévő összetevők egyikével könnyebb eltávolítani a mohát a kerti köves felületekről.

Véleményt mondott az EU-ról a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0