Ezt olvasta már?


A sejtmagok periódusos rendszerét építik fel biológusok

A sejtmagok periódusos rendszerét építi fel biológusok egy nemzetközi kutatócsoportja.


hirdetés

Százötven évvel ezelőtt Mengyelejev orosz kémikus alkotta meg a periódusos rendszert, melyben az elemeket atommagjuk tulajdonságaik alapján rendezte el. Ezen a héten egy biológuscsoport, amely az élet fáját tanulmányozza, a setjmagok új osztályozási rendszerét mutatta be - számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő lap.

A Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány számos különálló munka eredménye. Ezek egyike a DNA Zoo, több tucat tudományos intézmény nemzetközi konzorciuma, melynek tudósai azon dolgoznak, hogy az akár több méter hosszú kromoszómákat annak alapján osztályozzák, hogyan férnek be az élet fáján elhelyezkedő különböző fajok esetében a sejtmagba.

"Akár férgeket, akár sünöket, tengeri csigákat vagy korallokat vizsgáltunk, mindig ugyanazokat a hajtogatási mintázatokat figyelhettünk meg" - mondta Olga Dudchenko, a tanulmány egyik vezető szerzője, a Baylor Orvosi Egyetem és a Rice Egyetem mikrobiológusa.

Végül rájöttek, hogy két általános sejtmagmodell változatait látják.

"Egyes fajokban a kromoszómák úgy rendeződnek, mint a nyomtatott újságok lapja, egyik oldalon a külső szegély, a másik oldal a félbehajtás. Más fajoknál minden egyes kromoszóma kis labdává gyűrődik össze" - magyarázta Dudchenko.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Gulácsi már ismerheti a nyerő taktikát a németek ellen

Gulácsi Péter is reményteljes, de nem bízza el magát, hiszen igazi profi, ugyanakkor hinni akar a győzelemben, és szerinte a hatékonyság...

Nagyon fogy a víz, korlátozzák a használatát Budapest környékén

Jelentősen lecsökkent a víztároló medencék vízszintje.

Pórul járt a furcsa pár, pedig mindenkinél okosabbak akartak lenni

Kiharcolták maguknak az ingyen reggelit, ellopták a borravalót, de aztán csak ők húzták a rövidebbet.

A magyar fociválogatott a továbbjutásért játszik a müncheni Eb-meccsen

A Copa Américán pályára lépnek Neymarék, a foci mellett kézilabda, tenisz és baseball is színesíti a programot.

Kifinomult diplomácia: Lukasenka a náci múltjukra emlékeztette a németek a szankciók miatt

A fehérorosz elnöknek nem tetszenek az országa ellen kivetett szankciók, ennek pedig egy kis történelmi kitekintéssel adott hangot.

Ájdalmakkal ébredt fia születése másnapján Dobrády Ákos

Dobrády Ákos a világ legboldogabb emberének érzi magát, mióta két héttel ezelőtt megszületett első gyermeke, Bende Mór. Nehezen önti...

Vicces képpel köszöntötte Curtis pályatársát, a Sztárban sztár versenyzőjét

Tavaly ők voltak a legszórakoztatóbbak a TV2 show-jában.

Rég elfeledett őshonos állat hódítaná meg a magyar húspultokat: miért vártak ennyi ideig?

A sokoldalúan hasznosítható fajtáról, valamint a vidéki élet szépségeiről és kihívásairól beszélt a HelloVidéknek a hazai...

Meghalt Horváth János

Családja jelentette be a tragikus hírt.

Újabb stadion borul magyar színekbe

Az MTK is csatlakozik a kezdeményezéshez.

Sport

Lothar Matthäus szerint egyetlen dologban bízhat a magyar válogatott a németek elleni sorsdöntő Eb-meccsen

Az egykori magyar szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a kapitánysága óta mennyi minden változott a magyar fociban.

Összeesett és meghalt a pályán a fiatal magyar focista

Edzés közben lett rosszul a Tarr Andráshida SC 18 éves játékosa, akinek az életéért az orvosok küzdöttek, de már nem tudták megmenteni.

Összeesett az edzésen és meghalt egy 18 éves magyar focista

A segítség gyorsan érkezett, mégsem tudták megmenteni a fiatal játékos életét.

Megerősítve: koronavírus-fertőzött család volt a magyar-francia foci-Eb meccsen, egy magyar kisgyerek már kara...

Koronavírusos család vett részt szurkolóként a Budapesten megtartott magyar-francia eb-mérkőzésen - erősítette meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Király Gábor elárulta, hogy ki a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa

A magyar válogatott és a Hertha BSC exkapusa szerint a fiatalok számára kiváló tanácsokat tud adni a magyar csapat egyik rangidős focistája.

Itt a bejelentés: eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa

Debrecen – Bár korábban arról szóltak a hírek, a Honvéd élénken érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, a 108 magyar válogatottbeli fellépésével társrekorder focista végül úgy döntött, marad az élvonalba felju

Visszatérhet Dárdai Herthájába a Milant és a Barcát is megjárt világsztár

De még nála is nagyobb igazolás lenne, ha világbajnok öccse is csatlakozna a csapathoz.

Dzsudzsák Balázs aláírta a szerződését

A 108-szoros magyar válogatott focista egy évvel hosszabbított

Az Aranycsapatot legyőző nyugatnémet csapat egyetlen még élő tagja szerint Németország megveri a magyarokat

Az akkor 22 éves Horst Eckel a német csapat legfiatalabb játékosa volt az 1954-es világbajnokság döntőjében,

„A nagypapa még nem halott, számolni kell velem.” – üzeni a franciák mellőzött csatára

Giroud a klubja után a válogatottban is kispadra szorult, de nem adja fel küzdelem nélkül.

Négyéves eltiltást kapott a háromszoros olimpiai bajnok úszó, nem lehet ott Tokióban

Szun Jang doppingbotránya közel három évre nyúlik vissza.

Orbán büszke arra, hogy az apja országáért focizik: ilyen meccsre számít

Rendkívül büszke, hogy magyar címeres mezben léphet pályára az Európa-bajnokságon, mégis különös érzésekkel készül a magyar labdarúgó-válogatott szerdai, németek elleni csoportmérkőzésére (M4 Sport, 21) Wi

0

Bulvár

Háziorvos: annyira betett az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak

Az adatok szerint a járvány óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, és legalább ennyi egészségügyi asszisztens távozott.

80 év telt el a két felvétel között, a különbség égbekiáltó: régen ezért járt aranyérem az olimpián

Az 1930-as években is rendkívül tehetséges sportolók nyertek olimpiai érmeket, de úgy látszik, idővel nőtt az elvárás velük szemben.

Rémisztő hír érkezett a magyaroknak: Kegyetlen drágulás jöhet

Mindenkit érint az élelmiszerekkel kapcsolatos változás, ennek nagyon nem fogunk örülni...

Meghalt a Charlie angyalai színésznője

Joanne Linville legalább hetven filmben és sorozatban szerepelt.

„A feleségem először nem volt nyitott erre a mókára, végül mégis belement”: ilyen, ha apa marad otthon a gyere...

Vajon mit fog enni a héten a gyerek? Hogy lesz tiszta ruha? Mindent jól csinálok? Ezek a kételyek az otthon maradó apák fejében is felmerülnek.

Nyílt titok volt a nőkhöz fűződő vonzalma – Ezért fordult saját neme felé Gobbi Hilda

A színésznő önéletrajzi könyvében adott választ arra, hogy szerinte mire vezethető vissza az, hogy már egészen fiatalon a női nemért rajongott még akkor is, ha tudta, ez teljesen szembe megy a társadalmi normákkal.

40 ezer forinttal indult, ma milliárdos céget vezet a testvérpár

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak.

Lothar Matthäus szerint egyetlen dologban bízhat a magyar válogatott a németek elleni sorsdöntő Eb-meccsen

Az egykori magyar szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a kapitánysága óta mennyi minden változott a magyar fociban.

Koronavírus: július elsején újabb lazítások jönnek, sőt némelyik már most életbe lép

Az új intézkedéseket Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője ismertette.

blogmorzsák

Évek óta a vendég­látásban dolgoztak, de fel kellett adniuk

Így élték meg a járványt - a szektor két szereplőjével beszéltünk.

Mentett kutyákról jót, vagy semmit

Bajbajutott kutyákon segíteni nemes cselekedet. Az objektív és racionális megközelítés viszont több szempontból fontos.

A világhírű szobor esete

Ismerd meg a világ legismertebb szobrának történetét! Közben az is kiderül, hogy mi köze mindennek az énmárkaépítéshez.

Megérkezett a zseniális mini klíma a hőség ellen

Hűsít, párásít: irodában, lakásban, műhelyben nélkülözhetetlen a kánikula idején.

Szünetet tart a Korn basszus­gitárosa, Fieldy

A zenész a "rossz szokásainak leküzdése" érdekében veszi ki a bizonytalan időtartamú pihenőt.

Moszkvai őrkutya fajtaleírás: a szovjetek titkos szolgálati kutyája

Tenyésztése hosszú időn keresztül titokban zajlott, míg sikerült egy sokoldalú szolgálati kutyát létrehozni.

Helena Christensen alig fehérneműben

Topmodell volt, most pedig "majd­nem" ledobta a textilt.

Pardon, hogy bocsánat?

Sosem ők tojnak a saját nadrág­jukba, sosem esnek le a bicikli­ről, ők így szállnak le, sosem ők tévednek, mindig más.

"A pedofiltörvény a törté­nelem sötét lapjaira kerül"

Tényleg elhibázott a pedofiltör­vény, vagy csak az ellenzék üres hisztijét látjuk?

Ritkán látott fotók a múltból

Kivégzést játszó gyerekek a pol­gár­há­borúban, kubai katona a benn­szülött foglyaival, indokínai katonák Albániában és sok más érdekes fotó.

0