A reformkortól az impulzusvásárláson át a zöldre mosásig
Rangos tanulmánykötet jelent meg pécsi közgazdász hallgatók munkáiból
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudomány Kara ismét bizonyította, hogy tehetséges és elkötelezett diákjai szakmailag kimondottan értékes kutatásokkal, értekezésekkel tudnak előrukkolni. Az Úton a jövőbe című könyvsorozat immár ötödik kötete is olyan dolgozatokat ismertet, melyek az elmúlt tanév kari és országos tudományos diákköre keretében születtek.
A Tudományos Diákkör – ismertebb nevén: TDK – a felsőoktatásban mindig az esztendő kiemelkedő szakmai megmozdulása. Az a lényege, hogy a hallgatók – akár egyénileg, akár csoportosan – az intézmény alap tananyagszintjénél mélyebb kutatásokba fognak, melyek tartalmát és eredményeit aztán dolgozatokba foglalják. A PTE Közgazdaságtudományi Kara a 2024/2025-ös tanévben is tartott TDK-konferenciát, amelyre ismét szép számban jelentkeztek hallgatók. A 2024-es őszi fordulójáról, illetve a korábbi, 2023/2024-es tanév két kari fordulójáról továbbjutó hallgatók közül végül a kar 26 jelenlegi, illetve volt hallgatója mutatta be színvonalas munkáját az országos megmérettetésen, a 37. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában, ahol e 26-ból 14-en helyezést értek el.
Mindez a KTK tudományos diákköri tanácsának kétszeresen is fontos visszacsatolást jelent – hangsúlyozza Dr. Kaposi Zoltán, a testület elnöke: – Egyrészt tisztán megmutatkozott – mondja –, hogy habár a magyar tudományos élet nehézségekkel küzd, ez az egyetemi hallgatói kutatásokra még nem vetett árnyékot. Nekünk különösen örömteli, hogy e téren a Pécsiközgáz az ország élmezőnyébe tartozik, hiszen az OTDK-n képviselt 31 intézmény közül a 4. helyen végeztünk. Másrészt az olyan, a kutatásokat feldolgozó tanulmánykötetek, amilyen az Úton a jövőbe sorozat idei száma is, mind az érintett és más hallgatóknak, mind a konzulenseknek és a többi oktatónak, nem utolsósorban pedig az olvasóknak is azt jelzik, hogy érdemes energiát fektetni a kutatásokba és változatlanul rangja van ennek a munkának.
A szóban forgó kötet első részében kutatói portrék sorakoznak az OTDK-s dolgozatok szerzőiről és azok kutatási témáiról; a fő egységében pedig hét tanulmány kivonata kapott helyet. Ezen értekezések rendkívül sokszínűek: az egyik a zöldre mosás jelenségével foglalkozik, a másik a szerzői marketinggel, a harmadik a könyvvásárlási szokásokkal; akad, amelyik a hazai amatőr néptáncegyüttesek vezetési kihívásait, vagy amelyik épp az általános iskolások pénzügyi tudatosságát veszi górcső alá; külön írás vizsgálja a reformkorba visszanyúlva a földbirtokosi felelősséget, egy tanulmány pedig arra is választ keres, hogy meghackelhető-e a vállalkozói szemlélet egy ötletversenyen keresztül.
– Biztos vagyok abban, hogy a TDK-megmérettetéssel a karunk idén is elindított hallgatókat egy jó irányba – összegez dr. Rácz-Putzer Petra egyetemi adjunktus, aki egyben a fakultás tudományos diákköri tanácsának titkára és az országos tanács közgazdaságtudományi szakmai bizottságának titkára is: – Gondolkodniuk, elmélyülniük, kutatniuk kell, tudatosan és kitartóan dolgozni, együttműködve konzulenssel és esetleg diáktársakkal is. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy verseny- és vizsgahelyzetben is tapasztalatot szereznek, rangos eredményeket érnek el, sőt új kapcsolatokat is sikerülhet építeniük, az nemcsak a szakdolgozatukhoz jelent nekik erős alapot, de akár a későbbi tudományos kutatómunkájukhoz is lendületet adhat, akár karrierútként is kijelölve azt.
A korábbi négy kötet után hamarosan az aktuális kiadvány is elérhető lesz a PTE KTK oldalán: https://ktk.pte.hu/hu/uton-a-jovobe-tanulmanykotetek
A kiadvány és a kar éves TDK-tevékenysége az NTP-HHTDK-24-0041 kódjelű, „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” – „PTE KTK TDK tevékenységének fejlesztése 2024/2025” című pályázat támogatásával valósulhatott meg.
pte
hírek innen, onnan
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
Hat év szolgálat után már csak néhány óra választotta el a nyugdíjazástól Kylót, a portlandi rendőrkutyát, amikor egy körözött...
Nyílt összecsapás a hallgatókkal és kuratóriumi váltás után született meg az egyezség: Sepsi Enikő távozik az SZFE éléről
Hivatalossá vált a megállapodás az SZFE élén Szeptember végén, közös megegyezéssel távozik a Színház- és...
Meglepő döntés: tohl Luca veszi át a Duna veszélybe került műsorát
Hivatalos bejelentés: Stohl Luca veszi át a megújuló Ridikült Október 5-től teljesen új köntösben és...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


