Ezt olvasta már?


A pécsi virológus szerint újrafertőzhet, aki átesett már a koronavíruson

Kemenesi Gábor pécsi virológus, kutató sajnálja, hogy olyan hírek terjednek, miszerint aki már átesett a koronavírus-fertőzésen, szabadon mehet mindenfelé.

A szakember szerint rendkívül kevés ugyan az újrafertőződési esemény alapos megfigyelése, azonban nem kizárt, hogy újrafertőzhet az, aki egyszer már megküzdött a kórral.

 

„Könnyen előfordulhat, hogy az immunitásunk kedvező lefolyású újrafertőződést eredményez, de megengedi a vírus továbbadását, tehát ismét fertőzhetünk” – hívja fel a figyelmet Kemenesi Gábor virológus. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai laboratóriumának munkatársa Facebook-oldalán osztotta meg véleményét arról a hírről, hogy a betegségben átesett emberek biztonsággal látogathatják-e rokonaikat.

Kemenesi Gábor arról ír, a tudomány eddigi ismeretei szerint valóban aktív és jól működő sejtes immunitás alakul ki, legalább hat hónapig (eddig vizsgálták), azonban az immunitás gyakorlati működését leginkább egy skálán lehet elképzelni.

Ennek legkedvezőbb foka az úgynevezett sterilizáló immunitás – ekkor el sem kaphatjuk többé a vírust, így tovább sem adhatjuk. Előfordulhat, hogy elkaphatjuk újra, de enyhe vagy tünetmentes fertőzésként vészeljük át, úgy, hogy tovább sem tudjuk adni. A skálán természetesen szerepelnek más fokozatok is, ám a jelenlegi tudományos ismeretek alapján és a rendkívül kevés újrafertőződési esemény alapos megfigyelése alapján a válasz egyelőre: nem tudjuk

– véli a kutató, aki szerint könnyen előfordulhat, hogy kedvező lefolyású újrafertőződés megengedi a vírus továbbadását, tehát ismét fertőzhetünk.

Arra a kérdésre, hogy van-e szerepük az újrafertőzötteknek a betegség továbbadásában? Nem tudjuk. Így egyelőre az Európai Járványmegelőzési Központ, az Amerikai Járványmegelőzési Központ és minden más szakmai szervezete ajánlása is a következő: mindenki, tekintet nélkül korábbi fertőzésére azonos elővigyázatossági lépéseket kell, hogy tegyen

– hangsúlyozza a szakember, aki szerint a kulcsszó még mindig az, hogy „nem tudjuk”, s ezt hajlamos elfelejteni a lakosság.

index







0
0

hírek innen, onnan

Musiala és Havertz is megsérült Amszterdamban: a szövetségi kapitány azonnal behívta a két helyettest

Kettős csapás Amszterdamban A német labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent ért el Hollandia ellen a Nemzetek Ligája...

Háziorvosom ordítja: ez lehet a bőrrepedések oka a hasunkon

A striák sokszor életünk fontos változásainak nyomait őrzik, gyakran például a várandósság után jelennek meg. Bár a bőrrepedések ma...

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa védelme”

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa...

"Szemtelenül sokat kerestünk" - Kiadta titkait a Blikknek a magyar sajtkirály: ez vár Cserpes Istvánra cégbirodalma eladása után

Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva,...

Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról?

A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez...

Száz éve elveszettnek hitt kincs került elő, magyar kutatók mutatták be a páratlan ékszert

Páratlan felfedezésről tett bejelentést a Habsburg Ottó Alapítvány, előkerült Mária Terézia csodálatos nagykeresztje.

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: Két katona vesztette életét egymás után

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: két katona vesztette életét az elmúlt napokban. Egyikük szolgálatban lett öngyilkos, másikuk...

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A...

Gondoltad volna? 3 percnyi intenzív mozgás hatékonyabb lehet, mint egy 90 perces kardió

A rövid, maximális bedobással végzett gyakorlatok azonnal egészségvédő fehérjéket juttatnak a véráramba.

Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre

Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait,...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0