Ezt olvasta már?


A pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája

Szép diadalt aratott Pécs városa: az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) által szervezett Európai Év Fája nemzetközi versenyben a havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg fa – 14 országot maga mögé utasítva – első helyezést ért el.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által örökbe fogadott különleges fánál március 20-án 16 órakor piknikkel ünneplik a győzelmet.

Természetesen az „aranyéremhez” szükség volt az előzetes eredményekre: a pécsi mandulafa az Ökotárs Alapítvány által szervezett Év Fája versenyen – a Római-parti fákat, illetve a különleges szebényi óriási tölgyfát is maga mögé utasítva, 4779 vokssal, több mint ezer szavazat előnnyel – első helyezést ért el 2018 októberében.

A mandulafa ezáltal képviselhette tehát hazánkat az Európa Fája (Tree of the Year) versenyen. A szavazás 2019. február 1-jétől február 28-áig tartott, ám az eredményeket csak február 22-ig lehetett nyilvánosan követni, utána már a zárásig „vakon” érkeztek a voksok. Az erős mezőnyből a szavazás során az első két helyezést mindvégig – egymással fej fej mellett haladva – az oroszországi abramtsevói tölgy és a pécsi mandulafa birtokolta.

A február 28-án lezárt szavazás eredményét március 19-én ismertették Brüsszelben: 45 132 szavazattal a pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája.

 

A mandulafa érték a múzeum számára (is) – a verseny alatt széleskörű társadalmi összefogás valósult meg

E csavarodott törzsű, különleges növényt a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által fogadta örökbe. Az idén fennállásának 115. évét ünneplő JPM több ponton is kapcsolódik a mandulafához: az intézmény névadója, Janus Pannonius pécsi püspök-költő 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban. A JPM 2008-ban (Janus Pannonius újratemetésekor) kezdeményezte azt a múzeumi „akciót”, amelynek során 500 mandulafát ültettek el a városban.

Az országos versenyre való benevezés ötlete is a múzeum Természettudományi Osztályától származik, amelynek munkatársai végig kitartó lelkesedéssel koordinálták a két versenyt. A nemes küzdelemben egyáltalán nem maradtak egyedül: hálásan gondolnak azokra, akik önzetlenül támogatták az ügyet, amely miatt széles körű társadalmi összefogás alakult ki. Pedagógusok, diákok, szülők, óvodák, általános- és középiskolák, a helyi és az országos sajtó munkatársai, civil szervezetek és intézmények éppúgy segítették a diadalt, mint az országos hatókörű környezet- és természetvédelmi szervezetek, illetve a Pécsi Püspökség, amely megjelenési és forgatási lehetőséget biztosított a helyszínen. A Pécsi Tudományegyetem és Pécs MJV Polgármesteri Hivatala pedig a széles körben terjesztették a szavazást intézményeik, dolgozóik, az egyetemi hallgatók és a lakosság körében.

 

A múzeum szerepe: közösségteremtés, környezeti nevelés

A JPM Természettudományi Osztálya számára (a természeti örökség, a természet értékeinek védelme mellett) fontos a közösségteremtés, mely az Év Fája projektnek is célja lett. A kampányban lehetőség nyílt arra, hogy a JPM szakmai osztályának munkatársai a Túraklub tagjainak segítségével felhívják a figyelmet a múzeumok közösségformáló erejére, s arra a tényre, hogy a természettudományi múzeumok munkája részben nem a négy fal között, hanem a terepen zajlik. Ez a közönség számára kevésbé látványos, ám meghatározó jelentőségű munka eredményei nemcsak a múzeum gyűjteményét gyarapítják, hanem ma egyre inkább a megoldandó természetvédelmi problémák kezelésére adnak szakszerű javaslatokat. A múzeum óriási szerepet tölt be a környezeti nevelésben is, amelyben a múzeumpedagógus a gyűjteményen túl az élő természetet is az élővilág megismerésének eszközeként tudja és akarja alkalmazni.

 

Piknik a mandulafánál

Március 20-án szerdán 16.30 órakor pikniket rendeznek a havi-hegyen, amelyen az Év Fája szavazási kampány múzeumi szervezői várják a mandulafának szurkoló pécsi lakosokat. Kérik, hogy a fát gyalog, biciklivel vagy helyi járattal közelítsék meg az érdeklődők. A közösségi megmozdulás már 15.30 órakor elkezdődik a Széchenyi téren, mivel itt van lehetőség a 15 órakor a hegyre induló gyalogos menthez csatlakozni.

A részvevőktől szívesen várnak saját sütésű süteményeket vagy gyümölcsöt, mellyel a részvevők egymást kínálhatják a piknik-hangulat jegyében. A program része a Brüsszelbe küldött legjobb mandulafa-rajzok alkotóinak díjazása is.

 







0

hírek innen, onnan

Felejtsd el a súrolást: így távolíthatod el könnyen és hatékonyan a sárga foltokat a WC-ülőkéről

A megsárgult WC-ülőke látványa még akkor is bosszantó lehet, ha rendszeresen és alaposan takarítod a mellékhelyiséget. A makacs...

Várkonyi Andrea akkora ajándékot kapott Mészáros Lőrinctől, hogy ennek csak egy palotában van elég hely

Várkonyi Andrea akkora ajándékot kapott Mészáros Lőrinctől az évfordulójukra, hogy annak csak egy palotában van elég hely. A volt...

2,86 millió autót hív vissza a Volkswagen világszerte kormánymű-problémák miatt

Pénteken jelentette be a Volkswagen, hogy világszerte összesen 2,86 millió autóját hívja vissza. A kormánymű-problémák a többi között...

Elképesztő videó: Átrongyolt a körforgalmon, majd parkoló autókat tarolt le egy sofőr Siófokon

A Fő utcában történt ütközéshez a tűzoltókat is riasztani kellett a roncsok áramtalanítására. A hatóságok a helyszínen...

Dúró Dóra lemondásra szólította fel a Tisza politikusát: Álláspontunk szerint bűncselekményt követett el

A Mi Hazánk politikusa szerint Schummer Orsolya egy kétharmados döntésnél Csézy Erzsébet helyett nyomta meg a gombot. Az ellenzéki párt...

A Médiatanács tagja is pályázik a Mi Hazánk alelnöki tisztségére

Tóth Máté energiajogász számára a szombati tisztújító kongresszusnak különös tétje van.

Ha őszre szoknyát keresel, ezt a színt válaszd

Ha idén ősszel új szoknyát keresel, a barna árnyalataival nem nagyon lőhetsz mellé: könnyű kombinálni, mégis elegáns hatást kelt.

Szombaton tartja ötödik kongresszusát a Mi Hazánk

Elnököt és alelnököket is választanak, a párt vezetéséért Toroczkai László jelenlegi elnök is elindul.

Ezt az 1 egyszerű dolgot tedd a párnád alá, és azonnal vége az alvászavaroknak.

Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra,...

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben...

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív...

Halálos horrorbaleset Debrecen határában: megrázó részletek a mentők és tűzoltók küzdelméről

Halálos közúti baleset történt péntek délután Debrecen határában, a Külső Kassai úton. Két személyautó ütközött össze, az egyik...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0