Ezt olvasta már?


A pécsi The Immigrants zenekar a New York-i MONDO Fesztiválon

A világ egyik legnagyobb zenei konferenciája és showcase fesztiválja, a New York-i Mondo NYC szervezőinek meghívására ad koncertet helyi idő szerint szerdán este a The Immigrants.

A pécsi progresszív space indie-rock zenekar legutóbbi, Colorblind című nagylemezén hallható, elektronikával fűszerezett rockzene a jelek szerint amerikai viszonylatban is frissnek számít, így a szakma krémjének mutathatják be dalaikat a pécsi fiúk. A Mondo Fesztiválon kívül a The Immigrants több New York-i klubban is fellép a napokban egy mini-turnén.

A Mondo NYC a világ egyik legnagyobb és legfontosabb zenei konferenciája és úgynevezett showcase fesztiválja. Idén október 3. és 5. között Ausztráliától Írországon és Svédországon át Szíriáig a világ minden tájáról érkeznek New Yorkba zenészek, a legkülönfélébb stílusok képviselői, akik a zeneipari szakma krémjének, producereknek, koncertszervezőknek, a nemzetközi kiadók képviselőinek és rádiós szerkesztőknek mutathatják be a dalaikat egy-egy koncerten. A fellépők között van a magyar The Immigrants is, akik meghívásos alapon vehetnek részt a showcase fesztiválon.

-A Music Fasion Kiadó küldte ki a bemutatkozó anyagunkat New Yorkba, és őszintén szólva nem is reméltük, de a legnagyobb meglepetésünkre pozitív választ és meghívást kaptunk a szervezőktől az idei Mondo NYC programjába. Alapvetően space-indie rockzenét játszunk, amit a legutóbbi, Colorblind című lemezünkön elektronikával fűszereztük meg. A lemez fogadtatása itthon is nagyon jó volt a közönség és a kritika részéről is, és a jelek szerint kinti viszonylatban is frissnek és izgalmasnak látják az anyagot, hiszen érdemesnek találtak minket a meghívásra. Ez hatalmas elismerés, nagyon boldogok vagyunk! Helyi idő szerint szerdán, vagyis október 3-án este 9-kor adunk egy normál, egy-másfél órás koncertet, amin már a készülő lemezünkről is adunk egy kis ízelítőt. A MONDO NYC-fellépésen kívül több Ney York-I klubban is koncertezünk a napokban egy mini-klubturnén. Először a queensi Gussy’s Bar és a brooklyni Freddy’s Bar közönsége hallhat minket, a többi helytől pedig az utolsó pontosításokra várunk. Amint ezek is megvannak, a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket a helyszínekről és időpontokról – mondta Badric Adorio, a The Immigrants zenekar frontembere.

A The Immigrants progresszív space indie-rock zenekar Pécsen alakult 2011-ben. Tagjai Badric Adorio (ének, basszusgitár), Károlyfi Balázs (dobok) és Sápi Szabolcs (gitár). Az együttesnek az RTL Klub tehetségkutató műsora, a Csillag születik hozott ismertséget 2012-ben. A zenekar élt a műsort követő lehetőségekkel és végigkoncertezte Magyarországot olyan zenekarok társaságában, mint a 30Y, a Halott Pénz és a The Biebers. 2013-ban megjelent a debütáló, Best of Immigrants lemezük. A The Immigrants rendszeres fellépője Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia és Ausztria klubjainak, fesztiváljainak és 2015-ben felléptek a Szigeten is. Második nagylemezük, az I Need Help 2016. tavaszán jelent meg az NKA Hangfoglaló Program támogatásával, és szintén a program támogatásának köszönhetően az új dalokkal a fiúk 46 napos európai turnéra utaztak, mely során Oroszországban is felléptek. Tavaly Kínába is eljutottak, ahol több tízezer ember előtt játszottak. A Colorblind című legutóbbi lemezük idén márciusban jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, amit a The Carbonfools zenekarral közös turnén mutattak be a hazai közönségnek. A The Immigrants itthon a 7. születésnapi koncertjét október 27-én tartja a Dürer Kertben.

A MONDO NYC showcase fesztiválon még két magyar zenekar, az Ivan&The Parazol és a Mörk léphet fel a Hangfoglaló Program exportirodája, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) szervezésében, amely idén a Mondo NYC partnerintézménye lett.







0
0

hírek innen, onnan

Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben

Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...

Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok

Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...

Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat

Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...

A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál

Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.

Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük

Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.

Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója

Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...

Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t

Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.

Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi

Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...

Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta

Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...

Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon

A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...

Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?

A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0