Ezt olvasta már?


A pécsi Termoplast kapta az idei Pegazus Díjat

A hőre lágyuló műanyagok fröccsöntésével foglalkozó vállalkozásnak "feltörekvő" kategóriában ítélték oda az elismerést. Ebben a kategóriában azok a vállalatok szerepelnek, amelyek árbevétele 2016-ban 1 milliárd és 2,5 milliárd forint között volt.

Idén immár kilencedik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: a rangos elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó kis- és középvállalkozás kapta meg. A vállalkozások képviselői kedd este a Four Seasons Gresham Palotában tartott gálán vehették át a díjakat, amelyeket a hagyományoknak megfelelően idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió szerint ítéltek oda az adományozók.

Az idei díjazottak a legkülönbözőbb iparágakat képviselik: megtalálhatók közöttük gép- és berendezésgyártó, műanyag- és faipari, élelmiszeripari, nyomdaipari, illetve informatikai tevékenységet végző társaságok csakúgy, mint kábeltévés vagy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégek. Közös jellemzőjük ugyanakkor, hogy az elmúlt két teljes év során kiemelkedő növekedést értek el, valamennyien legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló vállalkozások, amelyek jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és 2016-ban pozitív eredményt értek el (legalább EBITDA-szinten, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtt).

A Pegazus Díjat évente osztja ki az Enterprise Investors, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektető vállalata, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.

„A Pegazus Díjjal azokat a sikeres, dinamikus kis- és  középvállalkozásokat állítjuk reflektorfénybe, amelyek tehetségük és jó stratégiájuk révén jó úton haladnak ahhoz, hogy a legnagyobb, befutott cégek közé kerüljenek – mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója a díjátadó rendezvényen. – Meggyőződésünk, hogy kiváló példáik bemutatása és elismerése is hozzájárul a hazai gazdaság fő bázisát jelentő kkv-szektor továábi fejlődéséhez.”

„Az idei év olyan szempontból is különleges, hogy a harmincból hét díjazott immár másodszor szerepel a Pegazus Díj nyertesei között – jelentette ki Edward Keller, a Dentons ügyvédi iroda M&A partnere. – Mindez azt mutatja, hogy megfelelő hosszú távú stratégiával egy vállalat magasabb fejlettség mellett is képes kiemelkedő növekedést produkálni. A mostani kedvező gazdasági környezet is jó hátteret teremt az újabb és újabb határok sikeres áttörésére, akár organikus úton következik ez be, akár friss tőkét és módszereket biztosító befektetők bevonásával.”

„A növekedés fenntartásának egyik legfontosabb feltétele a megfelelő kockázat- és kintlévőség-kezelés – tette hozzá Keleti József, a Bisnode Csoport Country Manager-e. – A Pegazus Díjjal kitüntetett vállalkozásokat ezért cégminősítő megoldásainkkal segítjük abban, hogy magatartásukkal pénzügyi kockázatot jelentő partnereik kiszűrésével hosszabb távon is profitábilis növekedési pályán maradjanak.”

A Pegazus Díjról
A Pegazus Díj a legdinamikusabban fejlődő magyarországi kis- és középvállalkozások teljesítményét ismeri el. Az elismeréseket a díjat alapító Enterprise Investors magán- és kockázati tőkealap-kezelő vállalat, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája adományozza.
A díjjal három régió – Nyugat-Magyarország, Közép-Magyarország, és Kelet-Magyarország – legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásait díjazzák. A helyezettek kiválasztásánál az adott cégek növekedési rátája, az elmúlt években mutatott növekedés intenzitása, valamint a vállalkozások átláthatósága szerepel szempontként. Az árbevétel függvényében minden évben két – Feltörekvő, illetve Piacvezető - kategóriában kapnak díjat a kiemelkedő fejlődést bemutató vállalatok.
A díjra jelölt cégeket objektív szempontok, nyilvános cégadatok alapján választják ki, pályázni nem lehet. A Bisnode által rendelkezésre bocsátott nyilvános cégadatok alapján a helyezések végső sorrendjéről az Enterprise Investors szakértői gárdája dönt, figyelembe véve számos kritériumot és a cégek átláthatóságát is.
Fentiek alapján tehát a Pegazus Díjat olyan, a feldolgozóiparban vagy a szolgáltatások területén működő vállalkozás nyerheti el, amelyik
– előző években az adott régió többi cégéhez képest a legnagyobb növekedést érte el
– magyar többségi tulajdonban van
– árbevétele előző évben 500 millió forint felett volt
– előző évre vonatkozó EBITDA érték pozitív volt
– legalább öt éve alapították
– és jelenleg is aktív, valamint kielégítő likviditással rendelkezik.

PNL







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0