Ezt olvasta már?


A napos tájak mellett ködfoltokra is számíthatunk

Csütörtökön az ország északi felén ismét sok napsütésre számíthatunk, helyenként akár 2 fokig is melegedhet a levegő, azonban foltokban továbbra is tartósan ködös és fagyos maradhat az idő. - Pécsi Napilap -

Ma délelőtt a hajnali ködfoltok többségében feloszlanak, már csak helyenként maradhat tartósan párás az idő. Észak felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Csapadék általában nem alakul ki, de a déli felhősebb tájakon hószállingózás előfordulhat. Délután az ország északi részén többnyire derült, napos időre készülhetünk, míg délen továbbra is erősen felhős lesz az ég. Ködös területek már csak néhol fordulhatnak elő. Számottevő csapadék nem várható, de a felhős, párás tájakon hószállingózás nem kizárt. Gyenge, mérsékelt lesz a változó irányú szél, általában -3, 2 fok között alakul a maximumhőmérséklet. A felhős, párás tájakon azonban csupán -5 fok körüli értéket mérhetünk.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Bukarest–Budapest 6 óra alatt? 15 éven belül 200-zal kellene száguldozniuk a vonatoknak a fővárosok között

Először 2007-ben beszéltek nagysebességű vasútról Bukarest és Budapest között, de azóta nemhogy sínre került volna a projekt, hanem a...

Európa egyik legforróbb befektetési sztorija lett a védelmi ipar – Van még benne fantázia?

Egy három évtizeden át alulfinanszírozott védelmi iparnak kellene hatalmas fordulatot végrehajtania a hidegháború korai időszaka óta...

Hadházy: A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az autójának hajtó hatvanpusztai biztonsági őr ellen

Hadházy szerint a hatalom ezzel a határozattal legitimálta az ellenzéki politikusok elleni erőszakot.

Kijött a lista, hogy mennyit kell befizetniük az önkormányzatoknak a Versenyképes Járások Programba

Kazincbarcika majdnem hárommilliárd forinttal járul hozzá a fejlesztési kerethez.

Nagy Márton döntött: Budapestnek ezúttal 0 forintot kell fizetnie

Közzétették, hogy melyik önkormányzatnak mennyit kell fizetnie novemberben a helyi iparűzési adó többletükből.

Több ezren álltak ki a börtönnel fenyegetett Iványi Gáborék mellett

Karácsony Gergely, Fullajtár Andrea és Haraszti Miklós is beszédet mondott a demonstráción.

Kinek jár a nyugdíjkorrekció? Sok a félreértés, nem mindenki jogosult rá – mutatjuk a listát

Az érintettek már biztosan tudják, azonban lehet olyan eset, amikor ez nem ennyire egyértelmű. Például ha haláleset történik.

BSW Matyi újra akcióban – már mém is lett a felesleges harmadikból

BSW Matyi ismét középpontba került egy randin

"Számtalan emlék köt minket ide" - mégis megtartja luxusotthonát Bódi Margó és Guszti - egy kisebbre sem futná az árából

Mégsem költözik el fényűző otthonából Bódi Margó és Bódi Guszti. A népszerű zenészházaspár még szeptemberben hirdette meg XX....

Kimondták a magyar termelők: ez vár ránk idén télen, ha zöldséget veszünk – Mutatjuk, hogy alakulnak az árak

A hazai zöldségtermelők szerint rövid távon kedvező lehet a vásárlók számára a decembertől a zöldségekre és gyümölcsökre is...

Szinte észrevétlenül pusztítanak ezek az autoimmun betegségek – Meglepő, hogy kiket érint leginkább

A leggyakoribb autoimmun betegségek ma már milliókat érintenek világszerte, és a számuk folyamatosan nő. A test ilyenkor tévedésből...

0

Sport

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.

Jereván borította a papírformát, változik a válogatott programja a vb-selejtező előtt

Különlegességekből nincs hiány az örmény fővárosban és busszal kényelmesen bejárható környékén sem.

Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya

Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.

Eldőlt a Real Madrid brazil csodagyerekének sorsa

Endrick a szezon végéig, vételi opció nélkül az Olympique Lyon játékosa lesz kölcsönben, miután a szezon elején nem kapta meg a kívánt játéklehetőséget a Real Madridban.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

Ledobta az atomot Orbán Viktor: olyan döntést hozott, amely egész Brüsszelt felforgathatja

Rónai Egonnál vendégeskedett Orbán Viktor, Nagy Márton fontos bejelentést tett, a magyar kormány megkezdte az uniós a hatáskörök szisztematikus átvilágítását – a nap legfontosabb hírei egy helyen.

Török Gábor: Rónai Egon munkája nélkül ez nem lehetett volna Orbán egyik legtanulságosabb interjúja

Szerinte a beszélgetés a miniszterelnök gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat elárult.

Halálos vírus jelent meg Magyarországon: ezekről a tünetekről ismerhető fel

Kutatók egy új vírust azonosítottak Magyarországon, amely elég gyorsan terjed, és többnyire halálos megbetegedést okoz.

Tudományosan bizonyított: így lehet megszüntetni az idősek jellegzetes szagát

Ha neked is van idős hozzátartozód, rokonod, bizonyára felfigyeltél már rá, hogy az illetőt körülöleli egy enyhén savanykás illat. De vajon minek köszönhető, és hogyan szüntethető meg ez a szag?

Már több mint félmillió magyar itt tartja a pénzét

Szeptember végére átlépte a félmilliót a bankoknál és brókercégeknél vezetett, tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, miközben a számlákon lévő értékpapírok értéke is rekordszintre, 7400 milliárd forin

blogmorzsák

A kínai autók mindent is jobban tudnak?

"Az Omoda 9 számomra az összes eddig kipró­bált kínai autó közül a legközelebb áll ahhoz, hogy reális, valós konkurenciát jelentsen."

Arénarock és őskáosz egyenesen Japánból

Ilyen volt a One OK Rock és a Paledusk arénás koncertje.

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

0