Ezt olvasta már?


A mohácsi rendőrkapitány a péntek reggeli pécsi halálos baleset áldozata

Súlyos közlekedési baleset történt pénteken reggel a Nyugati elkerülő úton Pécsett.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között összeütközött két személygépkocsi pénteken 7 óra 30 perc körül Pécsett, a Nyugati Ipari úton

 

- írja a police.hu.

 

Az elsődleges adatok alapján a baleset során az egyik autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, továbbá egy személy megsérült. A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.

 

A Pécsma és a Bama.hu azt írja, a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetője a halálos áldozat, aki szolgálati Skodájával ütközött egy BMW-vel.

 

A Bama.hu hozzáteszi, a lap információja szerin az alezredes éppen munkahelye felé tartott szolgálati autójával, amikor a baleset történt.

Szomorú aktualitás, hogy dr. Páter Attilát épp egy esztendővel ezelőtt nevezték ki Mohács rendőrkapitányává

 

– áll a Mohácsi Újság.hu cikkében.

 

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 

A rendőrség nem sokkal később egy újabb közleményt is kiadott. Ebben az áll, egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze a 445-ös számú út 3-as kilométerénél, Kecskemét térségében 8 óra 50 perc körül. A baleset következtében az autó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták az elkerülőt, és a forgalmat leterelik a 441-es számú út kereszteződésében, valamint a Hunyadi városi lehajtónál.

 

Frissítés: A hatóság délután megerősítette a halálhírt.

 

A rendőr alezredes halálának okát a rendőrség hivatalos oldala nem nevezte meg. Azt írják:

Életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Páter Attila rendőr alezredes, a Mohácsi Rendőrkapitányság megbízott vezetője. Az alezredes 2020. január 16-ától látta el Mohácson a kapitányságvezetői feladatokat, előtte 16 éven át vezette a Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályát. Páter Attila 27 éven át szolgálta hazáját a magyar rendőrségnél. A testület teljes állománya osztozik a család fájdalmában.

fotó: police.hu

Forrás: Pécsma, Bama, 24.hu







0

hírek innen, onnan

Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre

Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait,...

Tényleg több milliárdnyi műanyagrészecskét ihatunk meg egyetlen csésze teával?

Milliárdos nagyságrendű műanyagrészecskék kerülhetnek egyetlen csésze teába – állapította meg egy 2019-es kutatás, amelyet azóta...

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0