Ezt olvasta már?

0

A legtávolabbi galaxiscsoportot fedezték fel csillagászok

Az eddig azonosított legtávolabbi galaxiscsoportot fedezték fel csillagászok.


hirdetés

A NASA által vezetett nemzetközi kutatócsoport által megfigyelt EGS77 jelű galaxistrió abból az időből származik, amikor az univerzum még csak 680 millió éves volt, vagyis kevesebb mint jelenlegi 13,8 milliárd éves korának 5 százaléka.

Az objektum a Kiterjedt Groth-övben található a Nagy Medve és az Ökörhajcsár csillagkép között - közölte a NASA.

A megfigyelések szerint a galaxisok egy sebes kozmikus átalakulási folyamatban, reionizációban vannak. Ez akkor kezdődött, amikor az első csillagokból származó fény megváltoztatta a hidrogén természetét az egész univerzumban hasonló módon ahhoz, ahogyan egy befagyott tó megoldvad tavasszal. Ez átalakította a sötét, fényeket kioltó kozmoszt azzá, amelyet ma ismerünk.

"A fiatal univerzum tele volt hidrogénatomokkal, ami úgy felhígítja az ultraibolya fényt, hogy blokkolja a korai galaxisok látványát" - mondta James Rhoads, a NASA Goddard Space Flight Center nevű intézményének munkatársa, aki bemutatta felfedezésüket vasárnap az Amerikai Csillagászati Társaság 235. találkozóján Honoluluban.

"Az EGS77 az első galaxiscsoport, amelyet ennek a kozmikus ködnek a ritkulása során figyelhetünk meg" - tette hozzá.







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

"A járvány miatt egyes prémium tételekből kevesebb készül" - videóinterjú Laposa Zsófia borásszal

Mi történik akkor, ha a szüretelő brigád valamelyik tagjának pozitív lesz a Covid-tesztje, milyen lesz az idei termés, különös...

Már látszik, meddig tart a nyárias idő

Érkezik a lehűlés, de most még kitart a meleg.

Trump napokon belül új legfelsőbb bírót fog jelölni

A republikánusokat 2016-ban még zavarta, hogy túl közel van a választás, most viszont nem.

7 gyakori hiba a szobanövény-ápolás tekintetében

Fonnyadt a növényed? Szívfacsaró látvány, főleg mostanában, amikor több időt töltünk otthon, mint valaha. Mondanom sem kell: nem...

Csehországban is maradtak a magas koronavírus-számok

Egy újabb nap, amikor a koronavírus-esetek száma magas értéket mutat Csehországban, ahol a vírus erősen éreztetni kezdte a hatását.

A büntetés ellenére is sokan égetik a hulladékot

Az őszi mezőgazdasági munkák során a gazdáknak és a kerttulajdonosoknak a zöld hulladékokról is gondoskodniuk kell. A legegyszerűbb...

Sokkoló változásokat hoz a koronavírus - Így alakulhat át a világ a guru szerint

Jelentős gazdasági-társadalmi változásokat indíthat el a koronavírus-járvány és az azt követő válság vélik gazdasági szakemberek....

Jó hátszelet kapnak a Fidesz vitorlásai

Valami büdös ebben a dologban, az egész szakmai nonszensz, néphülyítés vonja le a következtetést Szalma Botond, a Mahart egykori...

Kevesebb mint kétezer intenzíves szakápoló jut 16 ezer lélegeztetőgépre - fakadt ki egy orvos a Facebookon

Azt is írja, nem igaz, hogy senki nem marad ellátatlanul és hogy a kórházi kapacitások szinte korlátlanok.

Sport

Megrázó hír érkezett Michael Schumacherről, végzetes hibáról beszél az idegsebész

Hét évvel a síbalesete után A Forma-1-es legenda állapotáról letaglózó hírek láttak napvilágot.

Hihetetlen öngól született a román bajnokságban - videó

Az Astra horvát játékosa a kolozsvári CFR ellen lőtt a saját kapujába.

A legszebb magyar sportolónő modellként is világklasszis

Volt ő már az olimpiák történetének legszebb sportolónője, meg minden sportolói "szépségversenyt" megnyert, miközben szerencsére úszóként is klasszis. Jakabos Zsuszi megint brutál szexire fotóztatta magát.

Szoboszlai Dominik gólja kellett a Red Bull Salzburg feltámadásához - videó

A magyar válogatott focista egyenlített, majd emberhátrányban is gálázott az osztrák sztárcsapat.

Kimi Räikkönen keményen beszólt Lewis Hamiltonnak

A Forma-1 fenegyereke ismét kitett magáért. - Heti Top5: ezt is sokan olvasták a héten a Sport365 oldalán.

Félelmetes, mit művelnek a tinédzserek Dortmundban

A BVB-nél nem csak dumálnak a fiatalok esélyeiről: két 17 éves siheder hozta össze a Bundesliga-idény első Dortmund-gólját.

New York-i botránya után Rómában az ütőjét vágta földhöz Novak Djokovic - videó

A világelső teniszezőnek a vártnál nehezebb dolga volt a világranglista 97. helyezettje ellen.

Ennek a magyar bikinimodellnek olyan formái vannak, hogy az maga a csoda

Hupczik Vivien formáit látva csak annyit írunk: úristen.

Ismét kikapott a Fradi következő BL-ellenfele

Legutóbbi hat bajnokijából a negyediket is elveszítette a norvég bajnok.

TNT-vel robbantott a világbajnok magyar kenus

Budapest ? Nem csak a vízen, a verseny hajrájában ?robbanthat? mostantól a kilencszeres maratoni kenuvilágbajnok Kövér Márton (32), a Honvéd sportolója a Sportszázad tagjaként robbantás foglalkozás-vezetői vé

Újabb magyar focicsapat került karanténba: a Diósgyőr játékosai már a buszon ültek, amikor jött a hír: elmarad...

Elmarad a Balassagyarmat - Diósgyőr Magyar Kupa találkozó, miután a hazaiak játékosai többségében karanténba kerültek, így nem tudják lejátszani a mérkőzést.

0

Bulvár

A leghatékonyabb bélradír, ami segíti a fogyást: egy pohár 10 előtt, és beindul az anyagcsere

Levek, amelyek sokáig eltelítenek, és az anyagcserének is jelentős löketet adnak.

Még mindig nem jutunk szóhoz Kocsis Tibor óriási átalakulását látva

Az énekes nem csak a színpad, hanem a konditerem királya is!

Jönnek a fagyok

Bár egyelőre még csak a talaj mentén. A hajnal hűvös lesz ugyan, de utána napos idő várható, így délután már kellemes hőmérsékletű, őszi idő várható.

Nem telt el sok idő, kifosztották Majkát és Tillát

Nem akármilyen kezdést tudhat maga mögött a Bezár a bazár! harmadik évada.

Kiderült, Meghan miért vált el első férjétől: szomorú az oka

Meghan hercegné és Trevor Engelson két év után váltak el.

Öngyilkos lett a 13 gyereket szülő édesanya

Egy otthonához közeli erdőben holtan találták Mandy Gardnert, akit szerte a világon a TLC tévécsatorna Rendkívüli terhességek című műsorában ismerhettek meg a nézők. A 43 éves nőnek két éve született meg a 13. gyereke és saját mag...

Videó bizonyítja, hogy a Renault emblémája egy női intim testrészre hasonlít

Ugye te is gondoltál már arra, hogy a Renault emblémája olyan, mint egy női nemi szerv? Nézd meg ezt a kis videót, és többé nem fogsz kételkedni benne! Ez a cikk Videó bizonyítja, hogy a Renault emblémája egy női

A magyar nép megajándékozta a világot Európa felszabadításával - interjú Leslie Mandokival

Németországban és Amerikában vagyok otthon, de itt vagyok itthon vallja Leslie Mandoki zenész, zenei producer, aki a hetvenes évek közepén szökött egy jobb élet reményében Nyugatra. Az elmúlt évtizedekről, a jelen gondjairól és a...

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 1,77 milliárd forint volt a tét

Ezek voltak az ötöslottó nyerőszámai a 38. játékhéten.

blogmorzsák

Mit és hogyan találhatunk a Vénuszon?

Akár a vénuszi életre is utalhat a felfedezés - de mi is az a foszfin és hogyan tudhatnánk meg többet az eredetéről?

Megtartott gyermekek, elengedett lelkek - az abortuszról, őszintén

„Aneszteziológus asszisztensként dolgoztam. Számtalan arcot láttam, számtalan hálóingét idegesen gyűrögető, könnyes szemű, kétségbeesett tekintetű nőt.“

5 éves csúcson az Ethereum bányászok díja

Most aztán igazán megéri Ethereum bányásznak lenni.

A Navalnij-mérgezés képtelenségei

A folytatásos tragikomédiában, amiben Putyiné az ördög szerepe, most írják a Navalnij‑fejezetet.

Idegesítő bringás szokások

Néhány ciki, vérlázító vagy csupán csacska bicajos magatartás gyűjteménye.

A Honvéd kudarca egyben magyarázat a Fradi sikerére

Csütörtök este idén is leégett a Honvéd.

Trump szerint az osztrákok erdőben élnek

Méghozzá robbanó fákkal teliekben. Mutatjuk!

Egy magyar Covid centrum orvosi pihenője és mosdója - és a reakciók

A Magyar Orvosi Kamara Facebook oldalán posztolt képek komoly indulatokat váltottak ki - de nem úgy, ahogy gondolnánk.

A plakátolóművészek önkéntelen humora

Nagy válogatás a romániai önkormányzati választás most záruló kampányából.

Orbán Viktor talán élete leg­nehezebb döntése előtt áll

Ez az óriási hatalom hihetetlen nagy felelősséggel párosul, ami akár össze is roppanthatja a kormányfőt.

Mennyibe kerül a 20 éves prémiumkodás?

Elérhető álmok, avagy prémiumautó nyomokban vagy romokban.

Neto: Messi ugyanolyan, mint régen

A Barcelona kapusa szerint semmit sem változott Lionel Messi hozzáállása a nyáron történtek miatt.

0