A közösség erejét ünneplik nyári szabadtéri koncertjeikkel a pécsi Pannon Filharmonikusok
Első nyári „Szabad ég alatt” koncertjein a Pannon Filharmonikusok kamaraszimfonikus formációja könnyedebb, de értékes klasszikus zenei művekkel köszönti újra élőben a közönségét.
A találkozásnak a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvara ad otthont, a sokszínűséget és
a zenei élményt a különböző hangszereket felvonultató változatos művek is biztosítják.
Később augusztusban a Dóm téren egy igazán üdítő, friss ABBA előadás nyújt magas színvonalú nyáresti szórakozást, 20-án pedig ünnepi hangversennyel várják erre a helyszínre az érdeklődőket.
„Az élet nem várt módon mutatta meg számunkra, hogy a Pannon Filharmonikusok művészeti közössége és a közönsége olyan egységet alkot, amely túlmutat a művész-befogadó viszonyán... Különös közösséget alkotunk.”- olvashatjuk Horváth Zsolt igazgató köszöntő szavait a zenekar Ezüstcsillanás bérletajánló magazinjában.
A zenekar a vírus okozta krízisidőszak alatt is intenzíven, egyénenként tartotta a kapcsolatot bérleteseivel, így értékes visszajelzésekhez jutott. "Nem tudtuk, mikor találkozunk majd újra, nem is gondoltuk át igazán, mit jelent számunkra a zene, bekapcsolhatjuk a rádiót… csakhogy így nem láthatjuk, amikor Mártának hét vonószála szakadt el egy koncerten, nem érezhetjük a terem illatát, nem láthatjuk a mozdulataikat, ruhájukat, mosolyukat, meghajlásukat a tapsviharban. Nem tudtuk, hogy ennyire fogunk hiányozni egymásnak…" - üzente a pécsi zenebarátok egyike a muzsikusoknak.
Pécs városában közel 210 éve áll szimfonikus zenekar a zene és a közönség szolgálatában, erősen összefonódva a városlakókkal, a közönséggel.
A járvány okozta krízis utáni első szabadtéri koncertjein a Pannon Filharmonikusok ezt a nem mindennapi közösséget, a zene összetartó, kríziseken átsegítő erejét is kívánja ünnepelni.
A Pirogránit udvarban két szombati napon, június 27-én Bogányi Tibor vezető karmester, július 4-én Maestro Gilbert Varga vezényletével, 17.00 és 19.30 órai kezdettel, négy alkalommal ad koncertet
a zenekar. Felhívják a közönség figyelmét arra, hogy a szimfonikus zenekar nehéz mozgatása miatt délutáni rossz idő (eső/szél/hűvös) esetén a koncerteket az esőhelyszínen, azaz a Kodály Központban tartják meg. Kérik, hogy indulás előtt a www.pfz.hu oldalon mindenki tájékozódjon arról, hogy melyik helyszín ad végül otthont a koncerteknek. Felhívják a figyelmet továbbá arra is, hogy a hatályos rendelkezések előírják a nézőszám korlátozását.
Június utolsó hétvégéjén a zenekar szólistái színesítik az amúgy is változatosra, könnyedebben klasszikusra „hangszerelt” műsort. Varga-Deák Márta hegedűművész szólaltatja meg Massanet csodaszép Meditation című művét, Solymosi Péter trombitaművész Haydn Esz-dúr Trombita-versenyével varázsolja el a közönséget. Bánfalvi Zoltán, a zenekar koncertmestere sikeres darabok zeneszerzője is egyben, hangszerelésében most Buxtehude Chaconne-ját hallhatjuk, de felcsendül egyebek mellett több kedvelt, ismert Strauss polka, keringő, de Rossini Tell Vilmos nyitánya is.
A nyár folyamán a három éve hatalmas sikerrel futó Mamma mia! ABBA sorozat is folytatódik, új dalok feldolgozásával készülnek igazi nyári, pezsgő hangulatot teremteni a Dóm téren augusztus 16-án. A színházi-zenei élet elismert művészei garantálják a minőségi szórakozást, Polyák Lilla, Malek Andrea, Náray Erika, Magyar Bálint, Juhász Levente éneklik el az ismert dalokat, a Pannon Filharmonikusok zenekarát Illényi Péter vezényli, a hangulat fokozásáról Bősze Ádám gondoskodik.
A zenekar ünnepi hangversenyét augusztus 20-án az érdeklődők szintén a Dóm téren hallgathatják meg, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Rózsa Miklós, Zádor Jenő művei csendülnek fel,
a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényli, konferál Bősze Ádám.
Az augusztusi koncertek jegyfoglalásáról a nézőterek aktuális hatósági engedélyeinek ismeretében később nyújtanak tájékoztatást.
Jegyek a jegymester.hu oldalon válthatóak.
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


