A dinoszauruszok szociális viselkedését vizsgálták magyar paleontológusok
A Magyar Természettudományi Múzeum, MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a páncélos dinoszauruszok (Ankylosauria) szociális viselkedését vizsgálták legújabb kutatásukban.
A paleontológusok azt kutatták, hogy egyes dinoszauruszok miért szerettek egymás közelében élni, míg mások miért törekedtek arra, hogy fajtársuktól tartsák a biztos távolságot.
Munkájuk eredményeit a Cretaceous Research című szakfolyóiratban publikálták a kutatók.
"A napjainkban megfigyelhető nagytestű növényevő állatok gyakran élnek egy vagy több generációt magába foglaló csordákban, mely életmód feltételezése logikusnak tűnhet a nagytestű növényevő dinoszauruszok esetében is" - írják a vizsgálat eredményeiről beszámoló közleményben.
Mint hozzáteszik, a dinoszauruszok társas életmódjára utalhatnak az úgynevezett "tömeges halálközösségek", melyek olyan egyedek maradványait tartalmazzák, amelyek nagyon rövid idő alatt ugyanazon esemény következtében vesztették életüket, így indirekt módon arra utalnak, hogy az élőlények a haláluk előtt kisebb-nagyobb csoportokba tömörülhettek.
A kutatók szerint az ankylosauriáknak nevezett páncélos dinoszauruszok esetén azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű. A dinoszaurusz csontvázanyagok többsége arra utal, hogy ezek az élőlények inkább kedvelhették a magányos életmódot.
A kutatási téma alapját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz csontváz adta, melyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő, azt sugallva, hogy az ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak - írják.
A vizsgálat során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria - a Gastonia és a Pinacosaurus - esetében is feltételezhető a társas életmód.
A kutatók szerint a társas életmódnak több hátránya is lehet az élőlények számára: amellett, hogy megnöveli az egyedek közötti versengést az élelemért és más forrásokért, megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is. Pozitív hozadéka viszont, hogy a csordában élő élőlények egyedeihez nehezebben férnek hozzá a ragadozók. Azonban a nagyobb testtömeg, valamint a defenzív struktúrák (például a szarvak, tüskék) jelenléte is védelmet nyújthat a ragadozóktól, így lehetővé válik a magányos életmód.
"Munkánk során összehasonlítottuk az ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható, hasonló jellegű struktúrákkal és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben. Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra gyakorolt predációs nyomás a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszainak ismeretében igen magas lehetett" - fejtette ki Botfalvai Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa,.
A társas életmód másik negatív hozadéka, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez.
Ezt figyelembe véve, az ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste, és a testüket borító nehéz páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást.
Továbbá kimutatható, hogy a legtöbb páncélos dinoszaurusz végtagjaira jutó testtömeg aránya jóval nagyobb, mint más növényevő dinoszauruszok esetén, mely szintén a csoportos életmóddal járó folyamatos vándorláshoz szükséges energiahatékony helyváltoztatásnak ellentmondó anatómiai jellegzetesség. Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra - azaz pont az egyik olyan ankylosauriára, mely valószínűleg csoportos életmódot folytatott - jegyezte meg Ősi Attila az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője.
A kutatók szerint az állatok szociális viselkedését az életterük fizikai strukturáltsága is jelentősen befolyásolja. Azt tapasztalták, hogy a nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak. Az eddigi vizsgálatok megállapításai szerint a páncélos dinoszauruszok tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek.
A magyarországi dinoszaurusz-lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek, mely azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak.
"Természetesen teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett, mikor kerülte vagy éppen kereste fajtársai közelségét. Azonban a mai élővilág beható tanulmányozásával olyan analógiákra tudunk támaszkodni, melyek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz" - fejtette ki Botfalvai Gábor.
A faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az ankylosauria fajok többsége magányos életmódot folytathatott, míg egyéb ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek.
A kutatók szerint ez a tanulmány arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.
A kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az MTA Lendület Program, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával valósult meg.
hírek innen, onnan
Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató
Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.
Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton
Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...
Most kezdenél jógázni? 6 egyszerű ászana, amit otthon is kipróbálhatsz
Tíz perc egy szőnyegen, mezítláb, félhomályban – ennyi elég ahhoz, hogy a nap elején helyre billenjen a légzésed, és a válladból...
Musiala és Havertz is megsérült Amszterdamban: a szövetségi kapitány azonnal behívta a két helyettest
Kettős csapás Amszterdamban A német labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent ért el Hollandia ellen a Nemzetek Ligája...
Háziorvosom ordítja: ez lehet a bőrrepedések oka a hasunkon
A striák sokszor életünk fontos változásainak nyomait őrzik, gyakran például a várandósság után jelennek meg. Bár a bőrrepedések ma...
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa védelme”
Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa...
"Szemtelenül sokat kerestünk" - Kiadta titkait a Blikknek a magyar sajtkirály: ez vár Cserpes Istvánra cégbirodalma eladása után
Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva,...
Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról?
A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez...
Száz éve elveszettnek hitt kincs került elő, magyar kutatók mutatták be a páratlan ékszert
Páratlan felfedezésről tett bejelentést a Habsburg Ottó Alapítvány, előkerült Mária Terézia csodálatos nagykeresztje.
Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: Két katona vesztette életét egymás után
Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: két katona vesztette életét az elmúlt napokban. Egyikük szolgálatban lett öngyilkos, másikuk...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


