A Sargentini-jelentés elfogadásának visszhangja
Az európai sajtó széles körben kommentálta csütörtökön, hogy milyen okok állnak az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás Magyarország elleni elindítása mögött és mik lesznek a döntés várható politikai következményei.
A magyar miniszterelnök soha sem volt olyan ember, aki nyugodtan elfogadta volna a vereséget - írta a Financial Timesban megjelent közös cikkében a brit üzleti napilap brüsszeli, strasbourgi és budapesti tudósítója. Írásuk szerint az Európával folytatott pengeváltás nem feltétlenül rontja a magyar miniszterelnök otthoni megítélését, s ez tovább erősítheti támogatottságát a tavasszal esedékes uniós választások előtt.
A Politico című brüsszeli hírportál cikke szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a 7-es cikk szerinti eljárás Magyarország elleni elindításáról folytatott vitában és a szerdai szavazás során Jean-Claude Junckerhez, a bizottság elnökéhez és Angela Merkel német kancellárhoz maradt lojális. Az Orbánnal kapcsolatos problémája azonban ezzel nem ért véget. Ha el akarja nyerni az Európai Bizottság elnöki székét, a jövő májusban megválasztandó EP-képviselők abszolút többségének támogatására lesz szüksége, az Európai Parlamentben pedig széleskörű szövetség formálódik Orbán Viktor ellen.
A La Libre Belgique brüsszeli lap szerkesztőségi cikke szerint remélhetőleg nem túl késő Európa Magyarország ellen indított támadása, ugyanis az Orbán-kormány 2010-es fennállása óta nem teljesíti az uniós csatlakozási feltételeket. A szerző kiemelte, a szavazás csak azért lehetett sikeres, mert ez a Fidesz politikai pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) számára is nyilvánvalóvá vált. Aláhúzta, a jelentés elfogadását követően most az uniós tagországok vezetőinek feladata, hogy kimondják: a magyar kormányfő átlépte a vörös vonalat. Hozzátette, hogy minél többen mondják majd ezt ki, annál valószínűbb, hogy meggyőzik a magyarokat arról, hogy országuk nem összeesküvés áldozata, mint azt a kormányuk állítja.
A The Times szerkesztőségi cikke szerint az Európai Parlament (EP) Magyarország elleni büntetőlépése mutatja, mennyire mérgezővé vált az Európán belüli közbeszéd hangneme. A konzervatív brit napilap szerint a Sargentini-jelentés által megfogalmazott kifogások közül sok megalapozott, de ha egy tagországot páriává tesznek, ahelyett, hogy több szinten is kritikai párbeszédet folytatnának vele, az mindig szükségszerűen visszafelé sül el.
Orbán Viktor miniszterelnök most olyan színben tűnhet fel, hogy Brüsszel erőszakoskodásával szemben ő a nemzeti szuverenitás bajnoka - fogalmaz a The Times.
A lap szerint Brüsszel és Berlin az európai szolidaritás nemtelen elárulásának állítja be, hogy Magyarország nem hajlandó elfogadni a kötelező betelepítési kvótákat. Az Európai Unión belüli nyugat-keleti megosztottságot Budapesten - csakúgy, mint Varsóban - olyan konfliktusnak tekintik, amelyben párizsi és berlini önjelölt szabályalkotók állnak szemben a kisebb tagországokkal.
Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének hidat kellett volna vernie a felek között, ehelyett azonban felégette ezt a hidat - áll a The Times vezércikkében.
A La Repubblica című olasz balközép napilap azt írta, a Sargentini-jelentés megszavazásával az EU ellenállt a "szuverenistáknak", az Európai Néppárt pedig Orbán elítélésével saját lelkét akarta megmenteni. Az EPP-n belüli feszültségek azt mutatják, hogy a párt egyre inkább jobboldalra tolódik, a Néppártban bent maradó Orbán pedig egyre jobban "feketévé festi" pártcsaládját.
Az olasz Corriere della Sera szerint a Sargentini-jelentés megszavazása volt az EP első igazán erős és bátor politikai lépése. "Orbán kiközösítésével" egyben az EPP-nek is üzentek: a Néppárt hagyjon fel eddig követett stratégiájával, amellyel Orbánt próbálta "megszelídíteni". A lap úgy vélte, az EPP a "se veled, se nélküled" politikáját követi Orbánnal szemben. Orbán pedig nem szenvedett teljes vereséget, mivel ismételten megmutatta, hogy képes több európai kormányt is befolyásolni például a migráció kérdésében.
A politikai elemzéseket közlő olasz napilap, az Il Foglio csütörtöki cikke szerint Európa nem tud mit kezdeni az "Orbán-problémával", Orbán pedig az Európában zajló választói és politikai forradalom középpontjába állt, "talán azzal a céllal, hogy kicsavarja a néppárti politika karját, és átalakítsa a természetét".
Címlapon közölt írásában a francia konzervatív Le Figaro úgy vélte, az Orbán Viktor ellen bevetett "atomfegyver" nem is olyan régen nagyon valószínűtlennek tűnt az EPP-n belüli erőviszonyok miatt, amelyek azonban megváltoztak. A magyar kormányfő hiába okolja a migránspárti erők összeesküvését a jelentés megszavazásáért, őt elsősorban a migrációs válsággal szemben keményen fellépők, az osztrák Sebastian Kurz vagy a német CSU büntette meg "feltehetően azért, mert túl messzire ment, amikor a feszültség növelését választotta a békésebb gesztusok helyett".
A baloldali Libération szerint a szavazás a 2019-es EP-választás közeledtével a jobboldalon kibontakozott háborúra világított rá. "Első ránézésre az európai jobboldal romokban hever a szavazás után." Két stratégia feszül egymásnak: egyik oldalon azok állnak, akik szerint nyíltan szembe kell fordulni a demagógokkal és a szélsőjobboldallal, a másikon pedig azok, akik szerint a voksok érdekében a szélsőjobboldallal is szövetségeket kell kötni. A valóságban azonban a dolgok összetettebbek, miután az EPP egyelőre nem akarja a Fideszt kizárni, de lehetséges, hogy Orbán magától elmegy, hogy létrehozzon egy új illiberális jobboldali csoportot az EP-ben, jóllehet a francia Joseph Daul pártelnök és a német Manfred Weber frakcióvezető mindent meg fog tenni "e rémálom elkerülésére".
Az El País című spanyol baloldali napilap szerkesztőségi véleménycikke szerint az Európai Parlament "rendkívül súlyos" döntése megmutatta, hogy az unió irányító szervei nem tolerálják az európai projekt belső aláásását. Ám ez csak az első lépést jelenti egy hosszú és bonyolult folyamatban, célja pedig inkább "a lázadó észre térítésének" tűnik, mintsem a szankció tényleges alkalmazásának.
Az újság "jelentősen elhibázottnak" nevezte, hogy a spanyol konzervatív Néppárt (PP) képviselőinek többsége tartózkodott a voksolásnál, hárman pedig a jelentés elfogadása ellen szavaztak. A Pablo Casado vezette PP-nek lett volna lehetősége megmutatni elkötelezettségét a demokratikus értékek Európája mellett, ám ő levegőt juttatott Orbán "autoriter populizmusának", amelyre még Sebastian Kurz osztrák kancellár jobboldali képviselői is nemet mondtak - fejtette ki a cikk.
Hasonló megközelítéssel foglakozott a témával a liberális El Mundo című napilap, aggasztónak nevezve a spanyol néppárti képviselők szavazását. "A populizmus erősödik Európában, mert még a tradicionális pártok is kokettálnak vele" - idézte a cikk konklúzióként Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szavait a lapnak adott interjújából.
Bár a szavazás történelmi jelentőségű volt, nem valószínű, hogy végül megvonják Magyarország szavazati jogát a Tanácsban - írta a La Razón című jobboldali napilap, megállapítva, hogy ez "egy újabb fejezet a Brüsszel és Magyarország közötti látens konfliktusban".
Viktátor címmel jelentetett meg kommentárt a Vecer című baloldali szlovén napilap, amely szerint hiába szavazta meg az Európai Parlament (EP), hogy indítsanak szankciókat Magyarország ellen, Orbán Viktor még mindig győztes az uniós intézmények elleni háborúban.
A lap szerint a szerdai szavazás eredménye nem lehetett volna más, mert akkor az Európai Néppárt (EPP) bebizonyította volna, hogy a jogállamiság, a demokrácia és a szólásszabadság csak a látszat kedvéért vannak. Az EU konzervatív pártjainak vezetői túl sokáig hagyták figyelmen kívül Orbán Viktor lépéseit. Úgy vélték, jobban tudják őt irányítani, ha tagja marad az EPP-nek, de tévedtek. A magyar miniszterelnöknek eddig sikerült megvalósítania az összes ötletét - írta az újság.
A horvát sajtó egységesen támadja a horvát jobboldali pártokat, köztük a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-képviselőit, amiért azok nem támogatták szerdán a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést. A Vecernji List című legolvasottabb napilap vezércikkében arról írt: remélhetőleg Horvátország jól megkéri majd ennek az árát Magyarországtól, majd hosszan fejtegette a Mol-INA-ügyet. Ha politikai, gazdasági, energetikai és infrastrukturális érdekek álltak a háttérben, remélhetőleg a horvát fél most jól fog kereskedni - húzta alá a lap.
A konzervatív Romania Liberában Marius Ghilezan úgy értékeli: a pellengérre állított, de a lengyel vétó védelmét élvező Orbán Viktor csípős leckét adott a "szegényeket és gazdagokat más-más mérce szerint megítélő" Európának abból, hogyan tud egy jó hadvezér győzelemre vinni egy elvesztettnek tűnő csatát, amely a kereszténység és a - brüsszeli bürokraták által támogatott - neomarxisták között dúl. Szerinte a magyar kormányfő másokat megelőzve megtanulta, hogy veszély esetén nem a "világ csendőreinek" karjaiban kell menedéket keresni, hanem rá kell venni őket, hogy a "magyar kotta" szerint játszanak.
A liberális Adevarul véleményrovatában Cristian Unteanu "Ki következik" című írásában úgy vélekedik: a Sargentini-jelentés elfogadása jelzés a V4-eknek, az Európai Néppárt (EPP) tagjainak, a többi pártcsaládon belüli "problémás" tagpártoknak. Szerinte ahogyan az EPP kihátrált a Fidesz mögül, úgy az európai szocialisták is fel fogják áldozni a Romániában kormányzó, az igazságszolgáltatás elleni támadásaival Európában aggodalmat keltő Szociáldemokrata Pártot.
"Az Európai Parlament képviselői elutasították Orbán autokrata szükségleteihez idomított demokrácia mutációját" - írta a liberális pozsonyi Sme főszerkesztője, Beata Balogová, "Európa azt üzente Orbánnak, hogy nem tehet meg mindent" című véleménycikkében.
A Sme kommentárírója, Peter Schutz cikkében úgy vélekedett: a Sargentini jelentés elfogadása vitatható, és kérdéses, hogy felelősségteljes reakció volt-e, mivel visszhangjaként fokozódni fognak az EU és Brüsszel ellenes kirohanások, ami senkinek sem érdeke.
"Egy csata elveszett, de a háború még csak most kezdődik" - írta véleménycikkében a ma7 felvidéki magyar konzervatív hírportál kommentárírója, Kolek Zsolt, aki szerint a Sargentini jelentés elfogadása ugyan politikai kudarc a magyar kormánynak, de a jövő évi EP választások tükrében sokkal inkább egy "hangosra sikerült kezdőlövésnek semmint a háború döntő csatájának tekinthető."
Beszélhet-e egy kormány az egész ország nevében? - ez volt a fő vitatéma az EP-ben Orbán Viktor magyar kormányfő beszéde után - fejtegette jegyzetében a Právo című független, baloldali cseh napilap. Míg Orbán Viktor azt állította, hogy az európai intézmények az egész magyar állam és a magyar nemzet ellen harcolnak, és úgy vélik, hogy a magyaroknál is jobban tudják mire van azoknak szükségük, addig az európai politikusok azt a véleményt hangoztatták, hogy Orbán csak a magyar kormány nevében beszélhet.
"Az ilyen vélemények felnyitják Pandora szelencéjét" - mutat rá az írás szerzője, Jan Keller cseh szociáldemokrata EP-képviselő.
Keller felteszi a kérdést: kivel fognak a jövőben az európai intézmények tárgyalni, ha egy demokratikusan megválasztott kormány elnöke nem eléggé reprezentatív partner számukra.
hírek innen, onnan
Itt a pontos dátum, ekkor utalják a dízeltámogatás első részletét
Elindul a dízeltámogatás folyósítása: az érintetteknek nem kell tenniük semmit, az összeg automatikusan érkezik. Mutatjuk az első...
Így fűtsd a sátrat az őszi túráknál: 700 forintból megvagy egy éjszakára, ha van ilyen eszközöd
Az őszi erdei kempingezés legnagyobb kihívása a hideg. Egy jó hálózsák sokat segít, de az igazi komfortot egy hordozható sátorfűtés...
Szent-Iványi István az ukrán-magyar vitákról: A Megafon-diplomácia nem segít
Ukrajna és Magyarország között egyre nőtt a feszültség az elmúlt napokban. A kialakult helyzetről Szent-Iványi István külpolitikai és...
Cipőimpregnálás okosan – ha nem akarod, hogy a zoknid is csurom vizes legyen
Nem mindegy, mivel impregnálod a cipődet: mutatjuk, hogyan ápold a bőrt, a velúrt, a nubukot és a vásznat, és mit tegyél, ha már beázott.
Mehetnék múzeumba is, de inkább egy aktív vulkánt mászok meg a nászutamon
A mindennapokban kifejezetten a biztonságra törekszem, de van egy különleges természeti jelenség, ami újra és újra mágnesként vonz.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Szűzen trippelni a Terror Házában: romlatlan szemmel néztem meg, mit lehetne kihozni Schmidt Mária múzeumából
Rákosiné mint szexbomba: a 444 egy érintetlen ministránsfiút küldött, hogy mérje fel, tényleg menthetetlen-e a magyar kultúrharc...
A '90-es évek imádott énekesnője volt: 57 évesen alig ismertük fel Tanita Tikaram-ot
Tanita Tikaram a zenélés mellett rendszeresen jótékonykodik is.
Kaposvár visszakapta a Rippl-Rónai-festményt, amelyet a fideszes városvezetés Sulyok Tamás feleségének a kedvéért adott a Sándor-palotának
A Medgyessy olvas című képet Baka András köztársasági elnök adta vissza jogos tulajdonosának, a festőről elnevezett múzeumnak. Azt...
Áthajtott a körforgalmon, majd parkoló autókat tarolt le egy sofőr Siófokon
Az eset a közelmúltbeli tragédia miatt nagy felháborodást váltott ki.
Két autó gázolt el egy vadat az M7-esen, teljes útzár Szabadbattyánnál
Két személygépkocsi gázolt el egy vadat az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a 69-es kilométernél Szabadbattyánnál...
Megkérdeztek egy tapasztalt szerelőt, mikor érdemes először bekapcsolni a fűtést, sokakat meglepett a válasz
Szeptember végén minden évben elkezdődik ugyanaz a vita: túl korai már befűteni, vagy felesleges vacogni csak azért, mert még nem...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


