Ezt olvasta már?


A Recirquel indítja a XIV. Tánctalálkozót a hétvégén Pécsett

A Pécsi Balett meghívására először lép fel a régióban a Recirquel, a tánc és a cirkuszművészet egyedi ötvözetét kialakító immáron nemzetközi hírű hazai együttes a My Land című előadásával 09. 12-én szombaton a Pécsi Nemzeti Színházban.

A pandémia okozta korlátozások feloldása óta Pécsett találkozik először szinte a teljes hazai táncszakma a hétvégén kezdődő XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében rendezett Maratoni Táncgálán.

Egy-egy új, vagy ritkán játszott darabrészlettel, kettőssel, szólóval lép fel a Budapest Táncszínház, a Duda Éva Társulat, a Duna Művészegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház, a Feledi Project, a Frenák Pál Társulat, a GG Tánc Eger, az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat, a Kecskemét City Balett, a Közép-Európa Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Miskolci Balett, a PR-Evolution, a Sopron Balett, és a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem. A szeptember 13-i Maratoni Táncgála nagyszabású szakmai összefogás, amely a nehézségek ellenére a táncművészet szépségét és éltető erejét hivatott ünnepelni.

Szeptember 15-én mutatják be a 60 éves jubileumát ünneplő Pécsi Balett legújabb darabját a Piroska és a farkas című mesebalettet, amelyet a társulat új koreográfus generációjának egyik tagja Molnár Zsolt Harangozó-díjas alkotó készített. A darab zeneszerzője, zenei szerkesztője Riederauer Richárd, a társulat „házi komponistája”. A díszlet- és jelmeztervő Kiss Julcsi. A rendező Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész.

Szeptember 14-én és 15-én a Dóm téren ingyenes regisztrációs jegyekkel megtekinthető nagyszabású szabadtéri előadásokkal várják a közönséget. A Bozsik Yvette Társulat a Magyar népmesék, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkcióját adja elő.

A tánctalálkozó, amelyet szeptember 12-15-ig rendeznek meg a belváros több helyszínén (Pécsi Nemzeti Színház, Dóm tér, Cella Septichora, Trezor Rendezvényház) jelentős szakmai eseményekkel, fórumokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel is bővül. A Magyar Táncművészek Szövetsége, az NKA Táncművészet Kollégiuma, a táncművészeti szakgimnáziumok és a helyi táncos szervezetek egyaránt aktív résztvevői a programoknak. A Pécsi Balett ügyvezetője, Uhrik Teodóra élő tánctörténet órán beszélget Vati Tamás Harangozó-díjas művésszel, a Bozsik Yvette Társulat tagjával és Koncz Péterrel, a Pécsi Balett szólistájával, aki az Évad legjobb férfi táncművésze díjat nyerte el nemrég.

 







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0