Ezt olvasta már?


A PMFC is beszáll az eSportba!

Partneri együttműködés keretében márciustól a PMFC-nek is lesz csapata a Hungarian Pro Clubs League-ben, amely a FIFA virtuális labdarúgójáték hivatalos magyarországi bajnoksága.

Az eSport a magyar sportélet egyre növekvő szeletévé válik, amelyre mostantól klubunk is nagyobb figyelmet kíván szentelni. Bár ez esetben virtuális labdarúgásról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a sportág népszerűségének robbanásszerű növekedése mellett. Éppen ezért egy frissen megköttetett partneri együttműködés keretein belül a PMFC-nek is lesz eSport együttese, amely próbálja meglovagolni ezt a hullámot, népszerűsíteni a sportágat és sikereket elérni hazai és nemzetközi színtéren is. A pécsi eSport futballcsapat vezetője Benko Imre és Poór Tamás, a „pályaedző” pedig Váradi László.

A gárda különleges és egyedi koncepciót állított fel a baranyai e-sport élet fellendítésére, a Pro Clubs csapatban többségében helyi játékosok szerepelnek, a cél a baranyai és dél-dunántúli e-sportolók összefogása, valamint olyan versenyek szervezése, ahol a helyiek is megmutathatják tudásukat. A Pro Clubs csapat kerete jelenleg 19 fős, de folyamatosan várjuk a baranyai játékosok jelentkezését kortól, nemtől és tapasztalattól függetlenül. A csapat tagjai között megtalálhatók „u21”-es és „felnőtt” válogatottat megjárt játékosok és teljesen újonc, kezdő playerek is. Különlegesség, hogy női játékos is szerepel csapatunkban Földvári Fruzsina személyében.

Mivel az EA Sport által készített FIFA játékban már évek óta magas szinten folyik a magyar liga futtatása és a FIFA PRO Clubs játékmódja áll a legközelebb a valós labdarúgáshoz, így természetszerű volt, hogy a HPCL-ben (Hungarian Pro Clubs League) való indulás lesz az első lépés. Itt a valós labdarúgáshoz hasonlóan egyszerre 22 játékos kergeti a virtuális bőrt és próbálja meg győzelemre vezetni a csapatát. A csapat jelen esetben, tehát szó szerint értendő. Az edzések, a taktikai felkészülés, a megfelelő kommunikáció és összhang ugyan olyan fontos, mint a valóságban.

Gárdánk az első szezonjában új csapatként a HPCL legalsó, harmadik osztályban kezdte meg szereplését és rögtön sikerült a szezon végén feljutást érő pozícióban végezni, játékosaink pedig több egyéni díjat is bezsebeltek. Ezen kívül több jótékonysági tornán is szerepeltek játékosaink, kiegészülve profi és magyar válogatott futballistákkal (pl. Holman Dávid, Simon Krisztián, Hamar István, Nyilas Elek- utóbbi azóta már csapatunk igazolt játékosa). Valamint több egyestés tornán (ezek alkalmával egy-egy 8-16 csapatos kupa összes mérkőzése egyetlen este alatt kerül lejátszásra) is sikerült a TOP3-ban végezni.

A másodosztály első szezonjában már nem volt ennyire sikeres a gárda, a rosszul elsült igazolásoknak köszönhetően a bent maradás is csak szerencsével lett meg, ennek köszönhetően viszont a következő szezonra sokkal körültekintőbben állítottuk össze keretünket, aminek az eredménye egy másodosztályú ezüstérem és ezzel együtt feljutás, valamint egyéni címek (az év csapatába Váradi László és Piti Zoltán is a saját posztján legjobbként került be). Ezen kívül az u21-es Európa Bajnokságra is 3 játékost ad csapatunk (Váradi László, Németh Gábor és Jakab Szabolcs). Legnagyobb örömünkre hamarosan már az első osztályban mérettethetik meg magukat.

A Hungarian Pro Club League egy hagyományos futball klubok, különböző eSport squadok, magyar cégek által szponzorált csapatok, illetve baráti társaságok alkotta virtuális labdarúgó bajnokság. A szervezet 2016-ban indította útjára az első versenysorozatot. Jelenleg már több mint 36 csapat készül a következő, március 15-én induló szezonra. A profi klubok közül a PMFC mellett elég csak a DVTK, a DVSC, a Puskás Akadémia, az MTK, az UTE, a Honvéd vagy éppen a Vasas nevét említeni. Mellettük hazai cégek támogatásával vagy e-sport szervezetek által képviselt klubokat is találunk, ezek a teljesség igénye nélkül a Team Plague Gaming, a New Wave eSport, a Nutri8 eSport, a Nice Gaming, a FUT Park Lions vagy a TrollFoci-Hálószaggató eSport.

A PMFC eSport csapatának szereplését követhetik Facebook, Instagram és YouTube-csatornán is.







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0