Ezt olvasta már?


A Fair Play-t kéri számon Mellár Tamás - sajtóközlemény

Örömmel értesültünk arról, hogy a helyi fideszes polgármesterjelölt immár pécsi lakhellyel is rendelkezik, ám, hogy ez a Pécshez tartozás addig nem volt számára fontos, míg csak a kiemelten magas fizetését és juttatásait kapta a várostól, elgondolkodtató.

A lakcímváltoztatást akkora bravúrnak természetesen nem tartjuk, mint egykori csapatsportban elért sikereit, de kiegészítve azzal, hogy immár személyesen is tiszteletét tette a Lauber Dezső Sportcsarnok környékén, – nem csak az abban található irodájában – érezzük az igyekezetét.

Azt persze érdekes helyzetnek látjuk, hogy a napokban postázott kérdőívek segítségével polgármesterjelöltként még csak most kívánja megtudni, mit is gondolnak a pécsi polgárok Pécs jövőjéről, hogy aztán majd maga is megalkossa jelölti programját. Szurkolunk, hogy sikerüljön október 13-ig!

A fideszes polgármesterjelölt a pécsiekhez eljuttatott kérdőíven lehetőséget biztosít arra, hogy a válaszadó szabadjára engedje a fantáziáját. Élve ezzel a lehetőséggel, a MINDENKI PÉCSÉRT EGYESÜLET és jelöltjei, mint pécsi polgárok ezúton azt kérik a jelölt úrtól, hogy már most járjon el annak érdekében, hogy a nyilvánosság egyenlő mértékben legyen hozzáférhető a Fideszhez nem köthető ellenzéki jelöltek számára is a közpénzből fenntartott sajtóorgánumokban!

Kérjük ezt három okból:

egyrészt a fideszes polgármesterjelölt sikerrel kért ennél már nagyobb dolgokat is odafentről, például az általa vezetett önkormányzati cég, a PSN Zrt. felhalmozott, több százmilliós adósságának rendezését a kormányfőtől;

másrészt egykori sportemberként nyilván őt is zavarja az e téren hiányzó fair play, mint ahogyan zavarta volna talán, ha az ellenfél csapatának játékosaival ellentétben ő csak edzés nélkül ugorhatott volna a medencébe a döntő mérkőzés előtt;

és harmadrészt az adófizetők nem kizárólag fideszes adófizetőket jelentenek (sőt!), így határozottan nem sportszerű az ellenzéki szavazók adóforintjait is a Fidesz propaganda céljaira használni.

Számunkra a sport nem csupán az elért eredmény, hanem EGYENLŐ feltételek mellett zajló küzdelem. Tekintve, hogy az ellenzéki szavazók Pécsett mindig is többen voltak, mint a fideszes szavazók, és a Fidesz csak relatív többséget tudott szerezni a választásokon, úgy lenne igazságos, ha ez az arány a közpénzből fenntartott médiafelületeken is visszaköszönne; ezen felül minden közmédiát fogyasztó polgárnak is joga van értesülni az ellenzék által közvetített információkról, nem csak azok fideszes olvasatairól. Ha esetleg sikerült volna a pár héttel ezelőtti kísérlet, haveri kézbe juttatni a helyi közmédiát, akkor sem lenne igazságos a jelenlegi állapot, de miután méltó módon megbukott a terv, így teljességgel elfogadhatatlan a mostani helyzet.

Álláspontunk szerint a közmédia kifejezésben a köz azt jelenti, hogy az adott közösséget érintő ügyeknek biztosít láthatóságot, és ezért nem elvtársmédia az elnevezése.

Bízunk benne, hogy a fair play az egykori olimpiai érmes számára nem olyan, mint egy úszógatya, amit levethet, elhasználhat vagy kinőhet!

MINDENKI PÉCSÉRT EGYESÜLET

AZ ELLENZÉKI SZÖVETSÉG







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0