160 millió forintból újult meg a mágocsi iskola
160 millió forintból újult meg a Mágocs-Hegyháti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, amelybe ősztől 133 gyermek járhat a szülők elvárásainak megfelelő, korszerű környezetben iskolába – mondta Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke az iskola átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
Hargitai János a térség fideszes országgyűlési képviselője ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a mai nap ünnep a térség közössége számára. A megújult általános iskolát és zeneiskolát méltatva úgy fogalmazott, hogy külön örül annak, hogy a fejlesztést helyi vállalkozók végezték és a beruházást követően egy energiatakarékos, megújuló energiát felhasználó épület jött létre.
Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy Baranya megyében az elmúlt időszakban, több mint 5,5 milliárd forintot fordítottak, mintegy 80 intézmény energetikai felújítására. Hozzátette, a fejlesztések közül, az egyik legjelentősebb a most elkészült mágocsi iskola felújítása, melynek eredményeként 133 mágocsi és környékbeli gyermek járhat a szülők elvárásainak megfelelő, korszerű környezetben iskolába.
A helyi közösség a fejlesztések megvalósításában a jövőben is számíthat a Baranya Megyei Önkormányzat támogatására. – tette hozzá Őri László.
Baranya Megyei Önkormányzat
hírek innen, onnan
Őrült listát tett le Trump Irán elé: az elmúlt 50 év összes bűnét a fejükre olvasta
Donald Trump amerikai elnök Truth Social-oldalán reagált arra az iráni követelésre, hogy a Hormuzi-szoros megnyitása ellenében az Egyesült...
Évek óta vannak adatok a kórházi klímahelyzetről, de nem támasztják alá Takács Péter szavait
A Lakmusz most megszerezte a korábbi évek felméréseit.
Magyar Péter: az Orbán-kormányok 16 évig mást sem csináltak, mint leépítették a jogállamot
Éles kritikával illette Magyar Péter Orbán Viktor volt és megbukott kormányát.
Évekig ugyanazt a hibát követtem el, amikor intimproblémám volt – olvasói levél
Intimproblémája mindenkinek van, és a legszomorúbb, hogy ha ilyen kérdésről van szó, sok esetben Pató Pál úr bújik elő belőlünk:...
Fogyás gyógyszeres segítséggel – ezekre figyelj, ha belevágsz
A gyógyszeres fogyás – tablettával vagy injekcióval – nem lehetetlen, ám vannak bizonyos tényezők, amikre oda kell figyelnünk ahhoz,...
Megszüntetné a kormány a kék lámpás szirénával való visszaéléseket
Törvényt módosítana a kormány, szigorítva azoknak a kormányzati és nem kormányzati személyeknek és szerveknek a körét, akik...
Megvenné a Liverpoolt a világ egyik leggazdagabb embere, Atlético-Barca háború a vb-győztes csatár miatt - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
Cáfolta a vízügy és a folyó is, hogy „a szerbek elengednek 60 centit a Tiszából”
Dél-alföldi horgászok körében terjedt el a múlt héten az az értesülés, hogy a Tisza folyó vízszintjét csökkenteni fogják...
Kétezer kilométerről csaptak le az olajfinomítóra
Csapást mértek a tatárföldi Taneco olajfinomítóra az ukrán erők.
Sült csirkés kekszet dobtak piacra – itt lehet kapni
A csülkös vagy hurkás vajon milyen lenne? Te vennél belőle?
Megindult a roham a Hajógyári-szigeten: Belestünk a Sziget Fesztivál izgalmas kulisszái mögé, innen irányítanak mindent – fotók
Hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis kinyitotta kapuit a Hajógyári-sziget, és megkezdődött a korai beköltözés a...
„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés
Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét,...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért
Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz
Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről
"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


